Magyarországon jelenleg mintegy 100 vámszabad terület működik. Az IKIM féléves statisztikái szerint az ipari vámszabad területek kivitelének 54 százalékos és behozatalának 35 százalékos bővülése jelentősen meghaladta az export és az import átlagos növekedési ütemét (- 15, illetve 14 százalék). Az 1996-hoz viszonyított 1145 millió dolláros exporttöbbletből 742 millió dollárt tett ki a vámszabad területek exportja. A legalább 2000 négyzetméteres körülkerített területen működő vállalkozások úgy termelnek az országon belül, mintha külföldön lennének, vagyis, amikor importálnak, nem fizetnek vámot. Belföldi eladáskor viszont le kell róniuk a vámot. A vámszabad területen működő külföldi cégek egy ki sem mondott íratlan szabály szerint mintegy 30 százalékban támaszkodhatnak a külföldi háttériparra, ez az arány azonban a magyar hatóságok egyedi elbírálásától függően több is és kevesebb is lehet. (A magas háttéripari arány – vélik egyes szakértők – ellentmondana a vámszabad terület logikájának, hiszen a konstrukció lényege az, hogy a külföldi vállalat “hozott” anyagból termel exportra az import vámjának megfizetése nélkül.) Elemzők úgy vélik: a vámszabad területen való termelés azért is vonzó a külföldi cégek számára, mivel így megmenekülnek a – főleg a gépipari alkatrészek behozatalakor jellemző – sokszor igen nehézkes, egyébként az Európai Bizottság által is bírált magyar vámellenőrzési eljárástól. Egy minisztériumi szakértő szerint
a páneurópai kumulációs övezethez való csatlakozással a magyarországi vállalatoknak csak akkor éri meg vámszabad területen gyártani, ha az Európából jövő alkatrészt a hazai feldolgozás után szintén Európába adják el. Amennyiben pedig tengerentúli beszállítókra építenek, akkor az export célországa is kontinensünkön kívülre essék. A tengerentúli beszállítókra és az európai piacra termelő cégeknek tehát európai alkatrész- gyártók után kell(ett) nézniük.
