Mintegy ötszázra tehető a Magyarországon bejegyzett és itt működő orosz érdekeltségek száma. A befektetők túlnyomó többsége azonban “kishal”. A nagytőkések 1997 szeptemberéig mindössze alig tucatnyi társaságot vásároltak meg az állami privatizációs pályázatok keretében (lásd a táblázatot). Befektetéseik összértéke 30 millió dollár körüli, ami a népes külföldi táborhoz képest rendkívül szerény megjelenésre utal.
Az orosz privatizációs üzletek nagy része a kilencvenes évek első félében bonyolódott le: ekkor vette meg az Atex az Ikarust, és akkor vetette meg lábát hazánkban a Gazprom egyik érdekeltsége, a Gazkomplekt Impex is. (A Business Week-ben közzétett, a fejlődő világ kétszáz legnagyobb értékű vállalatát tartalmazó rangsorban a második helyet a Gazprom foglalja el.)
Az utóbbi években lanyhult az orosz cégek itteni befektetési kedve – legalábbis ami az állami vállalatok megvásárlásán keresztüli invesztíciót illeti. A hazai privatizációs holding 1994 óta egyetlen üzletet kötött orosz befektetőkkel: tavaly eladta az Általános Értékforgalmi Bankot (ÁÉB) a RAO Gazprombanknak. A magyar bankszektorban egyébként mind ez idáig ez az egyetlen orosz befektető képviselteti magát. Az egyik legnagyobb orosz vállalat, a RAO Gazprom moszkvai leánybankja 1996 őszén szerzett 100 százalékos részesedést a patinás bankban, amelyet a gázipari óriás közép-európai terveinek szolgálatába állított. Azt mindenestre nem lehet mondani, hogy szűkmarkú befektetőről lenne szó, hiszen – csupán tőkeemelés formájában – eddig közel 9 milliárd forintot invesztált itteni bankjába. Az ÁÉB jegyzett tőkéje tavaly meghaladta a 9,8 milliárd forintot, s ezzel tőkeellátottság tekintetében a “futottak még” kategóriából a banki középmezőnybe került. Az orosz tulajdonos azonban merészebb álmokat is dédelget: szándékai szerint az ezredfordulóra az ÁÉB-t a mérlegfőösszeg és a tőkeerő tekintetében egyaránt az ország öt nagybankja közé kívánja emelni. Ennek jegyében például az idén 60 millió dollárnak megfelelő összegben nyújtanak a tőkeellátottságot időlegesen javító, úgynevezett alárendelt kölcsöntőkét, amit várhatóan további tőkeinjekciók követnek majd.
A nagybanki álmokat több tényező is ösztönzi. Az ÁÉB révén egyfelől kapuk nyílnak a Gazprom számára az eddig zárt nyugat-európai bankrendszerek felé, s kiléphet a nemzetközi hitelpiacra is. Másfelől pedig megteremthetik a finanszírozási hátterét annak a nagyszabású beruházásnak, amely az orosz vállalat Európába irányuló gázszállításának növelését célozza. Ez egyrészt egy – az országot átszelő – csővezeték, illetve az ehhez szükséges tárolóberendezések kiépítését jelenti (Figyelő, 1997/5. szám).
A bank az idén már szervezett egy 160 millió dolláros konzorciális hitelt a Gazprom számára, amelyben többek között az OTP Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank vett részt. Ezt várhatóan egy hasonló, 260-300 millió dolláros hitel követi, amely elsősorban az Európába irányuló gázszállítások finanszírozására szolgál. Emellett az ÁÉB egyre jelentősebb szerepet játszik az orosz-magyar áruforgalom fellendítésében is. A magyar Eximbankkal kötött refinanszírozási konstrukció keretében például részt vesz az Oroszországba irányuló Ikarus buszok exportjában.
Az mindenestre biztos: az ÁÉB fejlődése jószerivel példa nélkül áll a hazai bankrendszer történetében. A hitelintézet az orosz tulajdonos belépését követően fél év alatt 37 milliárdról 71 milliárd forintra növelte – azaz lényegében megduplázta – mérlegfőösszegét, miközben adózott eredménye a korábbi negatív érték helyett az elmúlt év végén 188 millió forint volt. Terveik szerint idén a mérlegfőösszeg átlépi a 100 milliárd forintos határt, és 1,8-2 milliárd forintos nyereség várható. Ezzel, és a már említett tőkeemeléssel a saját tőke december utóján elérheti a 22 milliárd forintot, amellyel a hitelintézet lényegében közvetlenül a nagybankok között helyezkedik majd el a hazai rangsorban.
A regionális gázszolgáltató társaságok privatizációja során a neves nyugat-európai cégek szerezhettek többségi tulajdont a hazai gázüzletágban. Ezt követően a Gazpromnak, már csak az önkormányzatok körében kiosztott 40 százaléknyi tulajdonhányadból való részesedés maradt eszközül arra, hogy némi befolyásra tegyen szert az egyes szolgáltató cégek életében. Az orosz gázipari óriás nem közvetlenül, hanem saját érdekeltségi körébe tartozó vállalatain keresztül vásárolt a gázszolgáltató társaságok részvényeiből.
A nehéz pénzügyi helyzetben lévő települések kapva kaptak a gombamód szaporodó befektetők vételi ajánlatain, így tulajdonhányaduk néhány hónap leforgása alatt a többségi tulajdonoshoz, illetve egyéb szakmai és pénzügyi befektetőkhöz vándorolt. (A dolgozói részvényekre általában a többségi tulajdonos tett vételi ajánlatot, illetve egyes cégek esetében néhány évig még korlátozott a papírok forgathatósága.) A Gazprom alapvetően csupán azoknak a cégeknek a papírjai iránt mutatott érdeklődést, ahol megvolt az esélye annak, hogy 10 százaléknál nagyobb tulajdonhányadra tehet szert. Ezenkívül az adott társaság szolgáltatása alá tartozó terület földrajzi elhelyezkedése sem volt mellékes, mivel valamely több országgal is határos szolgáltató – már meglévő, vagy későbbi tranzitvezetéke miatt – stratégiailag fontosabb lehet az országot importgázzal ellátó Gazpromnak.
A Kögáz és a Ddgáz esetében az önkormányzati részvények döntő többsége közvetve, illetve közvetlenül a privatizáció során nyertes befektetők tulajdonába vándorolt, így hamar kiestek a rostán, mint potenciális befektetési célpontok. E szolgáltatók földrajzi elhelyezkedése sem kelthette fel az oroszok érdeklődését. Piaci híresztelések szerint a Tigáz részvényeiből viszont kimondottan előszeretettel vásároltak volna, de a papírokért folytatott ádáz küzdelemben az ár számukra már elfogadhatatlanul magasra emelkedett. Az öt gázszolgáltatóból még fennmaradó kettő társaság (Égáz, Dégáz) esetében viszont sikerrel szálltak be a ringbe. Egy írországi kereskedő cég, a Milford Holdings Ltd. zászlaja alatt 19,9 százalékos érdekeltséget szereztek a Dégáz-ban. (A szóban forgó társaság névértéken jutott a részvényekhez.) A brit Virgin-szigeteken bejegyzett Undell International pedig, az Égáz májusi közgyűléséig 13,7 százalékos tulajdonhányadra tett szert a gázszolgáltatóban. (A részvényesek könyvében csupán 12,9 százaléknyi tulajdonhányaduk regisztrálására kerülhetett sor, mivel a közgyűlési meghívók elküldéséig itt tartottak a papírok felvásárlásában.) A részvények vételára megegyezett az aktuális piaci árfolyammal, így kezdetben még 125 százalék körül, majd fokozatosan 170 százalékig emelkedő árakon juthatott a részvényekhez az Undell. (Komárom kitartóan őrizgette részvényeit az utolsó pillanatig, nem hiába. A 3 százaléknyi Égáz-pakettjére kiírt árverésen a többségi tulajdonos Gaz de France 205 százalékos árajánlata messze meghaladta a piac korábbi árfolyamcsúcsait. Az Undell 200 százalékon szállt ki a licitből.)
A fel-felröppenő híresztelések ellenére a Gazprom eddig még távol tartotta magát a Mol-részvényektől. A tavaszi kibocsátás során ugyan elgondolkoztak azon, hogy talán érdemes lenne némi érdekeltségre szert tenni a magyar olaj- és gázipari holdingban, de akkor elvetették az erre irányuló javaslatokat. A jelenlegi árszintet viszont irreálisan magasnak tartják a Mol papírjaiért.
Az oroszok azonban nemcsak a pénzvilágban és az energetikai iparban érdekeltek: az Atex az Ikarusban 31,2 százalékos részesedést vásárolt, míg az Orionban a Yukos/ Yuganskneftegaz 72 százalékos, az NGDU Pravdinkneft pedig 11 százalékos tulajdont szerzett. Mindkét magyar társaság a kilenvenes évek elején elvesztett egykori szovjet piaci pozíciók részbeni visszaszerzését, illetve az oroszországi megrendeléseket várta az új tulajdonosoktól.
E téren azonban az Ikarusnak súlyosan csalódnia kellett. A tavalyi mélyponton már 900-nál is kevesebb autóbuszt állítottak elő a mátyásföldi és a székesfehérvári telephelyen. Igaz, Széles Gábor elnök tavalyi megjelenésével fellendült a termelés. A kiváló gazdaságdiplomáciai érzékű vezető nemcsak az adósságok időleges befagyasztását érte el, hanem megrendelésekhez is juttatta a céget. Ezek egyre nagyobb hányada épp Oroszországból érkezik, hiszen az ottani pénztelen vevők mögé teljes mellszélességgel odaállt a Magyar Export-Import Bank Rt.
Eddig – úgy tűnik – jól is mentek a dolgok. Ám a jövő évi költségvetésben nem lesz fedezet a bank és a vele szorosan együttműködő Magyar Exporthitel Biztosító Rt. alaptőkéjének felemelésére. (A két intézmény összesen 6 milliárd forintos tőkeinjekciót igényelt volna.) Az emelés elmaradása megdrágíthatja az alkalmazott díjtételeket, ami visszavetheti a pénzintézetek által finanszírozott exportügyleteket. Hogy ez milyen következményekkel járhat az Ikarus idei szárnyalására, még nem lehet tudni. Az mindenesetre előre jelezhető, hogy az elmúlt hónapokban tapasztalt termelési és értékesítési boom némiképp megtorpanhat. Amennyiben a nemrég kiírt privatizációs pályázatra nem érkezik értékelhető ajánlat, az Ikarus nem sok jóra számíthat a következő időszakban.
A nagy múltú Orion Rádió és Villamossági Vállalat privatizált utódja, az Orion Elektronikai Kft. szerencsésebbnek mondhatja magát. A cég megtarthatta – sőt megerősíthette – hagyományos profiljait: a szórakoztató-elektronikai cikkek és professzionális hírközlési eszközök gyártását és értékesítését. Az 1993-as és 1994-es exportban még egyenlő arányban szerepelt a két profil. A következő két esztendőben azonban már a hírközlés javára billent a mérleg, sőt az idők során ez vált meghatározóvá. Az Orion termelésének közel egyharmadát exportálta, s ennek 95 százaléka Oroszországba került. Ezenkívül további FÁK-országokba, valamint Ukrajnába, Romániába és Jugoszláviába is szállítottak komplett szórkoztató-elektronikai berendezéseket és azok részegységeit. Tavaly pedig Horvátországgal és Szlovákiával létesítettek kereskedelmi kapcsolatot.
Az Orion orosz tulajdonosai jóval nagyobb rugalmasságról tettek tanúbizonyságot, mint például az Ikarus partnere. Míg az Atex sokáig hallani sem akart másik külföldi tulajdonostárs megjelenéséről, az Orion részvényesei belátták, hogy a kivitelt csak egy újabb tőkéstárs bevonásával növelhetik. (Az orosz partnerek egyébként összesen 6,3 millió dollárnyit fektettek a cégbe, s 1993. és 1997. között körülbelül 6 millió dollár értékű megrendelést is hoztak.) A magyarral közös érdekek maximális figyelembevételével engedték, hogy az Orion iránt már régóta érdeklődő szingapúri Thakral-csoport egyik tagja tulajdonossá válhasson. A TPL Investment Pte Ltd. nevű céggel a üzletrészek átadásáról, és 348 millió forintos tőkeemelésről állapodtak meg. A szingapúriak így ma az Orion 77 százalékát tartják kezükben. Az idén áprilisban létrejött tranzakcióval az orosz tulajdoni hányad 21 százalékra zsugorodott. (Emellett 1-1 százalékot őrzött meg a cégvezetésből álló Ventel Kft., valamint a Rádió és Elektronikai Kft.) A távol-keleti tulajdonostárs a termék- és piaci paletta színesítését, bővítését vállalta.
Mindent egybevetve: az itteni orosz tőkebefektetésekről összeálló kép rendkívül színes. A befektetői motívációk között az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériumban (IKIM) a majdani uniós piacon való jelenlétet említették első helyen. További tényező lehet, hogy néhány orosz vállalat gyártókapacitásának nagyobb részét a hazainál “biztosabb talajra” kívánja helyezni. Ezt a szándékot tükrözik a legutóbbi Gazprom-vásárlások is. Közülük kiemelkedik – a finanszírozásról gondoskodó ÁÉB mellett – a nagykanizsai DKG East megvétele, amely kőolaj- és gázipari berendezéseket szállít a Gazprom számára. Az ÁÉB ugyanakkor részt vállal a magyar export finanszírozásából is (a külkereskedelmi forgalomról bővebben lásd az Egyenleg című írásunkat).
Az IKIM-ben egyébként alaptalannak tartják az ellenérzéseket e befekteti körrel kapcsolatban. Úgy vélik, ezek abból fakadhatnak, hogy az orosz cégek közül számos olyan akad, amelynek tisztázatlanok a honi tulajdonviszonyai. Forgalmukat és tevékenységüket nehéz könyvvizsgálóval hitelesíttetni, némelyiküket pedig egyáltalán nem ismerik a nemzetközi piacon. Azt azonban az ipari tárca szakértői is elismerik, hogy nem célszerű egy ágazat teljes vertikumát külföldiek kezébe adni.
A magyar feldolgozóipari tőke egyébként jóval kevésbé van jelen Oroszországban, mint viszont. Annak ellenére, hogy az oroszok éppen azt nem tudják adni a magyar gazdaságnak, amit a vállalatok várnak: új technológiát, korszerű technikát, s modern vállalatvezetési módszereket.
Ami a jövőt illeti, a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy Oroszországban a tehetősebb vállalkozói réteg a következő esztendőkben – az eddigieknél talán erőteljesebben – egyrészt a pénztőkében, másrészt a nyersanyagok kitermelésében, feldolgozásában jelenhet meg. Ez tapasztalható a közép- és kelet-európai, közte a magyarországi terjeszkedésben is.
