Rácáfolt a legoptimistább becslésekre is a dollár utóbbi időszakban bemutatott emelkedése. Az elemzők nagy része ugyanis az év első felében arra számított, hogy a márka/dollár keresztárfolyam csúcsa 1,80 körül lesz. Ezzel szemben a zöldhasú már július utolsó hetében stabilan e szint felett volt, augusztus ötödikén pedig az 1,88-as pontot is átlépte.
A nyolcéves árfolyamrekordnak, illetve az immár több mint két éve tartó gyors emelkedésnek (1995 áprilisában 1,34 márka volt a történelmi mélypont) több alapvető oka van. Az első és egyben legfontosabb a két ország gazdasági teljesítménye között fennálló különbség. Míg az Egyesült Államokban 1992 óta folyamatosan évi 2-3,5 százalékkal nő a GDP, s a munkanélküliség 24 éves mélyponton (4,8 százalékon) áll, addig Németországot visszafogott (tavaly 1,4 százalékos) növekedés, és a második világháború óta nem tapasztalt mértékű (11,4 százalékos) munkanélküliség jellemzi.
A másik igen lényeges pont az Európai Monetáris Unió (EMU) kérdése. A pénzügyi unióba kerülés feltételeit rögzítő maastrichti kritériumok szerint csak azon országok vehetnek részt a szervezetben, amelyek költségvetési hiánya 1997-ben nem haladja meg a GDP 3 százalékát, az összes államadósság pedig a GDP 60 százalékát. Németország azonban idén előreláthatólag egyik feltételt sem tudja teljesíteni: a magas munkanélküliségi ráta miatt a két arány 3,3, illetve 62 százalék körül várható. Mivel az európai vezetők továbbra is egyértelműen az EMU terv szerinti, 1999. január elsejei indulása mellett foglalnak állást (a halasztás minden bizonnyal kaotikus devizapiaci állapotokat és gazdasági válságot okozna), valamint Németország az egész rendszernek az alappillére, a piaci szereplők arra számítanak, hogy a kritériumokat enyhíteni fogják.
Ez nem elsősorban azért problémás, mert Németország ezáltal teljesíteni tudja a feltételeket, hanem azért, mert az enyhítés nyomán esetleg olyan államok is bekerülhetnek (például Olaszország vagy Spanyolország), amelyek a későbbi unió és a közös európai pénz stabilitását negatívan befolyásolhatják. Mivel a befektetők azzal kalkulálnak, hogy az euró gyengébb “minőségű” pénz lesz a márkánál, a német fizetőeszköztől már most igyekeznek szabadulni.
A nagy kérdés ezután az, hogy a német pénzügyi vezetők mit gondolnak a márka értékvesztéséről. Sokak szerint a márka leértékelődése alapvetően jót tesz a gondokkal küszködő német gazdaságnak, hiszen – a kivitel versenyképességének növekedéséhez hozzájárulva – egy exportgerjesztett gazdasági növekedést indíthat be. A másik oldalon viszont a gyorsan zuhanó márka az importárak és az infláció növekedését idézheti elő.
Az elmúlt hetekben elterjedt a feltételezés, hogy a Bundesbank a márka védelmére fog kelni. Ennek egyik lehetséges útja a márkakamatok emelése lenne. Ez azonban rövid távon nem túl valószínű, hiszen a jegybank nem fogja kockára tenni az éppen csak beinduló gazdasági fellendülést a márka árfolyamának védelmében. Rövid távon ezért csak szóbeli intervenciókra lehet számítani, ha a dollár gyors ütemű emelkedése folytatódik.
Elvileg a tényleges beavatkozás sincs kizárva, ennek viszont csak akkor lenne értelme, ha más országok – elsősorban az Egyesült Államok vagy Japán – is csatlakoznának hozzá. Az amerikai kormányzat azonban erre nem igazán mutat hajlandóságot, hiszen a gazdaságukra eddig nem volt különösebben visszafogó hatással a dollár erősödése, sőt ez a folyamat az infláció alacsonyan tartását még elő is segíti. Úgy tűnik, a japánok is meg vannak elégedve a jelenlegi 110-120 közötti jen/dollár szinttel. Így egy esetleges intervenció esetén a németek magukra maradnának az igen erős piaci tendenciával szemben, amivel tartósan szembeszállni még az erős Bundesbank sem tud.
A hosszabb távú folyamatok már nem ennyire egyértelműek. A gyors exportnövekedés miatt ugyanis egyre több pozitív gazdasági adat fog napvilágot látni Németországról. Várhatóan gyorsul a GDP-növekedés is, amely idén 2,5 százalék körül várható, jövőre pedig a 3 százalékot is meghaladhatja. Mindez azt jelenti, hogy a jelenleg problémás maastrichti kritériumok egy-két éven belül könnyedén elérhetőek lesznek a kormány számára, így Németországnak meglesz a megfelelő erkölcsi és gazdasági ereje ahhoz, hogy az EMU-t és az eurót ráncba szedje. (A közös európai jegybank felépítése és helyzete rendkívül hasonló lesz a függetlenségéről és inflációellenességéről híres Bundesbankhoz.)
Mivel eközben – legalábbis a várakozások szerint – az Egyesült Államok gazdasági növekedése lassulni fog (az idei 3-3,5 százalékról jövőre 2 százalék közelébe csökken az éves bővülés), nem elképzelhetetlen, hogy az utóbbi két évre jellemző tőkeáramlás pár hónap múlva megfordul, s ismét Európa lesz a célpont. Természetesen a fordulópont megjósolása a legnehezebb dolog. Ez várhatóan csak azután fog bekövetkezni, hogy kiderül mely országok kerülnek be első körben az EMU-ba, és ehhez milyen feltételeket kell teljesíteniük. Az azonban mindenképpen fontos jelzés lesz, ha a Bundesbank megemeli jelenleg mélyponton lévő kamatait.
