Úgy tűnik, utolsó szakaszához érkezett a Rába privatizációja. Információnk szerint öt nemzetközi szakmai és pénzügyi befektető jelentkezett a zártkörű pályázatra, s így valószínűleg végre elkel a cég 30 százalék körüli részvénycsomagja. Az állami papírok eladásával összefüggésben fontos tudnivaló, hogy a győri társaság legutóbbi alapszabály-módosítása értelmében tíz százaléknál nagyobb tulajdoni hányadot senki sem szerezhet. A privatizáció első szakaszának végén tehát legalább három új tulajdonosa lesz a Rábának, amelyek az idén februárban született kormányhatározat szerint összesen legkevesebb 20 millió dollárral kötelesek megemelni a részvénytársaság alaptőkéjét. A jelenlegi tőke 11,6 milliárd forint, amelyből 79,3 százalék az ÁPV Rt. birtokában van, s a kisbefektetők néhány százaléka mellett csaknem 18 százalék az önkormányzatoké. (A tőzsdén kívüli, OTC-forgalomban lévő önkormányzati pakettek árfolyama mostanában 250-280 százalék körül mozog, ám szakértők szerint ebből – a privatizációs árfolyamot illetően – még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.)
Az első gyártmányok éppen száz évvel ezelőtt hagyták el a győri Magyar Waggon- és Gépgyárat. Azóta sok víz lefolyt a Rábán, ám sem az 1929-33-as világválság, sem az ötvenes évek átgondolatlan ipari átszervezései nem tudtak igazán ártani a cégnek. A pénzügyi összeomlás veszélye 1991-ben fenyegette legerősebben a győrieket, de nem a politikai színezetű vezérváltás hatására, hanem a keleti piacok forgalmának drasztikus visszaesése miatt jutottak mélypontra.
Az ország iparpolitikai vezetői enyhén szólva téves úton jártak, amikor a Rába szénáját rendezni akarták. Ezt jelzi például egy 1991 júniusában napvilágot látott közlemény: eszerint a cég az ipari tárcával és az Állami Vagyonügynökséggel (ÁVÜ) egyeztetve bejelentette, hogy a londoni székhelyű Kleinwort Bensont és a Dresdner Bankot jelölik ki a Rába pénzügyi tanácsadójának. Ezek dolga – jóllehet, ekkor éppen piacvesztés és anyagi csőd nehezítette a cég helyzetét – nem más, mint az átszervezés mellett a privatizáció megkezdése. A következmény: Bod Péter Ákos ipari miniszter kezdeményezésére az ÁVÜ október elején államigazgatási felügyelet alá vonta a győri céget, és élére miniszteri biztost nevezett ki Zalán Barnabás, a korábbi pénzügyi igazgatóhelyettes személyében. Az 1992 eleji részvénytársasággá alakuláskor Zalánt vezérigazgatóvá választották. A még ez év derekán lemondó Lengyel Zoltán elnök távozását indokolva elmondta: a privatizációt “számottevően magyar tőkével” képzelné el, bár az európai stratégiai befektetők elől sem lehet elzárkózni.
A Rába rt.-vé alakulását a privatizáció első lépcsőjének tekintették akkoriban. Több lépcső nem lévén, ezután a cégvezetőkön volt a sor: ők folytatták a korábban megkezdett vállalati karcsúsítást és átszervezést. Új piacokat próbáltak szerezni, s megkísérelték visszahódítani a régieket. Mindezt több-kevesebb siker koronázta. Zalán akkor még úgy nyilatkozott, hogy üzletáganként lenne érdemes befektetőket keresni. Aztán következett a “piszkos tizenkettő” kormányzati akció, az adóskonszolidáció kiemelt nagyvállalatokat érintő változata. Ám a Rába – a kétmilliárd forintos kormánygaranciával felvett hitellel – nagyon hamar kikerült az “elitkörből”. (Valószínűleg így járt jobban, bár azt akkoriban a cégvezetés másként látta.) A kölcsönből a cég kifizette szállítóit, rövid lejáratú hiteleit pedig igyekezett folyamatosan hosszabb futamidejűekre váltani. Az 1991-re felhalmozott 3,5 milliárdos veszteséget és a mintegy 10 milliárdos kötelezettséget fokozatosan próbálták lefaragni. A cégnek eddig mintegy 4,5 milliárd forintot sikerült törlesztenie, s követelései ma már meghaladják a tartozásokat.
Időközben a társaság forgalma is növekedni kezdett. A Rába tavalyi nettó árbevétele meghaladta a 27,7 milliárd forintot, ami folyó áron azonos a rendszerváltás előttivel. A piaci szerkezetváltást jelzi, hogy míg a nyolcvanas évek végén 12,2 milliárd forint bevétele származott a keleti piacokon lebonyolított forgalomból, tavaly már csak 3,4 milliárd. (A keleti értékesítés mélypontja egyébként 1994 volt: 1,58 milliárd forinttal.) Ugyanakkor a nyugati piacokon egyre sikeresebben terjeszkedő cég eredményeit mutatja, hogy ottani eladása több mint kétszeresére bővült. A győriek értékesítésében már jó ideje 70 százalékot tesznek ki a külföldi eladások. A társaság legtöbbet az Egyesült Államokba szállít, s ezzel az oda irányuló magyar export negyedét adja. A vevők között egyre több az ázsiai. Ebben a térségben egyébként – különösen Japánban, Dél-Koreában, Pakisztánban és Thaiföldön – robbanásszerű fejlődésre számítanak a Rába szakemberei. A keleti partnerek között az oroszok, a lengyelek és az ukránok vezetnek. Ezzel összefüggésben említésre méltó a cég 25 százalékos érdekeltsége a likinói Liaz-gyárban. A csődhelyzetben lévő gyár válságkezelési és stabilizációs programja a győri tulajdonos közreműködésével – tapasztalatainak felhasználásával – készült el. Ott 18 hónap alatt kívánnak bizonyítani.
Visszatérve az elmúlt évek privatizációs kezdeményezéseire: 1992 nyarán a Rába szerződést kötött a Timesco Befektetési és Pénzügyi Tanácsadó Rt.-vel azért, hogy az – a pénzügyi reorganizációs és üzletpolitikai stratégia kidolgozásának segítése mellett – előkészítse a privatizációt is. (Az angol tanácsadótól és a német banktól tehát visszavonták a megbízást.) Az Ingatlanbank, a Technoimpex, a Dimag, az Magyar Hitel Bank, az OTP és öt magánbefektető alkotta Timesco azonban nem sokáig bízott az akkor jelentékenynek mutatkozó privatizációs sikerdíjban: 1993 októberében felmondta a szerződést. A Timesco vezérigazgatója ezt 1994 tavaszán így indokolta: “amióta a politika ismét nagyobb szerepet kezd játszani a Rába sorsának meghatározásában, lényegesen romlottak a privatizáció esélyei”.
A hazai járműipar magánosítása átfogó stratégia híján jó ideje megrekedt, holott például a jó üzleti helyzetben lévő Rába Rt. már tavaly november óta készen áll az eladásra (Figyelő, 1996/39. szám). Azóta eltelt egy esztendő. Lényegesebb eseményként talán csak az könyvelhető el, hogy az év elején még a Magyar Fejlesztési Bank Rt. tulajdonában lévő 49,8 százalékot 90 százalékos árfolyamon megvette, illetve különféle részvények fejében elcserélte az ÁPV Rt., majd áprilisban a vagyonkezelő kihirdette az újabb pénzügyi tanácsadói pályázat eredményét. A nyertes – az öt pályázó közül – a Rabobank Hungária lett (meg nem erősített információink szerint a pályázók közötti választásban a kért tanácsadói díj mértéke volt a perdöntő). A Rabobank aztán tíz nemzetközi szakmai befektetőt kért fel arra, hogy ajánlatot tegyen a Rába privatizációjára.
Itt tart a folyamat 1997 őszén. A cégvezetők és a szakértők bizakodóak. Egészen bizonyosra veszik, hogy a privatizáció második szakasza – a zártkörű külföldi és a hazai intézményi befektetők fordulója – és az ezzel egyidejű hazai, kizárólag magánszemélyeket megcélzó nyilvános forgalomba hozatal még az idén lebonyolítható. A tőzsdei szakemberek véleménye szerint mintegy 6 milliárd forint értékű részvény kelhet el ily módon az idén.
Végül emlékeztetőül: korábban nagyon sokszor elhangzott már, hogy a Rábával kapcsolatban nincs privatizációs kényszer. A vállalat vezetői most is így vélekednek, ám hozzáteszik: mégis csak eljött a “dolog” ideje.
