Gazdaság

TŐZSDEKRACH ÁRNYÉKÁBAN – Menekülés a minőség felé

Az amerikai kereskedelmi minisztérium felfelé módosította konjunktúra-előrejelzéseit. A vártnál jobban bővülő GDP-adat közzététele után a Wall Streeten mélyrepülésbe kezdtek a részvényárfolyamok. Más okokból, de szintén zuhantak a részvények a délkelet-ázsiai piacokon - az ottani fejlemények veszélyt hozhatnak az amerikai és az európai tőkepiacokra is.

Jóval felülmúlta az előrejelzéseket a GDP gyarapodása a tengerentúlon: a mutató a második negyedévben – az előrejelzett 2,2 százalék helyett – 3,6 százalékkal bővült. Az inflációs adat is módosult, 1,4 százalékról 1,5 százalékra. Bár a tőzsdei körök számítottak a változtatásra, a mérték mégis meglepetést okozott, és újból feléledtek a kamatemelési várakozások. A statisztikák publikálását követően a New York-i tőzsdén múlt csütörtökön zuhanni kezdtek a részvényárfolyamok: a Dow Jones aznapi vesztesége több mint 92 pont volt. Pénteken az index heti mérlege összesen 3,4 százalékos árfolyamcsökkenést jelzett.

A dollár ugyancsak megrendült – a hét végére ismét 1,8 márka alá esett az árfolyama a nemzetközi pénzpiacokon. Mindez Európában is megtette a magáét, a tőkepiacokon besszhullám söpört végig, Londontól kezdve, Párizson át Frankfurtig. A Cityben a veszteség egy hét alatt 1,7 százalékot tett ki, Frankfurtban a DAX 30 ugyanezen periódus alatt 4,4 százalékkal, a párizsi CAC 40 pedig 4,6 százalékkal esett.

A hét vége meglehetősen morózus volt a délkelet-ázsiai tőzsdéken is, amelyeken igazi krach árnyékában folyt a kereskedés.

Pénteken a térség piacain – Bangkokban, Kuala Lumpurban, Dzsakartában, Manilában, Szingapúrban és Hongkongban – 7 és 17 százalék közötti heti veszteséget könyveltek el a helyi tőzsdeindexek; az árfolyamesést a nemzeti valuták mélyrepülése kísérte. A maláj ringgit, a thai baht, az indonéz rúpia, a Fülöp-szigeteki pezó, valamint a szingapúri dollár történelmi mélypontra zuhant az amerikai dollárral szemben.

Bár próbálkozások voltak, a nagyméretű tőkemenekítéssel szemben egyelőre nem találtak terápiát a térségben. A Fülöp-szigeteken a helyi jegybank hiába növelte 5-ről 8 százalékra a tartalékkötelezettséget, a tőkekivonás nem fékeződött. Nem győzték meg a befektetőket a gazdaságstatisztikák sem, igaz ezek inkább a “sárkány” kifáradását jelezték. (A manilai kormány által közzétett adat szerint a GDP 1997 első felében 5,9 százalékkal bővült, ám a tavalyi hasonló időszak mérlege még 7,5 százalékot jelzett.)

Elemzők szerint egyes országok tőzsdei hatóságai is ügyetlenül kezelték a problémát. Így a maláj tőzsdefelügyelet megpróbálta megtiltani az úgynevezett kölcsönrészvények eladását, mire több amerikai bank is felfüggesztette aktivitását Kuala Lumpurban. A miniszterelnök a hazai nyugdíjalapokat próbálta győzködni arról, hogy vásároljanak, miközben megerősítette: bizonyítékai vannak arról, hogy Soros György besszre spekulál a maláj piacon. Az elemzők egyelőre bizonytalanok a folytatás tekintetében. Abban egyetértenek, hogy a thaiföldi piaci krach előrelátható volt, és a gazdaság állapota, valamint a pénzügyi rendszer hiányosságai (Figyelő, 1997/33. és 34. szám) elegendő okot szolgáltattak hozzá, ám a többi országban ugyanez nem áll fenn. Különösen Szingapúr és Hongkong esetében az egyedüli magyarázat a spekuláció – állítja mind több szakértő, akik megkockáztatják azt a kijelentést is, hogy a nemzetközi tőkekivonás esetleg e térség pénzügyi rendszerének megbénítását célozza. Ez főként Hongkong esetében merülhet fel, ahol az utóbbi hónapok ingatlanspekulációi nyomán jelentős kamatszigorításra került sor (néhány héten belül a 3 hónapos kölcsönök kamata 6-ról 7 százalékra emelkedett), és ez csődökkel, pénzügyi válsággal és gazdasági visszaeséssel fenyeget.

A délkelet-ázsiai krízis becslések szerint ez idáig 30 milliárd dollártól fosztotta meg a külföldi befektetőket, akiknek figyelme egyre inkább a biztonságos államkötvények irányába fordult.

Menekülés a minőség felé – jellemzik az elemzések a világgazdaságban zajló piaci folyamatokat. A jövő szempontjából most kulcskérdés, hogy mi történik Hongkongban. Ha az árfolyamzuhanás nem áll meg, akkor Hongkong magával ránthatja a Wall Streetet, a tokiói, valamint az európai tőzsdéket is; ha viszont a térség legnagyobb piaca magához tér, akkor világszerte meglesz az esély a tőzsdei klímajavulásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik