A tisztán magyar tulajdonú piackutató vállalkozások közül eddig a legnagyobbnak számító Modus Kft.-ben többségi részesedést szerzett a francia Sofres-csoport. Európa második legnagyobb piac- és társadalomkutatással foglalkozó cége november elsején vásárolta meg a Tóth Antal és Lengyel Emőke által alapított és tulajdonolt, 10 millió forintos alaptőkéjű, a honi piackutató piac 8-9 százalékát birtokló Modus 51 százaléknyi tulajdonrészét. A Fimalac nevű francia befektetési csoport kezében lévő Sofres tavalyi forgalma csaknem 1,5 milliárd francia frankot tett ki, míg ez évben 1,84 milliárdra számítanak. Az immár Sofres Modus néven futó vállalkozás tulajdonosai remélik, hogy a világ 24 országában 58 egységet működtető hálózat tagjaként nagyobb részt hasíthatnak ki a magyar piacból, és persze azt is, hogy az itt jelen lévő francia cégek növekvő érdeklődéssel veszik majd igénybe szolgáltatásaikat.
- 00:29 Pintér Sándor: „Ami feladatot kaptam, mindent sikerült megoldani”
- 22:50 Egy 9-1-es sorozat sem volt elég, Párizsban egy góllal kikapott a Szeged kézicsapata
- 21:27 Ezek a hatos lottó február 26-i nyerőszámai
- 21:24 Elismerte a sápi mozdonyvezető, hogy elaludt a 2023-as balesetnél
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 20:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.26.
- 20:03 2017 óta már négyszer nyilvánították halottnak, de még mindig él
- 19:53 Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés
- 19:46 Előrehozott választás lesz Dániában
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navracsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 13:42 Hámori Gabriella elvált Juhász Pétertől
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 14:30 „Integetni fogok, nézegetem őket, és utána húzok a másik szobába” – Kozso így képzeli az apaságot
- 14:44 Szentkirályi Alexandra: Remélem, Hann Bandi bácsi elmegy végre nyugdíjba
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 13:50 Orbán elállna Ukrajna támogatásának vétózásától, ha kivizsgálják a Barátság vezetékben keletkezett károkat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
