Közel egy éven át tartó találgatások után a hét elején fellebbent a fátyol: az öt társtulajdonos közül az olasz Banca Commerciale Italiana (BCI) vásárolhatja meg a Magyar Nemzeti Bank 34 százalékos részesedését a Közép-európai Nemzetközi Bankban (CIB). Hosszú időn keresztül úgy volt, hogy az egyenként 13,2 százalékos tulajdoni hányaddal bíró külföldi részvényesek (az olaszok mellett két japán, s egy-egy francia és német hitelintézet) azonos mértékben vesznek a jegybank által felkínált csomagból. Bár az események finisében már egyre többen pedzették az olaszok befutását, annak módja szintén meglepetésként hatott. A BCI ugyanis (Luxembourgban bejegyzett érdekeltségén, a Comit Holding International S.A.-n keresztül) a CIB 95 százalékát birtokolja majd, miután a jegybank mellett megszerzi a franciák, a németek és az egyik japán, a Sakura Bank pakettjét is. A másik japán, a Long-Term Credit Bank birtokában 5 százalék marad. Mivel a befektetési tanácsadók a CIB értékét 440 millió dollárra, azaz a 80 milliós jegyzett tőke 550 százalékának megfelelő összegre taksálták, a BCI-nek további 360 millió dollárt kell befektetnie, hogy elérje a kívánt tulajdoni hányadot.
- 21:27 Ezek a hatos lottó február 26-i nyerőszámai
- 21:24 Elismerte a sápi mozdonyvezető, hogy elaludt a 2023-as balesetnél
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 20:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.26.
- 20:03 2017 óta már négyszer nyilvánították halottnak, de még mindig él
- 19:53 Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés
- 19:46 Előrehozott választás lesz Dániában
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navracsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 13:42 Hámori Gabriella elvált Juhász Pétertől
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: Az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
