Honi kereskedelmünk közelmúltját talán Zentai László, a Stollwerck Budapest Kft. igazgatójának szavai jellemzik legjobban, mely szerint 1989-ig gyakorlatilag középkori kereskedelmi állapotok uralkodtak Magyarországon. Nyolc éve például “az Oderától Vlagyivosztokig” alig néhány üzletben tudták csak, mi fán terem a vonalkód. A szerkezetváltás előtt a Világbank tanulmánya is lesújtó véleményt közölt a hazai kereskedelemről, elsősorban a verseny hiányát kifogásolva. A kilencvenes évek legelején megindult váltást egyértelműen a Zentai László által egyfajta “kultúrsokk-hatásnak” nevezett jelenség, a külföldiek megjelenése hozta. Az átállás gyorsaságát mutatja, hogy szerinte öt év múlva ugyanolyan felszereltséggel bír majd egy átlagos hazai bolt, mint németországi társa.
Az ágazat a privatizáció és a külföldi befektetések nyomán alapvetően átalakult – vélekedett Házi Zoltán, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) elnöke. A korábbi, területi elvre épülő vállalatokat – a piaci verseny érdekében – üzletenként és boltcsoportonként értékesítették. A másik oldalon viszont (a magánosítás elhúzódása miatt) több cég is vagyonfel-élésre, vagyonvesztésre kényszerült.
Ami a magánosítást illeti, a nyolcvanas évek végén megindult spontán privatizációt 1990-ben az előprivatizáció követte, amely több mint 10 ezer üzletet érintett. Az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) felállításával megkezdődött a kereskedelmi cégek tömeges eladása. Ezzel együtt elindult a nemzetközi cégek versenye is. Az élelmiszer-kereskedelemben az utolsó tranzakció a Dél-Pesti Közért eladása volt, melyet a Hajdú-Bét Belkereskedelmi Rt. vett meg idén júliusban. Az adásvételt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a magánosítás lezárásaként értékelte.
Jóllehet, a privatizációs folyamatot megterhelte a bizonytalanság és a koncepciók gyakori változása, Kopányi László, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) főtanácsosa a folyamatot lényegileg mégis egységesnek tartja – a rendszerváltás utáni kormányok mindegyike elkötelezte magát a kereskedelem magánosítása mellett. Egyértelműen kudarcként értékeli viszont, hogy nem sikerült a mezőgazdasági termelőket és feldolgozókat jelentősebb mértékben hálózathoz juttatni, mely segíthette volna piacra lépésüket.
Ma a kereskedelemben működik a legtöbb vállalkozás: számuk több mint 210 ezerre rúg. Ezen belül mintegy 40 ezer jogi személyiségű társaság és 40 ezer betéti társaság működik; a többiek egyéni vállalkozók. A legtöbb külföldi vállalkozás is ebben az ágazatban tevékenykedik: a Központi Statisztikai Hivatal adatai azt mutatják, hogy a külföldi tőkével létrejött hazai cégek mintegy fele a kereskedelemre specializálódott. A számottevő nemzetközi kereskedelmi cégek többsége már megjelent a magyar piacon.
A boltok száma – a csökkenő forgalom ellenére – az elmúlt években megkétszereződött: az 1990-es 106 ezer után ma több mint 200 ezer üzlet várja a vásárlókat. Ezen belül kiugróan magas az élelmiszerboltok aránya.
A hazai kereskedelem értékesítési volumenét az évtized első hat évében -1993 kivételével – mindvégig a csökkenés jellemezte. A Rabobank Hungária Rt. egyik tanulmánya is kimutatja, hogy a kiskereskedelmi forgalom 1987 óta (az élelmiszereké 1990 óta) gyakorlatilag folyamatosan mérséklődik. Fórián Zoltán, a bank elemzője ezzel összefüggésben elmondta: tavaly az élelmiszer-vásárlás a tíz évvel korábbinak csak a 60 százalékát érte el. (Az ipari tárca adatai alapján 1989 és 1996 között – összehasonlító áron – évi 5-8 százalékkal csökkent a teljes kereskedelmi forgalom.) A keresletet visszafogó tényezők között igencsak előkelő helyen áll, hogy 1990 óta a fogyasztói árak négy és félszeresükre nőttek. S bár az idei első félévben már érezhetően emelkedtek a reálbérek, az élelmiszerek vásárlása mégis 1 százalékkal csökkent. Ennél is nagyobb, 4 százalékos forgalomesést regisztráltak a ruházati kereskedelemben és a híradástechnikai cikkek piacán. Némileg nőtt viszont a tüzelő- és az építőanyagok, valamint a vas-műszaki termékek eladása.
A kiskereskedelmi forgalom tavaly jóval meghaladta a 2,5 ezer milliárd forintot. Ezzel a belkereskedelem a nemzetgazdaság egyik legfontosabb ágazata – nyilatkozta Köncse Tamásné, az IKIM belkereskedelmi és piacfejlesztési főosztályvezetője. Az OKSZ elemzéséből az is kiderül, hogy bár folyó áron 16,8 százalékkal nőttek az eladások, volumenében 5,1 százalékos elmaradás volt 1995-höz képest. Az idei év elején volt olyan hónap is, amikor 10-12 százalékkal esett a forgalom. Az előrejelzések alapján 1997-ben már nem csökken a lakossági fogyasztás, jövőre pedig szerény mértékű emelkedés várható. Ám a kereskedelmi forgalom legnagyobb szeletét, 40 százalékát adó élelmiszerpiac növekedésének megindulása csak két év múlva várható. Az ipari tárca a következő négy évben a fogyasztás évi 2-5 százalékos növekedésére számít. Az élelmiszerek és a napi iparcikkek eladása várhatóan stabilizálódik; a bővülés hordozói a tartós fogyasztási cikkek lesznek.
Az életszínvonal zuhanásának szinte természetes kísérőjelensége volt a feketekereskedelem megjelenése és bővülése. Az OKSZ a forgalom 25-30 százalékára becsüli az illegális piac arányát. A jövedéki termékekkel való visszaélés már visszaszorulóban van; ma az ügyeskedők zöme a ruházatot – elsősorban kínai gyártmányú cikkeket – kínálók közül kerül ki. (A Rabobank elemzés az illegális élelmiszer-forgalmazást 1-2 százalékra teszi.)
Köncse Tamásné szerint a 25-30 százalékos arány a feketegazdaságot, s nem a feketekereskedelmet jellemzi. Alátámasztja e vélekedést, hogy egyes felmérések szerint a feketegazdaságban nem a kereskedelem, hanem a lakossági szolgáltatások játsszák a vezető szerepet. Tényeket csupán a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága hozott nyilvánosságra: az idei első félévben a pénzügyőrök 3335 alkalommal ellenőriztek piacot vagy közterületet. Ennek során lefoglaltak 316,6 millió forintnyi jövedéki terméket, illetve kiróttak 136,8 millió értékű bírságot. Emellett véglegesen bezártak 269 kiskereskedelmi üzletet.
Az egykori állami tulajdonú társaságok zöme elavult hálózattal, túlméretezett központokkal rendelkezett. Az átalakítás, felújítás és korszerűsítés pedig igencsak tőke-igényes. A privatizáció azonban nem feltétlenül járt tőkebevonással (így van ez például az E-hitelre történő vásárlás, vagy az MRP, MBO-konstrukciók esetében), s ennek hatása ma is érezhető. Mivel a hitelfelvételt a magas kamatszint akadályozta, maradt megoldásként a külső, azaz külföldi tőkebevonás. Ennek hiányában a még működő utódszervezetek egy része ma is csődközelben dolgozik.
A kereskedelem a beruházásokból 4-6 százalékkal részesedik. A további fejlesztések fő gátja a tőkehiány. A mai forgalmi viszonyok ugyanis nem teszik lehetővé a fejlesztési célú felhalmozást, vagy a hitelkamatok törlesztését. S ehhez járul még az érintett társaságok gyenge likviditási helyzete, ám e téren – a kis- és közepes vállalkozások hátrányára – nagyok a különbségek. A terhek közt szerepelnek a magas kamatszint, a hiteligényes forgóeszköz-finanszírozás, az utóbbi időben több helyen drasztikusan emelt helyiségbérleti díj és a helyi adók is.
A kereskedelem átlagos árrése – az OKSZ adatai alapján – 25 százalék körüli. Ezen belül az élelmiszer-nagykereskedelemé 15-16, a ruházati nagykereskedelemé 28-29, az élelmiszer- kiskereskedelemé 20-21, a ruházati kiskeré 29-30, míg általában a kiskereskedelem 24-25 százalékos átlagos árréssel dolgozik. A Rabobank Rt. tanulmánya ugyanakkor az árrések lassú mérséklődéséről számol be. E szerint 1992-93-ban az élelmiszer- nagykereskedelem átlagos árrése 16-17, a kiskereskedelemé 19-20 százalék volt. Ehhez képest ma a legnagyobb cégek haszonkulcsa 15-20, a diszkontoké viszont csak 12-14 százalékos. A verseny egyik következménye, hogy ma alig létezik “tiszta” nagykereskedelmi vállalat. Mint azt Temesfői István, a Globus Konzervipari Rt. elnöke elmondta: a nagykereskedők kiskereskedelmi hálózatot igyekeznek kialakítani, a kicsik pedig nagykereskedelmit.
Jóllehet, a magánosítás mára véget ért, az átalakulás folytatódik – vélekedett Mátraházi István, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke. A szakma a forgalom koncentrációjának és globalizációjának nemzetközileg is jellemző további erősödését várja. Más kérdés, hogy szakmánként és tételenként eltérőek a forgalmi tendenciák és kilátások. Súlyánál fogva meghatározó az élelmiszer-kereskedelem, ahol a legélesebb konkurenciaharc figyelhető meg. Különösen kiélezte a versenyt a diszkontok és a C+C (Fizesd és vidd!) áruházak megjelenése. Az iparcikk és ruházati szakmákban ugyancsak kemény verseny alakult ki, a forgalmi koncentráció azonban nem olyan erős, mint az élelmiszerek eladóinál. Egyértelműek a trendek is: ma a kereskedelmi üzletek 5 százaléka bonyolítja a forgalom 50 százalékát, öt-hat év múlva azonban már 75-80 százalék lesz a kezükben.
Új fejlemény a nagy alapterületű bevásárlóközpontok és hipermarketek megjelenése. Mint David Reid, a Tesco alelnöke mondta: mindenki számára izgalmassá vált az élet. Az élelmiszer-kereskedelem koncentrációja a hetvenes évek németországi és a kilencvenes évekbeli svájci változásokhoz hasonlatos. Csak éppen jóval gyorsabb azoknál. Öt éve még húsz évet jósoltak, míg ma a szakma képviselői legfeljebb öt évet adnak arra, hogy a központok száma a nyugati szintre emelkedjék. A centralizáció tehát a nagy bevásárlócentrumok megjelenésével új szakaszába lépett, aminek következtében most a fúziók és a cégfelvásárlások kerülnek előtérbe. Emellett létezik a fizikai centralizáció: a négyzetméterek számának növekedése és a boltszám csökkenése is.
A másik oldalon rövidesen eldőlhet, hogy mi lesz a kis- és közepes vállalkozások sorsa. Az ipari tárca adatai azt mutatják, hogy a 20 főnél nagyobb vállalkozásokban 270 ezer embernek adott munkát az ágazat. Tekintve, hogy a kereskedelemben a kisebb vállalkozások a jellemzőek, mintegy 400 ezerre tehető a tényleges foglalkoztatottak száma. (Sőt, Mátraházi István egyenesen egymilliósra becsülte a kereskedelemből élők körét.) Vámos György, az OKSZ főtitkára úgy vélte, az ágazatban túl sok a kényszervállalkozás (gondoljunk csak a kapualjakban és a lépcsőházakban üzletelőkre). Szerinte egyáltalán nem természetes, hogy ez így is maradjon. A hazai kereskedelem hálózata elaprózott, s szerkezete – bár ebben a fogyasztói szokások, a települési jellemzők és a közlekedési viszonyok is szerepet játszanak – összességében elavultnak tekinthető. Magyarországon ma 10 ezer lakosra 170-180 üzlet jut, míg Olaszországban 100, Franciaországban 55, Németországban 43, Nagy-Britanniában pedig csupán 38.
Az IKIM egy most készített tanulmánya szerint a kicsiket nem elsősorban a bevásárlóközpontok veszélyeztetik. A felmérésben megkérdezett kereskedők sem ezeket tartják veszélyesnek – elsősorban a gazdaság fejlődése érdekli őket. Ugyanakkor a Levegő Munkacsoport tanulmánya egy Bécsben készült elemzésből idéz, mely szerint egy bevásárlóközponti állás két munkahelyet szüntet meg a belvárosban. Mátraházi István az igazi veszélyt abban látja, hogy a multi bejön egy jó forgalmú helyre, alacsony induló árakkal, és “megöli” az áfészt, vagy bármelyik más hálózatot. Utóbbiak ugyanis éppen az ott elért jobb forgalmukból tartják el veszteséges boltjaikat.
Az üzletek fogyatkozását a szakma törvényszerűnek tartja. A túlélők számáról már eltérőek a becslések. Az egyik szélsőséget Zentai László képviseli: szerinte a közel 24 ezer kis élelmiszerboltból egy-két év alatt a fele sem marad meg. Fórián Zoltán is úgy látja, hogy “küszöbön áll” a kisebb élelmiszerüzletek negyedének megszűnése. A leginkább veszélyeztetettek a száz négyzetméternél kisebb területen árusítók.
S hogy miként látja mindezt egy kisvállalkozó? Horváth István a nulláról indulva, E-hitel segítségével építette ki 1989-től öt üzletből álló élelmiszer-hálózatát. Mára az ötből kettő maradt, s ezekben is megindult a profilváltás: az egyik közért emeleti részén szoláriumot és videotékát készül berendezni. A három üzlet feladását a nagy verseny és a túl kicsi alapterület egyaránt indokolta. Horváth szerint éppen a szegényebb vidéken lévő boltok életben maradási esélye a nagyobb. A bevásárlóközpontokban ugyanis nem adnak akkora kedvezményt, hogy megérje a kisebb keresetűeknek odaautózni. Az viszont tény, hogy a központok adókedvezményt kapnak, nem beszélve a beszerzési előnyeikről. Jellemző például, hogy Nyárlőrincen – ahol a Top Joy és az Olympos üdítőket gyártják – 30 százalékkal magasabb áron kínálták az árut Horváth Istvánnak, mint Pesten az Interfruct. A kis bolt ugyanakkor családias, s igyekszik az ár miatt is magyar árukat vásárolni. Mindezzel szemben – panaszkodott a kereskedő – az érdekképviseletek a fülük botját sem mozdítják a kicsik megmaradásáért.
Az erősödő verseny más hatásokkal is jár. Budapesten sokkal kedvezőbbek az árak, mint vidéken; bővült a fogyasztók választási lehetősége, s a boltok felszereltsége a nyugati szinthez közelít: vonalkódot használnak, szépen csomagolt árut kínálnak, s attraktívabb a marketingjük. A multik egyben kiviteli lehetőséget is nyújthatnak a gyártóknak, a hazai iparra pedig költségcsökkentést erőltetett jelenlétük. Hosszabbodik a nyitvatartási idő, hatékonyabbá válik a készletgazdálkodás. A következményt Fórián Zoltán így összegezte: a hazai élelmiszer-kereskedelem elsőként válik majd unió-konformmá.
Az ágazat jogi szabályozása alapvetően az 1978-as belkereskedelmi törvényre épül. Kormányrendelet szól az üzletek működésének rendjéről, az üzletnyitás feltételeiről. Miniszteri rendelet szabályozza az egyes kereskedelmi tevékenységek gyakorlásának feltételeit (például a használtcikk-kereskedelmet, a csomagküldő szolgáltatást, az autóforgalmazást), a szakképesítési követelményeket és egy sor fogyasztóvédelmi kérdést. Folyamatosan – s Kopányi László szerint gőzerővel – zajlik a jogszabályok módosítása és felülvizsgálata. Együttesen másfélszáz jogszabályt vár változtatásra. Az Országgyűlés elé terjesztették a fogyasztóvédelmi törvényt, napirenden van a belkereskedelmi törvény módosítása, s folyamatban van a kisvállalati törvény kimunkálása is. Az IKIM mindenesetre – tette hozzá Köncse Tamásné – a “rendteremtésben” érdekelt, s nem örül az utcai és kapualji árusításnak.