A kép lehangoló, de realista. A szigorúbb monetáris kontroll az inflációt az 1992 decemberében mért évi 2500 százalékos szintről idén 15 százalék alá nyomta. A megszorítások nyomán azonban 1995 óta tovább emelkedett az adók, a bérek és a beszállítóknak esedékes fizetések már amúgy is tetemes hátraléka, amely immár a GDP 15-25 százaléka körül ingadozik.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) definíciója szerint számított költségvetési hiány ebben az évben a GDP 7,7 százalékát teszi majd ki. Ám a bevételek elmaradása miatt a szövetségi kormány ezt csak úgy tudta elérni, hogy nem tett eleget saját fizetési kötelezettségeinek: a kiadások a tervezettnek mindössze 81 százalékára rúgnak. A hivatalos statisztikák szerint tavaly nőttek ugyan a reálbérek, de még most is 50 százalékkal elmaradnak az 1990-es szinttől. A GDP 1996 második fele óta valamivel zéró növekedés fölött stabilizálódott, viszont az évtized elejéhez képest még mindig több mint 40 százalékos mínuszban van. A munkanélküliség, bár 1992 óta megduplázódott, továbbra is szerény mértékű (1996-ban 9,3 százalékos volt), ám a reform folyamatában mindenképpen további emelkedésre kell számítani. Súlyos válság és törékeny stabilizáció – ez az utóbbi öt év következetlen reformfolyamatának eredménye.
A kép pontos, de közel sem teljes. A háttérben azért sok minden megváltozott. Az elmúlt esztendő elején például már a nem állami ipari vállalatok adták az ipari termelés 89 százalékát és foglalkoztatták a munkaerő 82 százalékát. (Igaz, a valódi magánszektor – a többségében magánszemélyek kezében levő vállalatok – aránya ennél jóval alacsonyabb: az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank becslése szerint 60 százalék körüli.) 1996 közepére több mint 100 ezer állami kisvállalkozás került magánkézbe, ahol korábban már 1 millió bejegyzett új kisvállalkozást tartottak nyilván.
A pénzpiacok gyorsan fejlődnek, különösen a tőzsde és az állampapírok piaca. A forgalomban lévő kincstárjegyek és államkötvények értéke az utóbbi két évben a GDP 2 százalékáról 9 százalékra ugrott. Oroszország bankokkal túlságosan is jól ellátott, ám számuk csökken: az egy évvel ezelőtti 2600-zal szemben immár “csak” 2100 van belőlük, s a közeljövőben további félezer megszűnés várható.
Ennél is fontosabb a piacok liberalizációja. Csak az alapvető élelmiszerekre, valamint néhány termelői árura és szolgáltatásra vonatkozik szövetségi árellenőrzés, ámbár a közvetlen és a közvetett ármeghatározás helyi szinten még igen elterjedt. Fontos fejlemény, hogy felszabadították az olajárakat.
Az orosz termelők 1914 óta most először kerültek szembe a nemzetközi versennyel. A súlyozott átlagos importvám két éve csupán 13-14 százalék körül mozog, az importkvótákat megszüntették és a folyó elszámolásokban teljesen konvertibilissé tették a rubelt. Utóbbi árfolyama lassan, de fokozatosan romlik a dollárhoz képest; jelenleg egy dollárért közel 6 ezer rubelt adnak (egy évvel korábban még 5,5 ezer volt a jellemző mérték).
A fenti lépések szerkezeti változást jelentenek. Tartósan alacsony infláció mellett a változások meghozhatják a termelés régóta várt fordulatát. Csak a bizalom hiányzik. Jelcin tavaly júliusi újraválasztása után körülbelül egy évig érezhetően erősebb volt a bizalom. A részvénypiac 60 százalékkal emelkedett az év eleje óta, s így az év derekára 300 százalékkal haladta meg az 1996. eleji szintet; október óta azonban érzékeny és máig tartó visszaesés következett be.
Jelcin múlt hét elejére tervezett, majd elhalasztott “vádbeszédének” célja valójában az lett volna, hogy összefoglalja a fő bajokat. Az orosz elnök a hírek szerint számon kérte volna a kormánytól, hogy milyen lépésekkel kívánja megállítani a külföldi beruházások visszaesését; miért nem követi a politikai áttöréseket a kétoldalú gazdasági együttműködés fellendülése; miért nem történik semmi az adók behajtása érdekében; mikor lesz működőképes a csődtörvény az életképtelen vállalatok kiiktatására; miért nem hisz a lakosság a kormánynak, s miért tartja változatlanul valutában megtakarításait; miért vált a normális egészségügyi ellátás gyakorlatilag a gazdagok kiváltságává.
A gondok közé sorolta volna az elnök, hogy még mindig nem világos, sikerül-e elfogadtatni a jövő évi költségvetést, amelynek tervezete immár politikai alkudozások tárgya. Az államkincstárnak nincs elég pénze, hogy rendezze tartozásait a költségvetési intézményekkel szemben, s az a veszély fenyeget, hogy a kormány – ígérete ellenére – január elsejéig nem tudja átutalni adósságait. A költségvetés ügyében egyébként múlt hét péntekén rendkívüli fordulat következett be. Jelcin váratlanul megjelent a parlamentben, és felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi ázsiai válság következtében, valamint az orosz pénzügyi rendszer zavarai miatt összeomolhat a rubelárfolyam, ha a parlament késlekedne a költségvetés elfogadásával. Az elnök felkérésére a Duma 239:137 arányban első olvasatban elfogadta a költségvetést.
Aligha kérdéses, hogy az egész közigazgatás radikális átszervezésére irányuló program is kívánatos lenne. A nagy kérdés az, hogy ezt bármilyen, a közeljövőben elképzelhető kormány meg tudja-e valósítani. Szomorú képet fest erről az a tanulmány, amelyet egy kollégájával közösen Grigorij Javlinszkij, a duma liberális Jabloko-frakciójának vezetője írt az amerikai Stanford Egyetem megbízásából. Kiindulási pontjuk, hogy az orosz gazdaság a szovjet egyenes ági leszármazottja. A tanulmány kifejti, hogy a szovjet rendszer vége felé a vállalatvezetők feletti állami ellenőrzés összeomlott. Helyére a vezetők és a földalatti vállalkozók – akik segítettek, hogy megkerüljék az állami terveket és kihasználják a pozíciójukból származó lehetőségeket – szoros és egymást kölcsönösen támogató kapcsolatba kerültek. Ezek a hálózatok váltak az új gazdaság centrumává. Az orosz újgazdagok először a vállalkozások nyereségét “privatizálták”, aztán az eszközöket. A magánosítás így voltaképpen a lopást legitimálta.
A vagyonnak az orosz államtól a szerencsés és kíméletlen kevesekhez való átcsoportosítása példátlan mértékű, és ingatag lábakon áll. Következésképpen az újgazdagok inkább fosztogatóként, semmint tulajdonosként viselkednek. A Deutsche Morgan Grenfell becslése szerint tavaly a kimenekített tőke összege elérte a 22,3 milliárd dollárt, azaz a GDP 5 százalékát. Így aligha meglepő, hogy az országba érkező közvetlen külföldi működőtőke csak egytizede a kiáramlónak.
A gazdagok és befolyásosak mindmáig kevés felelősséget vállalnak adósságaikért. Az összes adóhátralék 40 százaléka 73 orosz nagyvállalatot terhel. A kötelezettségekkel kapcsolatos közöny egyik következménye, hogy amikor elzárják a monetáris csapot – mint most is -, akkor rohamosan emelkedik a bérek és a vállalatközi adósságok összege. A barterkereskedelem (amely után zömmel szintén nem fizetnek adót) a vállalati ügyek 40 százalékát adja.
A Financial Times a Javlinszkij-dolgozatot így kommentálta: könnyű megtervezni az orosz reformot; könnyű felvázolni egy ilyen hatalmas erőforrásokkal rendelkező ország gyors növekedését – az akadály azonban maga Oroszország.
