A pénzügyi évét augusztus végén záró IKEA Lakberendezési Kft. a tavalyi stagnáló forgalom után idén közel 18 százalékkal növelte nettó árbevételét, amely így meghaladta az 5,3 milliárd forintot. Az eladások emelkedését a cég a tavasszal indított árcsökkentési stratégiájával magyarázza. Az értékesítés összetételében a nagyobb részt a bútorok tették ki; a lakberendezési kiegészítők az összes bevételből 42,2 százalékot képviseltek. Az áruházban emelték ugyan a magyar termékek forgalmazását, a tervezett 24 százalékos részarányhoz képest azonban csak 19 százalékot valósítottak meg, s ez az arány a továbbiakban csökken fog. Ennek oka a szállítások pontatlansága, illetve a termékek minőségi problémái. Ezzel szemben a cég továbbra is sikeresen foglalkozik magyar termékek exportálásával.
- 08:36 Szellemfajt azonosítottak Magyarországon
- 08:31 40 éve kezdődött a Ferguson-korszak – 40 idézet és fotó a Manchester United legfontosabb emberéről
- 08:28 Örömmámor Milánóban – képekben a Fradi világraszóló diadala
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 08:03 Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
- 08:02 Drónelhárító rendszerrel is védték Orbán Viktort a Karmelitában
- 08:01 Trump: Hamarosan megállapodás születhet Ukrajna ügyében, a megoldás akár egész Európát érintheti
- 07:49 Megszűnt az informatikai hiba az ügynökakták adatbázisánál
- 07:46 Konferencia Liga: a szezon legkínosabb vereségét szenvedte el a horvát listavezető
- 07:37 A börtön kapujából állították elő a rablással gyanúsított férfit
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 07:14 Bezárt az utolsó Update-üzlet is, felszámolás jön
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 06:53 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Elhagyott balatoni vitorlás vesztegel Siófokon az iszapban
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
- 21:03 Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 16:04 Egy töltéssel is kimegy a világból ez a kínai villanyautó
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 16:09 Tovább bővül a Most Wanted-univerzum: ezt tervezi 2027-re az RTL
- 06:21 Hivatalos a szerbiai választás végeredménye, az Egyetemista Lista önállóan alakíthat kormányt
- 17:56 Százak kísérték utolsó útjára a Tenerife kedden meghalt futballistáját
- 20:08 Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
