Gazdaság

ÚJ VEZETÉS BÁBOLNÁN – Nagyolvasztó

A Bábolna Rt. vasárnapi közgyűlése Nagy Gábor igazgatósági tagot választotta a távozó Papócsi László vezérigazgató utódjául. Az új első ember - aki korábban már évtizedekig dolgozott Bábolnán - azonnal megkezdte a társaságnál a szerkezetátalakítást, leépítésre azonban nem készül.

Bábolnán a reorganizációs programot szilveszterig, a pénzügyi stabilizációs tervet pedig január végéig kell kidolgoznia az új vezetésnek. Ezen koncepciókban elsősorban a veszteséges társaságok eladásáról és felszámolásáról, illetve a külső cégek jó részének a beolvasztásáról lesz szó. Nagy Gábor egyébként első munkanapján már arról tárgyalt, hogy a Bábolna Baromfi Kecskemét Feldolgozó Kft.-t, a Bábolna Baromfi Békéscsaba Kft.-t, a biharugarai Barbarie Kacsatenyésztő Kft.-t, a Kőrösi Közös Keltető Kft.-t és a kecskeméti Baromfiexpress Kft.-t visszaolvasztják a részvénytársaságba. Az átvilágítást követően egyébként a külföldi – egyebek között az eleve veszteséges oroszországi – Bábolna-cégek sorsáról is dönteniük kell a vezetőknek.

Mint Nagy Gábortól megtudtuk, a reorganizáció megkezdésekor javaslatot tehetnek majd arra a várhatóan több lépcsős tőkeemelésre, amely elől a vezérigazgató szerint az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. sem zárkózik el. Az azonban nem valószínű, hogy a tőkeemelés összege az első lépésben megközelíti majd a beharangozott 4,0-4,5 milliárd forintot.

A társaságot 1999 májusáig kell felkészíteni a privatizációra, s egyelőre eddig szól az új vezetés mandátuma is. A magánosítás az ÁPV Rt. elképzelései szerint tőzsdén keresztül történik majd; a korábban kezdeményezett IFC-EBRD tőkebefektetésről a hírek szerint megrekedtek a tárgyalások. A vezérigazgató kijelentette: a “spontán privatizációt” mindenképpen le kell állítani, s elejét kell venni az eltulajdonításoknak, illetve a hanyag kezelésnek.

A közgyűlés jelentősen korlátozta a vezérigazgató jogait, s csökkentette a korábban félmilliárd forint kifizetéséig érvényes – tehát szinte korlátlan – egyszemélyi döntési jogosítványát. A vezérigazgató és az igazgatóság elnökének fizetése nem változik. Ugyanakkor a testület a reorganizáció menetétől tette függővé, hogy az ÁPV Rt. honorálja-e prémiummal a vezetők tevékenységét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik