Az idei évtől hatályos új versenytörvény változást hozott a franchise életébe is. Korábban csak a versenytársak közötti kartell volt tilos, az új szövegből azonban ez a megszorítás kimaradt. Így a horizontális (versenytársak által kötött) kartellek mellett elvben piros jelzést kaptak a vertikális (egymással beszállítói kapcsolatban lévő cégek közötti) kartellek is, amelyek közé a franchise rendszerek is tartoznak. Utóbbiakat mégsem fenyegeti veszély, hisz – magyarázta Nagy Márta, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese – egyetlen kartell sem abszolút tilos. Bizonyos fajtájukat már maga a törvény mentesíti. A csekély jelentőségű (bagatell) kartellek sorolhatók ide, valamint azok, amelyek egymástól nem független, például közös tulajdonossal rendelkező vállalkozások között jönnek létre. Lehetőség van egyedi mentesség kérésére is, amennyiben az adott kartellnek több haszna van, mint kára: például hozzájárul a termelés vagy a forgalmazás ésszerűbb megszervezéséhez, s a megállapodásból származó előnyök méltányos része a fogyasztókhoz jut. Ezeket a feltételeket a jól kialakított franchise rendszerek teljesítik, ezért egyedi mentességet sem kell kérniük, mert (másféle kartellekkel együtt) kormányrendeletben csoportmentességet kapnak. Eddig három ilyen mentességi rendelet készült, ám több – köztük a franchise-ra vonatkozó – még várat magára. Ez azért kedvezőtlen, mert a régi versenytörvény idején született, akkor nem tiltott kartellek a jövő évig kaptak haladékot arra, hogy szerződésüket az új feltételekhez igazítsák – ám csoportmentesség híján nincs mihez igazodni. Nagy Márta szerint azonban nincs nagy baj, hiszen a franchise rendszerek döntő többsége bagatell kartellnek számít, tehát rendelet nélkül, már a törvény alapján mentesül a tilalom alól. Az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint, ha minden jól megy, a franchise-ra vonatkozó csoportmentességi rendelet decemberben jelenik meg.
- 03:38 Utolsó másodperces, egészpályás gól döntött a kézilabda NB I-ben
- 23:52 Zebrák, hős századosok és plakátégetés – a Rendszerbontó Nagykoncert képekben
- 23:36 Hiába terült el vérző fejjel Mbappé, elmaradt a tizenegyes és a Real Madrid-győzelem is
- 21:53 Érett a meglepetés, ám a DVTK kapusa hagyott egy labdát a hálóba hullani, amitől beindult a Fradi
- 21:48 Bödőcs Tibor: Ilyen könnyű választás előtt még nem álltam
- 21:40 „Mintha az elitben ledőlt volna néhány gát” - Árulkodó jelek a választás utolsó hetében
- 21:40 Minerva Intézet: rekordrészvétel és Tisza-győzelem várható vasárnap
- 21:15 A FIFA fityiszt mutatott Iránnak, nem kerülnek el a meccseik az Egyesült Államokból
- 21:06 A nap hírei - 2026. 04. 10.
- 20:45 Magyar Péter szerint balhékkal, bombariadókkal zavarhatják meg a választást
- 20:22 Válogatott játékosokkal indult be az ETO, lefocizta a Puskás Akadémiát
- 19:58 Orbán Viktor Székesfehérváron: „Nyilván ebben a városban is vannak tiszások, csak itt nem szokás elrontani mások örömét”
- 19:48 „Trump támogatása egy cseresznye lehetne a kampánytorta tetején” – Schultz Nóra szerint azonban tortasütéshez nem elég
- 19:44 Szabó Zsófi azt mondja, van a baráti körében ellenzéki, de a többségüknek „helyén van az eszük”
- 19:42 Felemás élmény lett az új Citadella, amivel a kormány minden eddiginél erősebb nyomot akart hagyni Budapesten
- 14:34 Ráthonyi-Palácsik Tímea beszállt a kampányba: Lengyel Tamás videóját is megosztotta követőivel
- 16:03 Meduza: Már megvan, hogyan adná el a Kreml a Fidesz vereségét
- 17:06 Székesfehérvári megyéspüspök Orbán esti fellépéséről: „A püspöki palotából szervezik, irányítják, védik az eseményt”
- 19:58 Orbán Viktor Székesfehérváron: „Nyilván ebben a városban is vannak tiszások, csak itt nem szokás elrontani mások örömét”
- 17:13 Dióssy Klári először beszélt daganatos megbetegedéséről: „Banálisnak tűnő történet volt, ahogy észrevettem”
- 21:40 Minerva Intézet: rekordrészvétel és Tisza-győzelem várható vasárnap
- 20:45 Magyar Péter szerint balhékkal, bombariadókkal zavarhatják meg a választást
- 18:18 Róna Dániel a V-napban: Olyan folyamat indulhatott el a társadalomban, mint a Tizenkét dühös ember című filmben
- 12:12 Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
- 15:05 Már a Messengeren sem bújhat el az ember Szabó Zsófiék Magyar Pétert savazó megjegyzései elől
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
