Szeptember elején hirdetett eredményt a Mezőbank privatizációs pályázatán az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt., amelyen az osztrák GiroCredit vitte el a pálmát. A pályázatok elbírálásakor állítólag sokat nyomott a latba a “sógorok” tőkeemelésre vonatkozó ajánlata – nevezetesen az, hogy az osztrák vevő a hitelintézetbe év végéig – 133 százalékos árfolyamon – 4 milliárd forintot szándékszik injekciózni. A beígért forintokból 3 milliárd a jegyzett tőke hizlalását szolgálná, míg 1 milliárd a tervek szerint a tőketartalékba vándorol majd.
A befutó győzelmét latolgatva arról már kevesebb szó esik, hogy a Mezőbank sorsa valójában már az eredményhirdetés előtt eldőlt Ausztriában. A másik pályázó ugyanis, a szintén osztrák köldökzsinórú Raiffeisen Unicbank – kénytelen-kelletlen – “atyai nyomásra” táncolt vissza a frigytől, átengedve a lehetőséget honfitársának, amely egyébként idén januártól visszamenőleg fuzionált a Die Erste Bankkal. Az új hitelintézet neve Erste Bank der Österreichischen Sparkassen AG lett (Figyelő, 1997/41. szám).
A frigy minden bizonnyal már meg is köttetett volna, ha nincs az igencsak tetemesre taksált kártérítési igény, amellyel a Hejőcsabai Cement- és Mészipari (HCM) Rt. többségi tulajdonosai álltak elő, alig két héttel a győztes bejelentését követően. Az ügy hátterében egy 1996-os engedményezés áll. Ennek során a Mezőbank átruházta a Magyar Környezetvédelmi (MK) Kft.-vel szemben fennálló, a HCM megvásárlásához nyújtott E-hitel követelést a HCM kisebbségi tulajdonosának, a Holderbank Ungarn Kft.-nek, mivel a hitel törlesztését kétségesnek tekintette. Ezt tetézte, hogy a HCM tulajdonosai közötti jogvita már-már veszélyeztette a társaság működőképességét, ráadásul az MK többszöri felszólítás ellenére sem mutatott fel kellő biztosítékot. A követelés engedményezését követően a Holderbank felmondta a hitelszerződést és túladott az óvadékba helyezett HCM-részvényeken. Az MK azért indított pert, mert vitatja az átruházás és a felmondás jogszerűségét.
A felperesek mintegy 34 milliárd forintos kár megtérítését szeretnék elérni, mondván: körülbelül ennyi a gyár 60 milliárd forintos értékéből a tulajdoni hányadukra eső rész. E becslést persze jó néhányan túlzottnak vélik; többen legfeljebb 7 milliárd forintban maximálták a tulajdonrész értékének felső plafonját. A jelentős összegre való tekintettel (s merthogy a keresetlevél a pályázat beadását követően érkezett) a befektetők külön eljárást kértek a HCM-es ügy garanciális kérdéseire.
A hazai bankprivatizációs emlékek között kissé rossz szájízzel szereplő garanciákkal kapcsolatban az ÁPV Rt. november eleji közleményében leszögezte: a pályázat beadásának időpontjáig – az ismert ügyek vonatkozásában – az állami eladói oldal tartja magát a pályázati kiírásban foglaltakhoz. Vagyis a vagyonkezelő szervezet a Mezőbank befektetési és hitelportfoliójára semmiféle garanciát, szavatosságot vagy kártalanítást nem vállal. Ellenben a perek, az adó- és tb-tartozások után az eladó a pályázat lezárását követően egy évig helytáll, legfeljebb a vételár 50 százalékáig. Az efféle kötelezettségvállalás egyébként nem idegen a hazai bankprivatizáció gyakorlatától, hiszen a Magyar Hitel Bank, valamint a Kereskedelmi és Hitelbank esetében is hasonló feltételű szerződések születtek (Figyelő, 1996/46. és 1997/30. szám). A Takarékbanknál is felmerült ez a lehetőség, de később nem került be az adásvételi dokumentumba, mert nem volt rá szükség.
Mivel a HCM-ügy a legoptimistább kilátások szerint sem zárulhat le egy éven belül, s a keresetlevél is csupán a privatizációs pályázat beadását követően érkezett meg a címzetthez, a garancia kondícióiról az elmúlt hetekben joggal láthattak napvilágot különböző találgatások. Annak ellenére, hogy az ÁPV Rt. november eleji közleményében hangsúlyozta: sem a bank, sem az állam nem ismeri el a felperes követelésének jogalapját, illetve összegét.
Úgy tudni, hogy a garanciális változtatások végül Ferdinand Lacina, az Erste Bank elnöke (egykori osztrák pénzügyminiszter) és Medgyessy Péter pénzügyminiszter közötti megállapodás nyomán kaptak végső formát. A kezességvállalásnál a vételár 50 százaléka megmaradt, a garancia időkorlátja viszont jóformán megszűnt. Az eredeti elképzelés a vételár feléig, azaz mintegy 2,5 milliárd forint erejéig, ellenben csupán egy esztendőre biztosította volna az állami garanciát. A szerződésben szereplő 172 százalékos vételi árfolyamot tekintve közel ennyit tesz ki a kiárusított, névértéken 3 milliárd forintos állami pakett fele. (Amely mellesleg a hitelintézet 3,4 milliárd forintos részvénycsomagjának 88,7 százaléka.)
Ami a további, nem szokásos garanciavállalást illeti, azzal kapcsolatban a pénzügyi tárcához közel álló körök azt jelezték: a vevő és eladó abban is megállapodott, hogy milyen módon vállalnak fizetési kötelezettséget a kártérítési követelés 7 (vagy akár 34) milliárd forintjára. Ez – hasonlóan a hosszabb, netán korlátlan időre szóló garanciákhoz – úgynevezett sávos szerkezetű, azaz az idő előrehaladtával, ez esetben három sávra osztva változik a kezességvállalásnak a felek közötti megoszlása is.
A már folyamatban lévő persorozatról – amelynek ez a kereset csak egyik mozzanata – a GiroCredit már a vásárlás előtti vizsgálódáskor tudomást szerzett, az ominózus kártérítési követelésről azonban csak a pályázat lezárta után értesült. Árkai Gábor, a BankAustria-GiroCredit vezérigazgatója a Figyelőnek nyilatkozva úgy vélte, talán nem egészen véletlen, hogy ezt a perrészletet a felperesek éppen erre az időpontra időzítették. Mindezek ellenére, az osztrák kérő és a magyar állam között olyan megoldás született, amely nem veszélyezteti az adásvétel nyélbe ütését, s a szerződés megkötését.
