Közélet

Direkt36: Fényűző ingatlanokat vett Dubajban egy Matolcsy Ádám köréhez köthető cég

Getty Images
Kikötő Dubajban / illusztráció.
Getty Images
Kikötő Dubajban / illusztráció.

A Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként olyan bizalmas adatokhoz jutott hozzá, amelyekből kiderül, hogy egy Matolcsy Ádám köréhez kötődő cég több nagyértékű ingatlant is vásárolt az Egyesült Arab Emirátusokban. A tényfeltáró központ fotókat is talált az egyik lakásról, amelyben feltűnik egy figura, aki hasonlít a jegybankelnök fiához.

A kilencedik emeleti, tengerre néző, 286 négyzetméteres, 3 hálószobás luxusapartmant, amelyhez összesen 50 négyzetméternyi terasz és erkély is tartozik, több mint egymilliárd forintért vette meg egy Future Holding Limited nevű cég, amely egy kiszivárgott adatbázis szerint a jegybankelnök fiának környezetéhez kötődik. A cég kapcsolattartói adatainál ugyanis olyan email címek vannak megadva, amely egy Matolcsy Ádám által alapított céghez, valamint korábbi feleségéhez, illetve egyik régi ismerőséhez kötődnek.

A Direkt36 emellett egy Matolcsy Ádám nevével ellátott, nyilvános Pinterest-fiókon keresztül rátalált több olyan fotóra is, amelyek a számos egyező részlet alapján a One at Palm Jumeirah-ban található luxusingatlanban készültek. Több fotón egy Matolcsy Ádámra hasonlító férfi is látható. Néhány órával azután, hogy a Direkt36 kérdéseket küldött Matolcsy Ádámnak, a fiókból eltűnt a lakás képeit tartalmazó mappa linkje.

A Future Holding három másik ingatlant is megvásárolt Dubajban a kiszivárgott adatok szerint. Ezek közül egynél Matolcsy Ádám egyik régi ismerősének és alkalmazottjának az email címe van megadva kapcsolattartónak, míg a másik kettőnél nem szerepel semmilyen elérhetőség. A négy ingatlan közül három időközben eladásra került, köztük a One at Palm Jumeirah-beli apartman is, amelyet az eredeti árhoz képest több mint egymilliárd forinttal többért adtak tovább – írja a Direkt36.

A lap a birtokába került információkkal kapcsolatban megkereste Matolcsy Ádámot és az ingatlanügyletekben résztvevő, hozzá kötődő személyeket. Küldtek kérdéseket Matolcsy Györgynek is, mire a Magyar Nemzeti Bank annyit reagált, hogy a jegybankelnök „a felnőtt fiának üzleti ügyeivel nem foglalkozik”.

A több százezer dubaji ingatlan tulajdonosi információit tartalmazó adatbázist a washingtoni központú, a nemzetközi bűnözést kutató Center for Advanced Defense Studies (C4ADS) szerezte meg, majd megosztotta a norvég E24 nevű üzleti híroldallal és az Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) nevű tényfeltáró újságírói hálózattal. Ez utóbbi koordinálta a több tucat szerkesztőség részvételével zajló, Dubai Unlocked elnevezésű nemzetközi projektet. Magyarországról a Direkt36 vett részt a nyomozásban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik