Az OTP Banknál a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatot olyan stabil tulajdonosnak tartják, amelynek gazdálkodási helyzete nem indokolja, hogy megváljon befektetésétől. Más a helyzet az Egészségbiztosítási Önkormányzattal, ahol a hiányt állandóan finanszírozni kell. Így előfordulhat, hogy e testület – a törvény előírásait követve – a birtokában lévő vagyonrészek értékesítéséből próbálja majd meg előteremteni a pénzügyi lyukak betöméséhez szükséges összegeket. Amellett, hogy a bank számára valamennyi tulajdonos egyformán fontos, úgy tudják: az önkormányzat vezetői szerint az OTP-részvények megfelelően teljesítenek. Az ominózus székházügy kapcsán az önkormányzat mindenesetre már adott át a papírokból az OTP Ingatlan Rt.-nek, így tulajdoni részesedése nem éri el az 1995. májusi, induló 10 százalékot.
- 14:17 Jakupcsek Gabriella közös fotót posztolt hétéves unokájával
- 14:17 Menczer: Gyurcsány és Magyar álhírt terjesztett a szabadon engedett embercsempésszel kapcsolatban
- 14:10 Jóízűen ebédeltek az emberek a fővárosi pláza éttermében, miközben a mentősök egy fiatalt próbáltak mellettük újraéleszteni
- 13:55 Súlyos betegen született meg Fekete Dávid kisfia, egy hónapja az intenzíven van
- 13:40 Will Donald Trump save Antal Rogán?
- 13:38 Török Gábor: Ha a bélyeg le is kerül majd Rogán Antalról, ez az ügy minden bizonnyal felgyorsítja politikai pályafutása lezárását
- 13:33 Így törölheti magát a Facebookról és az Instagramról
- 13:11 A kéziszövetség nem tartott rá igényt, Szegeden folytatja a BL-győztes mesteredző
- 13:11 MC Hawer végignézte az összes Házasság első látásra részt, és kiábrándult a párkapcsolatokból
- 12:54 Másfél évvel enyhébb büntetést kapott a koronavírusos beteg halálát okozó pécsi fekete angyal
- 12:46 „Megszakad a szívem” – David Beckhamet sokkolták a tűzvész hírei
- 12:40 Kiakadt az OBH-elnök a Kúria elnökének újévi köszöntőjén
- 12:38 Magyar Péter: Amikor Orbán Viktor lába alatt elkezdett égni a talaj, lecserélték a körözést
- 12:35 Bukarestben tüntettek Calin Georgescu hívei, akinek érvénytelenítették az elnökválasztási győzelmét
- 12:28 Porig égett Mel Gibson malibui otthona, miközben ő épp Joe Rogannél podcastolt
- 10:56 Tömegek hagyhatják ott a Facebookot Zuckerberg nagy bejelentése után
- 11:03 „Itt faji kérdések nem voltak, nincsenek és nem is lesznek” – válaszok helyett egy Porsche Cayenne-t találtunk Nógrádmegyeren
- 05:55 Elbocsátási hullám a Magyar Postánál, működő hivatalokból is elküldenek embereket
- 06:37 Kaliforniai tűzvész: Meghan és Harry elszállásolták maguknál a katasztrófában érintett barátaikat
- 06:21 Öngyilkos lett egy férfi a Szent Imre kórház kápolnájában
- 07:35 Ezekben a bútoráruházakban lehet már SZÉP Kártyával fizetni
- 11:19 Eltűnt magyar testvérpárt keres a rendőrség Skóciában
- 09:46 Magyar Péter: Orbán Viktor döntése miatt gyerekek estek áldozatául a moldáv bűnözőnek
- 06:44 „Mintha atombombát dobtak volna ezekre a területekre” – tízre emelkedett a Los Angeles-i tűzvész halálos áldozatainak a száma
- 09:15 Magyar közpénz tűnt fel a legutóbbi két szlovákiai választás kampányaiban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!