Új húsfeldolgozó üzemmel bővült a Herz Szalámigyár kapacitása. A 680 millió forintos beruházás mellett a cég 120 millió forint értékben új csomagoló- és szeletelőgépet is vásárolt, valamint az egész üzem területén kisebb-nagyobb felújításokat hajtott végre. A Pick Rt. 1994 áprilisában, 1 milliárd forintért vette meg az akkor csőd szélén álló gyár 96,4 százalékos tulajdonrészét. A Herz Rt. új vezetőgárdája a privatizációt követően hozzákezdett a technológia teljes felújításához, s hozzáláttak a márkakereskedelmi hálózat kiépítéséhez is. Az elmúlt három év alatt összesen egymilliárd forintot fordítottak fejlesztésekre, amelyek megvalósulását az anyacég félmilliárdos tőketartalék átadásával segítette. A magánosítás óta a gyár dinamikusan fejlődik: a tavalyi 3,74 milliárd forintos árbevétel 720 millióval haladta meg az 1995-ös teljesítményt. 1996-ban 3500 tonna szárazárut értékesítettek, ami az előző évinél 800 tonnával több. (A belföldi eladások 700 tonnányival bővültek.) A szalámigyár bevételeinek 40 százaléka exportból származik. Az 1400 tonna kiszállított áru zöme többnyire a német, holland, szlovák, cseh és lengyel piacok valamelyikén talál vevőre. A 870 millió forintos jegyzett tőkéjű cég az idén 4,3 milliárd forintos forgalommal és 350 milliós adózás előtti eredménnyel számol.
- 10:58 „Szia Csókkirály!” – Szabó Kimmel Tamás, Tóth Gabi, Curtis és mások Fenyő Miklóstól búcsúznak
- 10:57 Dobrev Klára évértékel: Elszabadult bennem az oroszlán
- 10:56 „A hospice nem arról szól, hogy elmúlt az élet, hanem arról, hogy még tart”
- 10:31 Hármas karambol az M0-son, tűzoltók mentettek ki két, autóba szorult embert
- 10:18 Matyó gyökerektől az Eurovízión át a Tisza Pártig: kicsoda Csézy?
- 09:58 Így lesz a fizikai dolgok birtoklásából stressz, és így lehet megszabadulni tőle
- 09:53 Tantermi fogasra akasztotta fel magát egy bántalmazott kisfiú az ercsi iskolában
- 09:52 Ezért nem kér XIV. Leó a pápai lakosztályból
- 09:48 Még az eleve intenzív Bundesliga is tehetetlen a Hoffenheim fojtogató focijával szemben
- 09:39 A Hungáriától a Fenyő Ünnepig – Fenyő Miklós pályája képekben
- 09:18 Szikora Róbert egyik közös dalukkal emlékezett meg Fenyő Miklósról
- 09:17 Csézy a Tisza Párt képviselőjelöltje lesz
- 09:15 „Elment a Csókkirály” – Magyar és Orbán is búcsúzik Fenyő Miklóstól
- 08:57 24/7: Lassan mondom, nem lesz Lázár-emelés
- 08:57 Dolly elbúcsúzott Fenyő Miklóstól: „Pótolhatatlan barát vagy, és az is maradsz örökre”
- 06:59 „Hadifogságba nem kerülök, mindig van nálam egy kis meglepetés” – rakétákat szerelnek és lőnek vissza a nyugdíjas Kaszpi Farkasok
- 20:38 Catherine O'Hara halála: képeken az utolsó nyilvános szereplése
- 21:08 Így reagált Macaulay Culkin Catherine O'Hara halálhírére
- 19:37 Meghalt Catherine O'Hara, a Reszkessetek, betörők! színésznője
- 09:53 Tantermi fogasra akasztotta fel magát egy bántalmazott kisfiú az ercsi iskolában
- 05:45 Kvíz: melyik nevet lehet ma Magyarországon egy gyereknek adni?
- 07:21 Gyerekek és nők is odavesztek a koltánbányában történt omlásban
- 06:44 Nem ítélik halálra az amerikai vezérigazgatót a nyílt utcán kivégző Luigi Mangionit
- 20:53 Magyar Péter: Orbán Viktor hallgatása és sunnyogása ide vezet
- 08:57 24/7: Lassan mondom, nem lesz Lázár-emelés
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
