Jövőre az agrárgazdaság 117,8 milliárd forint támogatáson osztozik. Ebből 110 milliárd forint az állami költségvetési pénz; ezt egészíti ki az a 7,8 milliárd forint, amely a „decentralizált” – vagyis részben vagy egészben önfinanszírozó – alapokba áramlik vissza. (Az 1997-es eredeti költségvetési keret kevesebb mint 90 milliárd forint volt, ám ezt az agrárlobby nyomására 93,3 milliárd forintra növelték. A saját befizetésekből – tehát nem a fiskusból – táplálkozó önfinanszírozó pénzügyi alapokkal együtt az idei agrárbüdzsé 101 milliárd forintra rúg.) Az 1998-as agrárkeret részleteit a napokban kell a tárcának kidolgoznia. Ha ezt a parlament elfogadja, akkor novemberben nyilvánosságra hozzák a jövő évi támogatások főbb keretszámait. Az agrárgazdaság forrásainak bővítésére egyébként várhatóan még novemberben elindul a második 50 milliárd forintos, kedvezményes tőkepótló hitelprogram is, amelyből 10-15 milliárdos rész várhatóan a gazdák számára is elérhető lesz. A nagyobb ügyfeleknek a jelenlegi 50 milliós felső hitelhatárt információnk szerint a duplájára emelik.
- 22:36 Kós Hubert lenyomta Szoboszlai Dominikot, a Fradi két díjat is besöpört
- 21:53 Megvonhatják a lengyel jobboldal korábbi miniszterének állami fizetését, mert Budapestre menekült
- 21:43 Tűz ütött ki a Papp László Budapest Sportarénában
- 21:01 A nap legfontosabb hírei – 2026. január 12.
- 20:57 Kazinczy dédunokája a nyelv helyett az építészet, ükunokája pedig az acélgyártás világát változtatta meg
- 20:52 Moszkvában arról elmélkedtek, hogy az örmények ellen is katonai hadművelet kellene indítani
- 20:09 A mexikói elnöknő szerint Trump Mexikóban is indítani akar hadműveleteket
- 20:03 Kylie Jenner is puszilkodott volna Timothée Chalamet kolléganőjével, de utóbbi elfordította a fejét
- 20:00 Három állandó lakosa van ennek a távoli brit szigetnek, ahol több állást is hirdetnek
- 19:53 A 444.hu újságírója nyerte el a Transparency-Soma díjat
- 19:32 Szlovák államfő Magyar Péter Beneš-dekrétum ügyében írt leveléről: Sértés számomra
- 19:24 Sofia Richie elárulta születendő babája nemét
- 19:04 „Már nincs idő az újrabrandelésre” – elemzők a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 18:57 A ChatGPT miatt érvénytelenítették egy holland pár házasságát
- 18:57 Tóth Alex: miért nem a Lazio a jó döntés?
- 15:11 Bár Gulyás szerint nem lehet levédetni egy szlogent, a Fidesz korábban mégis megtette
- 15:01 Kocsiba tuszkoltak egy fiatalt, majd arra kényszerítették, hogy vegyen fel hitelt
- 12:40 Megszökött egy gyerek a kórházból, a Népszínház utcában feküdt a hóban, amikor rátaláltak
- 10:43 Sírva kiabálva kért segítséget egy felpofozott kisfiú, akit fogdostak és szexre akartak kényszeríteni a játszótéren
- 18:52 Halálra fagyott egy kutyaházban tartott kutya Csillaghegyen
- 19:04 „Már nincs idő az újrabrandelésre” – elemzők a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 13:37 Rosszul lett és árokba borult egy postás az elektromos biciklijével
- 21:43 Tűz ütött ki a Papp László Budapest Sportarénában
- 13:29 „Ez szégyenletes és botrányos!” – rettentő dühös az ETO egykori klasszis kézilabdázója
- 11:28 Pánikba esett és a Bükkben ragadt éjszakára egy turista, miután a 116-ot hívta a segélyhívó helyett
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
