Érvénytelennek bizonyult a buszgyártó cég 53,9 százalékos – az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kezében lévő – részvénycsomagjára kiírt privatizációs pályázat. Az érvénytelenség valódi okáról egyelőre nem tudni semmit. Csupán az biztos, hogy négy ajánlat érkezett az Ikarus többségi pakettjére. Lapunk meg nem erősített információi szerint egészen más befektetők nyújtottak be pályázatot, mint korábban. Az előző, sikertelen kísérletek során a Mercedes, a Daewoo, az Iveco és Volvo mutatott érdeklődést a vétel iránt. A pályázat beadásának napján a Volvo – az Ikarus reméltnél rosszabb anyagi helyzete miatt – bejelentette: mégsem pályázik, bár sikertelen privatizációs kísérlet esetén hajlandó részt venni az Ikarus további sorsának alakításában. Mint utóbb kiderült, a többiek nem is jelentkeztek. Ajánlatot tett viszont Széles Gábor és a mögötte lévő befektetői konzorcium, a magyar magánszemélyekből álló Bankár Kft., az Euro-Car Kft. és egy ázsiai cég.
- 14:35 Petíciót indít Magyar Péter a gödi akkugyárban történtek miatt
- 14:35 50 ezer forint: a banki költség ennyi lehetett tavaly átlagban az ügyfeleknek
- 14:33 „Lenyűgözött a játéka, érdemes lesz figyelni rá” – a legendás sznúkeres magyar ellenfelét dicsérte
- 14:30 „Integetni fogok, nézegetem őket, és utána húzok a másik szobába” – Kozso így képzeli az apaságot
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 14:19 Mumifikálódott holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában
- 13:50 Orbán elállna Ukrajna támogatásának vétózásától, ha kivizsgálják a Barátság vezetékben keletkezett károkat
- 13:50 Tóth Amarissa nagy fordulat után verte az ukrán teniszezőt, aki nem fogott kezet Bondár Annával
- 13:42 Hámori Gabriella elvált Juhász Pétertől
- 13:29 Az orosz gázellátás kiküszöbölését is vállalta Szijjártó Péter Washingtonban
- 13:25 Rétvári Bence látlelete a Nyírő-botrányról, nyugtató a pszichiátereknek
- 13:14 Szőlő utcai javítóintézet: rács mögött tölti a húsvétot Juhász Péter Pál az élettársával
- 13:06 Drágább lehet a tankolás pénteken
- 13:05 Szalay-Bobrovniczky: A honvédség fokozatosan kitelepül az energetikai infrastruktúrához, miután felderítette azt
- 12:35 Letartóztatták a fiatalt, aki kis híján megölt egy 28 éves férfit Sopronban
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 12:04 Kivégezhetik a Floridában őrizetbe vett magyar sorozatgyilkost
- 09:18 Súlyosabb büntetést kér az ügyészség Herczeg Zoltánra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
