Javult az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Rt. eredményessége, de még így is 337 millió forint veszteséggel zárták az első félévet. Az 1995-ben a német RWE-EVS konzorcium többségi tulajdonába került cég az előző év hasonló időszakához képest 1,4 milliárd forinttal növelte eredményét, de vesztesége még így is tetemes. Ezzel részben az 1,7 milliárd forintos hiteltartozás kamatai, részben pedig a forgalmának egynyolcadát kitevő hálózati veszteségek okolhatók – utóbbiak felét az úgynevezett „szabálytalan áramvételezések” adták. Ehhez jött még az anyag- és bérköltségek megugrása, ami az üzemi veszteség megháromszorozódásához vezetett. Ráadásul az áramszolgáltató öt megyére kiterjedő piaca egyre szűkül: az elmúlt hat hónapban 2,2 százalékkal esett vissza az értékesítése. A lakossági fogyasztás 5,7 százalékos mérséklődésében a jövedelmek kedvezőtlen alakulása mellett az energiatakarékos készülékek elterjedése is szerepet játszott. A Magyar Energia Hivatal által megállapított árak is a nyereségesség ellen dolgoznak. A törvényi szabályozás ugyanis az ágazat egészére ír elő 8 százalékos eszközarányos nyereséget, ami több veszteséges céget is elbír. Az első féléves adatok alapján készült becslések azonban ágazati szinten is alacsonyabb eredményt jósolnak, mint amit a törvény előír.
- 22:42 South Park-idézetet posztolt az alpesisíző, aki kiesésekor dühében az erdőbe vonult
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 18:07 Szíriai kurd vezető: Európában meg kellene ijedniük
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is a Fidesz vezet
- 15:25 Bakács Tibor Tóth Gabiról: Össze-vissza hazudozik, de majd elkárhozik a pokolban
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 16:13 Rogán elmondta, arra kérte a titkosszolgálatokat, hogy mérjék fel, Ukrajna szabotálja-e a magyar energiarendszert és a választásokat
- 12:10 Ajánlásgyűjtés: Katasztrofálisan állnak a kis pártok az NVI adatai szerint
- 12:32 Egy éve nyomoznak Tiborcz István cégének biznisze miatt, megszólalt a rendőrség a nyomozás állásáról
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
