Immár fél évtizedes múltra tekint vissza az OTP Bank magánosítása. A tényleges privatizáció 1992-ben kezdődött, amikor 1,15 milliárd forint névértékű törzsrészvényt évi fix, 12 százalékos osztalékot biztosító elsőbbségi részvénnyé alakítottak. Ebből 893 millió forintnyi papírt több lépésben, kárpótlási jegy ellenében értékesítettek. A fennmaradt 257 milliós pakett az ÁPV Rt. elődje, az Állami Vagyonkezelő Rt. portfóliójába került.
A második lépcső, 4,6 milliárd forint névértékű törzsrészvény kárpótlási jegyre cserélése 1994 májusában következett, jelentős mértékű túljegyzés mellett. A helyi önkormányzatok – a belterületi ingatlanok fejében – ugyanennek az évnek a végén jutottak 2 százaléknyi OTP-tulajdonhoz.
A Pénzügyminisztérium még korábban, 1993 decemberében 5 milliárd forint alárendelt kölcsöntőke-juttatással erősítette meg a hitelintézet tőkebázisát, majd 1994-ben – államkötvényapport formájában – szintén 5 milliárd forintos alaptőke-emelést hajtott végre, a névérték száz százalékának megfelelő árfolyamon.
Az OTP Bank 1993-97-re szóló üzleti és fejlesztési elképzeléseivel összhangban elkészült privatizációs stratégiára a Horn-kormány 1995 februárjában adta áldását. Ennek két alapelve volt: “a belföldi tulajdon megőrzése és a részvényesek minél szélesebb körének bevonása a tulajdonosi körbe”. (Ugyanakkor – az 1991 végétől 1996 végéig hatályos pénzintézeti törvény értelmében – az idei év elejéig az állami tulajdonhányadnak valamenynyi magyarországi bankban 25 százalékra vagy az alá kellett csökkennie.)
Akkoriban azonban korántsem volt egységes a szakma annak megítélésében, milyen módon, kiknek a bevonásával célszerű magánosítani az ország legnagyobb hitelintézetét. A frissen hivatalba lépett pénzügyminiszter, Bokros Lajos például minden követ megmozgatott, hogy – a többi privatizálás előtt álló bankhoz hasonlóan – az OTP-t is szakmai befektető vehesse meg: olyan cég tehát, amely nemcsak tőkét hoz, hanem szakmai tudást, know-how-t, korszerű vezetési módszereket is képes meghonosítani.
Részben osztotta e véleményt Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa, aki legalább 10, legfeljebb 25 százalékos mértékben látta volna célszerűnek szakmai invesztor részvételét; az alaptőke felét azonban ő már pénzügyi befektetőnek “szánta”. Fent nevezettek – másokkal együtt – attól tartottak: Magyarországon a kilencvenes évek közepén még nincs létjogosultsága a kisbefektetőkkel megvalósított, az egyedi részesedéseket legfeljebb 5-10 százalékban korlátozó privatizációnak. Azaz annak, hogy egy bankot ne egy meghatározó tulajdonos, hanem a menedzsment irányítson.
A másik oldal viszont – élén a bank vezetőségével – épp ez utóbbi mellett voksolt. Azzal egyébként már akkor is szinte mindenki egyetértett, hogy az OTP Bank maradjon többségi magyar tulajdonban. (Egy, a felnőtt budapesti népesség körében, 1995 első felében végzett közvélemény-kutatás során a megkérdezettek kilenc tizede ugyancsak ezt tartotta jó megoldásnak. Mindössze 6 százalék vélte úgy, hogy a külföldi befektetők megkaphatnák a részvények többségét.)
Végül a kormány úgy döntött, hogy az állam – zárt körben – 1995 nyaráig intézményi befektetőknek (döntően külföldi befektetési alapoknak, nyugdíjalapoknak és biztosítótársaságoknak) értékesíti a tulajdonában lévő OTP-részvények mintegy 20 százalékos csomagját – azzal a kikötéssel, hogy egy-egy külföldi befektető legfeljebb az alaptőke 5, a belföldiek pedig maximum 10 százalékáig juthatnak tulajdoni részesedéshez. Az akcióra a nyár kellős közepén – azaz nem éppen szerencsés időpontban – került sor, ám a nyilvános részvénykibocsátás így is sikerrel zárult. Nem volt tehát akadálya annak, hogy 1995 augusztusában – az Inter-Európa Bank után másodikként – újabb, ráadásul a legnagyobb hazai hitelintézet részvényei kerüljenek be a Budapesti Értéktőzsde forgatagába. Tovább színesítette a birtokosi palettát, hogy a két társadalombiztosítási önkormányzat még májusban – az évek óta ígérgetett vagyonátadás részeként – 10-10 százalékos részvénycsomagot kapott az OTP Bankban.
A privatizáció módját érintő kritikák azonban nem szűntek meg. Külföldi szaklapokban, köztük a Business Central Europe 1996. februári számában olyan kijelentésekkel lehetett találkozni, hogy “a Budapest Bank privatizációjával szemben az OTP Bank magánosítása elhibázottnak tekinthető”, elsősorban azért, mert a menedzsment átalakítása nem hozott friss erőt a bankba, s nem történt meg az elnök-vezérigazgatói poszt szétválasztása sem: az “egyszemélyes” vezető Csányi Sándor maradt.
A privatizáció óta eltelt idő a menedzsmentet igazolta – jegyezte meg a Figyelőnek Fenyő György, az OTP Bank igazgatója. Úgy tűnik, a piacnak is ez a véleménye, s alkalmasint ezt jelzi vissza a bank részvényeinek látványos emelkedése is: a két évvel ezelőtti debütáláskor még 1130 forinton, majd hónapokig névérték alatt forgó részvények ára ma már a 6 ezer forintot súrolja.
Nem csoda, ha a szakmai befektető bevonása teljesen lekerült a napirendről. Nem úgy a még állami kézben maradt részvények értékesítése, ami akkor került ismét rivaldafénybe, amikor ez év májusának elején az ÁPV Rt. illetékese a Napi Gazdaságnak elmondta: a vagyonkezelő szervezet a stratégiai jogokat fenntartva értékesíteni szeretné az OTP Bank még állami tulajdonban lévő pakettjét. Ehhez azonban a honatyáknak módosítaniuk kellett a nem is olyan régen már más okból átpofozott privatizációs törvény mellékletét, amely a tartós állami tulajdonban maradó társaságokat lajtsromozza.
Azt az ÁPV Rt. kezdeményezte, hogy még az idén teljes egészében értékesítsük az OTP Bankban megmaradt állami tulajdont – közölte a Figyelővel Németh Gábor, a vagyonkezelő bankügyekért felelős ügyvezető igazgatója, aki cáfolta, hogy a bevételi kényszer vezérelné az államot. Az viszont tény, hogy az ÁPV Rt. a bankprivatizációt 1997 végén mindenképpen be kívánja fejezni, s ma már nemigen látnak indokot arra, miért éppen az OTP Bankban maradjon állami részesedés. Ha viszont már az eladás mellett döntöttek, akkor kár lenne késlekedni: az ügylet a lehető legmagasabb haszon reményében valószínűleg mostanában üthető nyélbe. A későbbieken – magyarázta az ÁPV Rt. illetékese – a hitelintézeti verseny további élénkülésére lehet számítani, s ez az OTP Bank piaci részesedésének várható csökkenése okán a részvények árfolyamában is minden bizonnyal érezteti majd hatását.
A “legnagyobb közös gyám” elvesztése miatt esetleg aggódók azonban megnyugodhatnak: nem tűnik el egyik napról a másikra az állam a bank mindennapjaiból. A kapcsot ugyanis még hosszú évekre biztosítja az az úgynevezett aranyrészvény, mely előreláthatólag csak 10 év letelte után minősülne át egyetlen, ezer forint névértékű közönséges törzsrészvénnyé.
A teljes állami kivonulásról nem is volt szó, lévén, hogy az OTP Bank kezeli a lakossági betétek több mint felét – hangsúlyozta a bank igazgatója. A Nádor utcai központban elsődleges fontosságúnak tartják, hogy az állam puszta jelenlétével is megakadályozza a betétesek érdekeivel ellentétes stratégiai döntések meghozatalát – erre pedig az aranyrészvény kiválóan alkalmas.
Az már más lapra tartozik, hogy az aranyrészvényt az ÁPV Rt.-nél is fából vaskarikának tartják. Németh Gábor szerint a bankokat nem tulajdonosi oldalról, hanem felügyeleti eszközökkel kell ellenőriznie az államnak. Ma még azonban, amikor az év eleji változások (jelesül a banki és az értékpapír-felügyelet összevonása) okán a hitelintézetek felügyeleti rendszere éppen átalakulóban van, kénytelenek ezzel a megoldással beérni.
