Január elsejétől – a jelenleg érvényes előírások alapján – valamennyi kettős könyvvitelt vezető társaságnak közzé kell tennie a számviteli törvény szerint elkészített, és könyvvizsgáló által felülvizsgált éves beszámolóját. Ez praktikusan azt jelenti, hogy lényegesen kibővül az a vállalkozói kör, amelynek adatai hitelességét könyvvizsgáló ellenőrzi, s ez már az 1997-es beszámoló esetében is igaz.
Az Európai Unió (EU) irányelveinek figyelembevételével 1991-ben megalkotott számviteli törvény fokozatosan vezette be a társaságoknál a kötelező könyvvizsgálatot. Először csak a részvénytársaságoknak; az 50 millió forintot meghaladó törzstőkével rendelkező, illetve az egyszemélyes kft.-knek; a kötvényt kibocsátó vállalkozóknak; a konszolidálásba bevont cégeknek; az anyavállalatoknak; valamint a takarékszövetkezeteknek kellett könyvvizsgálóval ellenőriztetniük és hitelesíttetniük beszámolójukat. A kör 1994 januárjától azokkal a vállalkozókkal bővült, akiknek a nettó árbevétele meghaladta az egymilliárd forintot, két évre rá pedig azokkal, amelyeké több volt 300 millió forintnál.
A hatályos törvény a kettős könyvvitelt vezetők több mint 80 százalékának életében hozna érdemi változást, hiszen ezeknek mind ez idáig nem volt kötelező a közzétett adatokat könyvvizsgálóval felülvizsgáltatni. Erre a fordulatra azonban fel lehetett készülni: ez a számviteli törvény 1992. januári hatálybalépése óta köztudott volt, s az előírás megváltoztatása a többszöri módosítások kapcsán sem vetődött fel. Most azonban a pénzügyminiszter a számviteli törvény olyan irányú korrekcióját terjesztette a parlament elé, amely a kis- és mikrovállalkozásokat továbbra is mentesítené a kötelező könyvvizsgálat alól. Indokként elsősorban e kötelezettség terheit emelik ki, mondván: „a könyvvizsgálati díjjal nincsen arányban a mások által hasznosítható információk megbízhatóságának javulásával elérhető előny”.
A vállalkozói lobby tehát, úgy tűnik, 1997-ben lendült támadásba. Méghozzá sikerrel, hiszen az Országgyűlés tárgyalja a számviteli törvény már 1997-ben is érvényes módosítását, amely az érintett vállalkozói kör mintegy háromnegyedének teljes, illetve feltételes felmentést adhat a kötelező könyvvizsgálat alól.
Az előterjesztőknek figyelemmel kellett lenniük arra is, hogy az EU irányelveihez igazodva nem lehet kibújni az éves beszámoló közzétételének kötelezettsége alól. Ez ugyanis – az üzleti jelentés kivételével – a vonatkozó irányelvek által előírt szabály, igaz, a közzétételre kerülő adatok mélységét és részletezettségét már nem határozták meg szigorúan. A fenti irányelvek általános szabályként előírják a kötelező könyvvizsgálatot is, ám lehetőséget adnak arra, hogy az egyes tagállamok mentesítsék ez alól a kisebb vállalkozásokat. Szankciókat kell viszont beiktatni a jogszabályokba arra az esetre, ha e társaságok beszámolójukat nem a törvényben foglaltaknak megfelelően készítik el.
A számviteli törvény szellemének megfelelően mindeddig összetartozott a kötelező könyvvizsgálat és a közzététel, azaz csak a könyvvizsgáló által hitelesített éves beszámolót lehetett közzétenni – mondta el Fekete Katalin, az Ernst&Young partnere. Ezt a törvényszerűséget a beterjesztett módosító indítvány felborítja, a két momentum ugyanis így elválik egymástól. Megmarad viszont a kötelező közzétételi szabály a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások számára, azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben a beszámolót könyvvizsgáló hitelesítette, akkor az arról készült jelentést is közzé kell tenni. Ha viszont erre nem került sor, akkor ezt a tényt a beszámolón fel kell tüntetni.
A Pénzügyminisztérium számviteli főosztályának vezetője, Nagy Gábor ezzel összefüggésben elmondta: a hazai viszonyok között a tárca indokoltnak tartotta két csoportba osztani azokat a vállalkozásokat, amelyeknek továbbra sem lenne kötelező a könyvvizsgálat. Az egyikbe azon cégek kerültek, amelyek éves nettó árbevétele minimális, vagyis nem haladja meg az 5 millió forintot. A másik csoportba az 5 és 50 millió forint közötti árbevételűek tartoznak. Ám ezek könyvviteli nyilvántartásait és éves beszámolóját mérlegképes könyvelőnek kell elvégeznie. Mivel azonban Magyarországon gyakran előfordul, hogy egy vállalkozás nettó árbevétele egyik évben kétszerese a megelőző évinek, vagy fordítva, a törvénymódosítás szövege úgy pontosít, hogy ezek a határvonalak nem egyetlen üzleti évre, hanem a tárgyév és az azt megelőző év átlagára vonatkoznak. (Az 5 és 50 millió forintos értékhatár egyelőre csupán a törvényjavaslatban szerepel, s a parlamenti vita során még változhat.)
Mindkét csoportba tartozókra érvényes lesz, hogy amennyiben nem ellenőriztetik éves beszámolójukat könyvvizsgálóval, akkor ezt az éves, illetve az egyszerűsített éves beszámoló valamennyi példányán fel kell tüntetniük. A nyilvánosságra hozott adatok felhasználóinak ugyanis ez igen fontos információ lehet. (A változás nem érinti azon fentiekben említetett társaságokat, ahol a számviteli, illetve más törvények a könyvvizsgálatot kötelezően előírják.)
A módosítás kapcsán jelentős érdekek csaptak össze: a kisvállalkozások meg akarják kímélni magukat a pluszfeladatoktól és költségektől; a könyvvizsgálók egy csoportja nyilván számított a piacbővülésre; a tulajdonosok, illetve hitelezők pedig azt remélték, hogy érdekeiket védeni fogja a törvény a kötelező audit által. A kicsik egy része feleslegesnek és drágának tarja a könyvvizsgáló munkáját, ez utóbbiak viszont úgy vélik: a kisvállalkozások nem ismerik az auditálás jelentőségét, és nincsenek tisztában az ebből származó – gyakran anyagi – előnyökkel sem. Pedig a folyamatos konzultációk révén jelentősen csökkenthető például az adóellenőrzéskor felvetődő hibák előfordulásának valószínűsége.
Érdemes odafigyelni arra is, hogy ha nem kerül sor a beszámoló könyvvizsgáló általi ellenőrzésére, akkor azt legalább mérlegképes könyvelőnek kell elkészítenie. Márpedig ennek költségei – legalábbis a kisebb vállalkozások esetében – nem térnek el lényegesen egy könyvvizsgáló magánszemély, vagy egy kisebb cég által elkért összegtől. Ráadásul a könyvvizsgálók tapasztalatai szerint éppen a kisebb cégeknek van égetően szükségük a konzultációra és kontrollra, hiszen ezeknél számos esetben több probléma vetődik fel a számviteli fegyelem megsértése, a nyilvántartások nem megfelelő volta miatt, mint a saját számviteli apparátussal rendelkező és jobban szervezett nagyobb vállalkozásoknál. A kicsiknél ugyanis a könyvelést általában könyvelő iroda (amelyek egy részénél az elvégzett munka mennyisége gyakran a minőség rovására megy), vagy minden szakértelem és gyakorlat nélkül maga a tulajdonos végzi. Ezeket a tapasztalatokat támasztja alá az olyan letétbe helyezett mérlegek sokasága, amelyeknél még az eszközök és források összege sem egyezik.
Külön figyelmet érdemel a számviteli törvényben rögzített elvek közül az, amelyik a vállalkozás folytatására vonatkozik. E szerint a vállalkozást úgy kell irányítani, s a számviteli beszámolóit úgy kell elkészíteni, hogy a cég hosszú távon életben maradjon. Mindez azért is fontos, mert a kisebb társaságok közül számos küzd tőkehiánnyal, illetve veszteséggel. Amennyiben tehát ezek is kikerülnek a kötelező audit alól, akkor lemondanak a könyvvizsgáló által elvégzett ellenőrzést követő figyelemfelhívásról, és ezzel jelentősen növekszik a hitelezői kockázat is.
Éppen ezért a számviteli szakemberek és könyvvizsgálók úgy vélik, hogy a kisvállalkozások számára nem jelent minden esetben előnyt a kötelező könyvvizsgálat eltörlése. Auditált éves beszámoló hiányában ugyanis könyveik megbízhatóságára a velük kapcsolatban álló hitelezőknek és szállítóknak nincs garanciája. Figyelembe véve a kisvállalkozások nagy számát, ez összességében számottevő kockázati tényezőt jelent. A számviteli törvény épp az ilyen problémák megszüntetése érdekében tette kötelezővé az 1997-es gazdasági évtől valamennyi kettős könyvvitelt vezető cég számára a könyvvizsgálatot. Úgy tűnik azonban, hogy erre még sem a gazdaság, sem a társadalom nincs felkészülve.
