Izgalmas kérdés, mennyire függ a vállalati mérettől egy adott cég tőkepiaci hozama. A monopolista elméletekhez szokott magyar gondolkodást igen meggyőzően cáfolja egy félezer tőzsdei vállalat több mint húszéves adatait felölelő amerikai felmérés, amely bizonyította: a kisebb vállalatok tartósan 4-6 százalékkal nagyobb hozamokat biztosítanak a befektetőknek. Ennek rendkívül nagy jelentősége van az értékelő számára. Eszerint ugyanis, ha egy olyan vállalattal foglalkozik, amelynek mérete az iparágon belül az átlag alatt van, akkor ennél az elvárt hozamnak nagyobbnak kell lennie a normál tőkepiaci hozamnál. Ez az elvárt hozam az alapja a jövőben keletkező jövedelmek jelenértékének, vagyis a vállalati érték meghatározásának. A mérettől is függő hozamok létezéséből persze nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a kisebb vállalatok sikeresebbek, éppen ellenkezőleg: ezen cégek sokkal kockázatosabbak, s a piac megköveteli ennek árát, a nagyobb hozamot.
- 19:53 Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés
- 19:46 Előrehozott választás lesz Dániában
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navracsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 18:02 Két nap alatt két családon belüli erőszak miatt intézkedtek a rendőrök Pápán
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 16:57 Csapatnyi pedofíliával gyanúsított férfit fogtak el Szerbiában
- 16:46 Asztalitenisz: nyilvános helyen maszturbált, örökre eltiltották
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: Az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 13:42 Hámori Gabriella elvált Juhász Pétertől
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 07:05 Halle Berry elmondta, mi az, amit többé nem hajlandó megtenni szex közben
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
