Egy japán deviza-guru, Eisuke Sakakibara megjegyzése nyomán három jennel csökkent a dollár árfolyama a tokiói tőzsdén, ha csak egy napra is – írta a minap a Wall Street Journal. Ugyanitt állt az is, hogy Hans Tietmayernek, a német Bundesbank kormányzójának “kemény szavaira” némileg javult a márka árfolyama a dollárral szemben. S hogy hazai példát is hozzunk: a Postabank vezetősége a betétesek év eleji rohamát egy hírnek, s nem az alapjául szolgáló állapotnak tulajdonítja.
Közlések, s azokra való reagálásaink mozgatják – kérészéletű vagy tartós hatással – az életünket, s nemcsak a gazdaságban, de a magánszférában is. De tud-e adott célért hatásos formában beszélni, írni, taglejtéssel és mimikával szavait aláfesteni üzletember, politikus, férj, feleség, gyermek? Miért nem a szándékolt hatást éri el gyakran egy nyilatkozat? Milyen formában, módon, időzítéssel érhető el az a benyomás, amely általunk kívánt cselekvést indít el? Helyesen értelmezzük-e a látott vagy olvasott információt? Megtanultunk-e egyáltalán figyelni mások mondanivalójára, s képesek vagyunk-e azt értelmezni? Olyan kérdések ezek, amelyek rádöbbentenek arra, hogy a szellemi közlekedést egymás között – amit sokan velük születettnek hisznek – meg kell tanulni, a feladói és a címzett oldalon egyaránt.
Ezt a fontos – és a világméretű infosztráda kiépülése kapcsán egyre hangsúlyosabb – gondolatot mutatja be meggyőzően Kommunikáció felsőfokon című új könyvében Szabó Katalin, aki vezérfonalat ad ahhoz is, miként tökéletesíthetjük aktív és passzív interperszonális érintkezési viselkedésünket. S mindezt irodalmi – s nemcsak szakirodalmi – színvonalon, színesen és szórakoztatóan. Ahogy azt Péter Rózsa tette a matematikában, Öveges József a fizikában.
Kezdetben volt a szó: a közlés, sőt a gondolat fő hordozója, a kimondott vagy leírt szó, s a jel. Beleértve az arcjátékot, a taglejtést, amelynek révén a néma gyereknek is értik a szavát, s amelyik megkérdőjelezheti, tagadhatja a beszélgetőtárs megállapítását, s visszájára fordíthatja kijelentéseinket a metakommunikáció eszközével. A határozott fellépés, a magunk iránti bizalom gerjesztésének előfeltétele a világosan megfogalmazott, határozottan, egyértelműen és tagoltan elmondott, vagy takarosan megírt közlés.
Szabó Katalinnál megjelenik a művészi szintű érintkezés eszköztára is, a képzettársítások tudatos felhasználása nagyhatású szóbeli, képi, sőt zenei megfogalmazásokban. Ezek a hirdetés, az eladás, a politikai propaganda nélkülözhetetlen eszközei, a közös élményanyag felidézői, s ezáltal nemcsak értelmi, hanem érzelmi töltést adnak, megsokszorozván az intellektuális hatást.
Ez a mű alapmű mindenkinek, aki valakit valamiről meg akar győzni: üzletembernek, ügynöknek, ügyvédnek, ügyésznek, vádlottnak, s nem utolsósorban családtagoknak.
(Kossuth Kiadó, 1997.)
