A privatizáció befejezése előtt a lehetőségek újragondolását javasolja Sándor István, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke. Dönteni kell például arról, hogy milyen szervezet legyen az ÁPV Rt. jogutódja, s arról is, hogy ki ellenőrzi a részlegesen eladott társaságokat.
Sándor úgy véli, a parlamenti pártoknak felesleges bármit is egymás szemére vetniük a privatizációval kapcsolatban. A magánosítás kezdetekor, 1990-ben minden párt egyetértett abban, hogy a folyamat “tömeges és gyors” legyen. A magyar gazdaság szerkezete olyannyira kedvezőtlen volt, hogy elkerülhetetlenné vált az állami szektor sürgős lebontása. Ez viszont lehetetlenné tette a közvetlen és ugyancsak gyors ellenőrzést. Ha viszont nem kielégítő a revízió, egy idő után lehetetlen rekonstruálni a történteket. Időközben ugyanis távozott az ügyintézők döntő többsége vagy éppen titkosak a megállapodások. Ráadásul igen nehezen különböztethető meg egymástól a tévedés és a csalás; a jólértesültség és a bennfentes információ; a reális és az irreális kockázat. Nem véletlen, hogy utólag a bíróság és az ügyészség is hiába kísérelte meg a privatizáció nyomon követését és az ítélethozatalt olyan ügyekben mint a Gerbeaud, a Harmónia, vagy a Belvárosi Vendéglátóipari Vállalat (Taverna) eladása.
Az ellenőrzésre a negatív jelenségek ellenére is szükség van. Az ÁSZ azonban kizárólag a törvényességet vizsgálhatja: volt-e könyvvizsgálat a cégnél, meghirdették-e egyáltalán az eladott vállalatot és hasonlók. A számvevők tehát – állítja az alelnök – soha nem ellenőrizték a kormányzati koncepciók jogosságát, vagy azt, hogy a döntéseket a gazdaságpolitikai környezet indokolta-e.
Az ÁSZ eddigi tapasztalatai helyenként rendkívül kedvezőtlenek. Olyan tranzakcióra is bukkantak például, amelynek nincs magyar nyelvű szerződése. Az AB-Aegon ellenőrzésekor Londonból kellett megkérni az angol nyelvű szerződést is. A Dunamenti Erőmű Rt. eladásakor pedig nem a kormányzati előírások alapján határozták meg a vevő kötelezettségeit: a szerződés tartalmazza egyebek mellett a kötelező fejlesztéseket is.
A jövőt illetően Sándor István problémaként említette, hogy el kell dönteni: jogutódként ki és mikor kéri majd számon a szerződésekben foglaltakat (hiszen létezik például 2010-ig élő feltétel is). Számolni kell azzal is, hogy az államnak esetleg “reprivatizálnia” kell – előbb vissza kell vásárolnia, majd újra el kell adnia bizonyos vállalatokat. Spanyolországban például nemrégiben egy energiaipari, egy nehézipari és egy mezőgazdasági társaságot reprivatizáltak. Az állam nem engedheti meg ugyanis, hogy egy ágazat, vagy a lakosság ellátása szempontjából fontos cég tönkremenjen. Az alelnök szerint ez a lehetőség nálunk is fennáll az energiaszektorban, a bankrendszerben és olyan cégeknél is, amelyek működtetésekor a környezetvédelem meghatározó jelentőségű.
