Gazdaság

MENTŐAKCIÓK DÉL-KOREÁBAN – Csődmegelőzés

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a világ iparilag legfejlettebb országait összefogó Hetek 10 milliárd dollárt szabadítottak fel a múlt év utolsó napjaiban Dél-Korea számára az országcsőd elkerülése érdekében. A világ több nagy kereskedelmi bankja beleegyezett a koreai adosságtörlesztések halasztásába, miközben Szöulban új pénzügyi törvényeket fogadtak el.

Tizenkilenc törvényből álló pénzügyi reformcsomagot fogadott el a napokban a dél-koreai parlament. Szakértők szerint ez elengedhetetlenül szükséges volt az ország iránti nemzetközi bizalom helyreállításához, s egyik feltétele volt az IMF-fel kötött megállapodásnak is. Az egykamarás parlament ugyanakkor nem döntött egy igen fontos IMF-elvárásról: arról a törvénytervezetről, amely megkönnyítette volna a súlyos válságban lévő bankok számára az elbocsátásokat. A kérdés az idei első ülésen kerül ismét a honatyák elé. A már jóváhagyott törvények között szerepel a kormányfői hivatal alá rendelt egységes felügyeleti szerv felállítása, amely a banki, értékpapír-piaci és biztosítási területeket jelenleg külön-külön felügyelő három hivatalt váltja fel.

A változások nyomán a jegybanknak a korábbinál nagyobb beleszólása lesz a monetáris politika alakításába, ám az intézményt megfosztották a kereskedelmi bankok felügyeletének jogától. A parlament új típusú kötvény kibocsátását is engedélyezte: a nem névre szóló értékpapírok a kormány reményei szerint több milliárd dollárt vonzanak majd el az illegális gazdaságból, enyhítvén a likviditási gondokat (az ország külföldi adósságának mintegy 60 százaléka rövid távú, amelynek visszafizetését egy éven belül kell teljesíteni).

A német jegybank kormánygarancia mellett 1 milliárd márka (410 millió dollár) gyorssegélyt utalt át Dél-Koreának. A lépés egy múlt év végén született megállapodás része. Ez az IMF és 13 fejlett ipari ország között született arról, hogy az azonnali külső fizetésképtelenség elkerülése érdekében 10 milliárd dolláros gyorssegélyt folyósítanak Dél-Koreának (ebből az IMF 2 milliárd, Japán 3,3 milliárd, az Egyesült Államok pedig 1,7 milliárd dollárt utalt át). Szakértők becslése szerint az akció révén a törlesztési gondok márciusig megoldódtak.

A legnagyobb amerikai, japán, brit, német és francia hitelező bankok ugyancsak mentőövet dobtak az országnak. A Bank of Tokio-Mitsubishi, a Deutsche Bank, a Société Generale és több más pénzintézet úgy döntött: részben hozzájárul a rövid és középtávú hitelek törlesztésének halasztásához. (A 156,9 milliárd dolláros adósságból 23 százalék japán, 6 százalék brit, 10-10 százalék pedig német, francia és amerikai bankokkal szemben áll fenn.)

Az új év egyik első lépéseként a szöuli kormány bejelentette: átveszi az ország két leginkább eladósodott pénzintézetét. A Korea First Banknak és a Seoul Banknak több milliárd dolláros behajthatatlan kintlévősége van, a honi konglomerátumok sokaságának csődje miatt. A kormány az előbbi bankba 1,5 milliárd dollárt, míg az utóbbiba 1,2 milliárd dollárt pumpált korábban, hogy azok le tudják írni behajthatatlan hiteleik 56 százalékát. Az állam most mindkét bankban többségi részesedést szerez, egyaránt 738 millió dolláros befektetéssel. Ezt követően nemzetközi tendert írnak ki a két pénzintézetre. Dél-koreai lapértesülések szerint a New York-i Citi-corphoz tartozó Citibank a Korea First Bank iránt érdeklődik, míg az ugyancsak New York-i Chase Manhattan Corp. a Seoul Bankot venné meg. A pénzintézetek februárra tervezett eladása előtt a kabinet a még megmaradt behajthatatlan hiteleket is átvállalja.

A napokban biztató hírek is érkeztek Szöulból. A kereskedelmi és ipari minisztérium közlése szerint Dél-Korea decemberi külkereskedelmében rekord mértékű, 2,3 milliárd dolláros többlet keletkezett. Decemberben – éves szinten számolva – a kivitel (2,8 százalékkal) 12,5 milliárd dollárra nőtt, míg a behozatal (24,7 százalékkal) 10,2 milliárd dollárra csökkent. Ez volt 1997-ben a harmadik olyan hónap, amikor többletet regisztráltak. Egyebek között ennek hatására éves szinten az egy évvel korábbi 20,6 milliárd dollárról 8 milliárd dollárra csökkent a külkereskedelem deficitje. Az ország éves kivitele (5,3 százalékkal) 136,6 milliárd dollárra bővült, míg behozatala (3,8 százalékkal) 144,6 milliárdra mérséklődött. A behozatal az elmúlt 12 évben tavaly csökkent először.

A kormány 1998-ra 5 százalékos pénzromlási ütemet irányzott elő. A pénzügyi tárcánál ellenben úgy számolnak, hogy a nemzeti valuta dollárral szemben tavaly elszenvedett 50 százalékos árfolyamvesztesége idén legalább 5 százalékos fogyasztói áremelkedést idéz elő – s emiatt, valamint további más tényezők hatásaként az infláció üteme legalább 8 százalékos lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik