Begyűrűzött az Electrolux-csoport karcsúsításának hatása a magyar cégéhez is. Ennek első jelei láthatók a hazai leányvállalat bejelentésében, miszerint megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a jászárokszállási fagyasztóláda-gyárukat Jászberénybe költöztessék. Jelenleg két telephelyen, Jászberényben és Jászárokszálláson gyártják a termékeket. Jászberényben 1997 januárjában kezdődött a gyártás. Az üzem éves kapacitása háromszázezer darab, azonban idén a gyár ennek csak a felét használja ki. A jászárokszállási ládagyárban működő új termelősor (amelyet három éve telepítettek át Kanadából) jelenleg csúcsra jár, így 160 ezer darab fagyasztóláda készül el itt az év végéig. Jászárokszálláson azonban a bővítési lehetőség korlátozott. Az Electrolux-Lehel Hűtőgépgyár Kft. egyébként az 1996-os 33 milliárdos forgalmát követően 1997 első felében 21 milliárdos árbevételt ért el, míg a idénre tervezett 3,5 milliárd forintos beruházási keretéből eddig 1,5 milliárd valósult meg, amelyből létrehozták a jászberényi porszívógyárukat és fejlesztették a kompresszoros divíziójukat.
- 10:58 „Még mindig fáj” – napokkal az olimpián történt bukása után engedték ki a kórházból a bobost
- 10:49 Nyugdíjasházi szerződéseket vizsgált az ügyészség, jó pár tisztességtelen feltételt találtak
- 10:46 Dunaújvárosi munkássors: „Ez most az a helyzet, amikor meg kell hunyászkodni az életért”
- 10:43 „Azóta is csak arra gondolok, hogyan lehettem képes erre” – négy év börtönre ítélték az anyját szétkaszaboló csepeli óvónőt
- 10:37 Christina Applegate: 5 éves koromban molesztált a bébiszitterünk
- 10:30 Volt barátnője bántalmazással vádolja a Vissza a jövőbe színészét
- 10:21 Meglepően erősnek mutatkozik a forint
- 10:18 Óriás pókhálókra bukkant a NASA eszköze a Marson
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
- 10:04 „Ez gyakorlatilag gyermekrablás” – Szabó Tímea feljelentette a gyámhatóságot
- 09:49 Újra itt a plakátrengeteg – máris elborította a kampány Budapest utcáit
- 09:39 Magyar Péter: A gödi akkugyárból az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 09:39 Donald Trump: Robert De Niro egy tébolyodott ember rendkívül alacsony IQ-val
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 09:21 Közel 3 métert emelkedhet a Duna vízszintje Budapestnél péntekig
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 09:39 Magyar Péter: A gödi akkugyárból az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 06:55 „Aki önálló, az veszély" – kilép a Fideszből egy volt józsefvárosi képviselőjelöltjük
- 06:00 Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
- 06:29 Küzdenek a szerb miniszterelnök-helyettes életéért
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 07:59 Orbán Viktor nyílt levelet írt Volodimir Zelenszkijnek
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
