Egészen a kilencvenes évek elejéig megyénként csak egy-egy Volán vállalat működött. Számuk 1991-ben emelkedett 29-re, amikor a közlekedési tárca rendelete lehetővé tette az egyes üzemigazgatóságok önálló állami vállalati formában történő kiválását. Ezek a cégek aztán 1992-ben egyszemélyes, zártkörű alapítású társaságokká alakultak át, és innentől kezdve 22 rt. és 7 kisebb kft. bonyolította le az ország közúti személyszállítását. Veszprém megyében 8 vállalat jött ekkor létre. A sikeres privatizáció érdekében az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a múlt héten ezek részvénytársasági formában történő összevonásáról döntött. Ennek értelmében január elsejétől Somló Volán Közlekedési Rt. néven működik tovább az Ajkai Volán Kft.-be általános jogutódlással beolvadó Tapolcai, valamint Sümegi Volán Kft., miközben a Dudari és Várpalotai Volán Kft.-k hasonló módon egyesülnek a Pápai Volán Kft.-vel és ezentúl Bakony Volán Közlekedési Rt. név alatt szállítják utasaikat. A harmadik cég, a Balaton Volán Személyszállítási Rt. úgy jön létre, hogy a Balatonfüredi Volán Kft. beolvad a Balaton Volán Rt.-be. A társaságok egyesülése, illetve átalakulása egyenlőre nem okoz semmiféle változást a menetrend és menetdíjak tekintetében, és érintetlenül hagyja az egyes társaságok tevékenységét, s alkalmazottainak számát is. Az átalakulás ugyanakkor a régió számára megfelelő üzemméretű és tőkeerejű vállalatok létrejöttét jelenti, amelyek a befektetők kívánatos célponjaivá válhatnak, még akkor is, ha azok többségi tulajdona továbbra is állami kézben marad. A kormány ugyanis 1995-ben, a privatizációs törvény meghozatalakor úgy határozott, hogy a Volán társaságok 50 százalék plusz egy szavazatnyi tulajdoni hányadának a tervezett magánosítást követően is állami tulajdonban kell maradnia.
Egyesülnek és részvénytársaságokká alakulnak a Veszprém Megyei Volán vállalatok: a jelenlegi 8 helyett mindössze 3 társaság látja majd el a jövő év elejétől a megye közúti személyszállítás feladatait. Az átalakulás sem az egyes társaságok tevékenységében, sem a menetrend és menetdíjak tekintetében nem hoz változást, a szolgáltatások színvonala viszont várhatóan emelkedni fog.
Ajánlott videó
- 21:32 A választások utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 18:07 Szíriai kurd vezető: Európában meg kellene ijedniük
- 18:05 A magyar kézilabdakapus csapatot vált a német ligán belül
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is a Fidesz vezet
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 09:08 Jámbor András arról posztolt, hogy kihallgatta a parlamentben a tiszás képviselő lejáratásának tervezését, nem sokkal később meg is jelent a cikk a fideszes médiában
- 12:10 Ajánlásgyűjtés: Katasztrofálisan állnak a kis pártok az NVI adatai szerint
- 12:32 Egy éve nyomoznak Tiborcz István cégének biznisze miatt, megszólalt a rendőrség a nyomozás állásáról
- 15:25 Bakács Tibor Tóth Gabiról: Össze-vissza hazudozik, de majd elkárhozik a pokolban
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
