Ha sikerül tartani az elképzelt menetrendet, a kormány jövő héten napirendjére tűzi a kockázatitőke-befektetésekről, a kockázatitőke-társaságokról, valamint a kockázatitőke-alapokról szóló törvény tervezetének alapelveit. Egy nyári beterjesztés esetén az ősszel már az Országgyűlés is megtárgyalhatja, majd elfogadhatja a javaslatot. Ezzel a hazai pénzügyi intézményrendszer működését szabályozó törvénycsomag újabb darabja léphet életbe, amely a tőkepiac egy sajátos, de rendkívül fontos elemét: a magas kockázattartalmú, ugyanakkor kimagasló hozamlehetőségeket rejtő befektetések megvalósítását hivatott egységes keretbe foglalni.
A kockázatitőke-befektetések tehát – és ez a kidolgozás alatt álló tervezet egyik alapgondolata – a “profik” feladatai közé tartoznak, noha az előre nehezen becsülhető rizikók mérése nemegyszer őket is megoldhatatlan feladat elé állítja. A potenciális befektetési célpontok, a nagy növekedési lehetőségekkel rendelkező – jellemzően közepes méretű – vállalkozások számára ugyanakkor gyakorta szinte az egyetlen lehetőséget jelenthetik az előttük álló fejlődési pálya befutására.
A kockázatitőke-törvény előkészítése a pénzügyi jogszabályoknál korábban megszokott ütemnél jóval gördülékenyebben halad. Az is igaz, hogy ez esetben nem állnak egymással szemben meghatározó pénzügyi intézményi csoportok (mondjuk a bankok és a brókercégek) érdekei. Az előkészítésben részt vevő állami főhatóságok: a pénzügyi, az igazságügyi és az ipari tárca, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet, valamint az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) szakértői a vitás kérdések túlnyomó részében máris dűlőre jutottak. Abban szinte mindenki egyetért, hogy a kockázatitőke-befektetések arányának növelése érdekében kedvezményeket kell nyújtani az erre vállalkozóknak. Abban viszont van még némi vita a Pénzügyminisztérium (PM) és az ipari tárca között, hogy az adó- és céltartalékolási kedvezményeket a befektető társasághoz vagy a befektetés célpontjához, azaz a finanszírozott vállalkozáshoz rendeljék-e hozzá. A Figyelő információi szerint a PM az előbbi, míg az ipari tárca az utóbbi megoldást támogatja.
Mindazonáltal a törvénytervezet várhatóan a befektetőt részesíti majd előnyben, ellenkező esetben ugyanis csorbulna a reálszektorban dolgozó cégek működési feltételeinek versenysemlegessége. A kockázatitőke-befektetéseket megvalósító két tervezett intézmény-típus számára viszont különösebb aggályok nélkül megszavazhatóak a kedvezmények. Ezek a társaságok sajátos működési módjuk miatt csak akkor tesznek szert jelentősebb jövedelemre, ha komoly mértékben sikerül növelniük az általuk finanszírozott vállalkozások teljesítményét; ami viszont utóbb a költségvetésnek – és a gazdaság egészének – is javára válik.
Az előzetes viták során felmerült, hogy kockázatitőke-befektetéseket csak a születőfélben lévő törvény hatálya alá tartozó kockázatitőke-alapok végezhessenek. Mára azonban az az álláspont győzedelmeskedett, amelyik a gazdasági társaságokról szóló törvény hatálya alá tartozó, meghatározott keretek között működő részvénytársaságok számára is engedélyez ilyen tevékenységet. Ennek legfontosabb oka – hangsúlyozta a Figyelőnek Székács Anna, a törvénytervezet kidolgozásáért felelős pénzügyminisztériumi biztos -, hogy a magyar gazdasági jogba illeszkedve nem hozhatók létre úgynevezett aktív alapok. A “passzív alapok” viszont nem adnak lehetőséget a befektetőknek az alapkezelők munkájának értékelésére, így az ezzel élni akarók számára a részvényesi jogokat is biztosító kockázatitőke-társaságok jelentenek megoldást.
A kockázatitőke-befektetéseket megvalósító kétféle intézmény létjogosultságának gondolatával Csoknyai László, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) illetékes munkatársa is egyetért. Az efféle befektetéseket végzők világszerte hagyományosan a minél szűkebb körű korlátozó szabályozást kedvelik. Ráadásul az itt bejegyzettek – amelyek között az MFB-hez tartozó nyolc regionális fejlesztési cég jelenti a legnagyobb csoportot – kivétel nélkül társasági formában tevékenykednek.
Az már szinte biztos, hogy kockázatitőke-társaságot nyílt vagy zárt körben, névre szóló részvényekkel, legalább hatéves futamidőre lehet majd alapítani. A kockázatitőke-alapot, amely – ugyancsak legalább hatéves futamideje során – vissza nem vásárolható kockázatitőke-jegyeket bocsát majd ki, viszont csak zártvégű alapként lehet létrehozni. Az alap befektetési tevékenységét elkülönült, és a befektetések irányítását kizárólagos tevékenységként végző alapkezelő végzi, de ilyen cég szolgáltatásait majd a kockázatitőke-társaságok is igénybe vehetik.
Kockázatitőke-befektetést – a tervek szerint – bármilyen gazdasági ágazatban lehet majd folytatni, ám az invesztíciók minimális futamidejét várhatóan legalább három évben határozza meg a törvény. Tőzsdei cég részvényeit csak akkor vásárolhatja meg ilyen befektető, ha a vételi árfolyam nem haladja meg a névérték harminc százalékát.
E társaságok tevékenységét adó- és számviteli törvényi kedvezményekkel igyekeznek ösztönözni a törvény-előkészítők: az alap – a befektetési alapokhoz hasonlóan – adómentességet élvez majd, a megvásárolt kockázatitőke-jegyek pedig társasági, illetve szja-kedvezményre fognak jogosítani. (Ezen utóbbi kedvezmény azonban csak azokat a magánbefektetőket illeti majd – igaz, őket az értékpapír-befektetéseknél már megszokott adóhitelnél nagyobb mértékben -, akik képesek lesznek az egyenként minimálisan egymillió forint értékű jegyeket vagy részvényeket megvásárolni.)
Nyilvánvaló tehát, hogy az efféle befektetésekre rendelkezésre álló tőke alapvetően a hazai és külföldi intézményi befektetőktől érkezik majd. Ennek potenciális értéke szakértők szerint elérheti a 200 milliárd forintot. Székács Anna arra számít, hogy a törvény megszületését követő öt éven belül 50-60 társaság, illetve alap jön létre. A minimális tőkét a törvénytervezet egymilliárd forintban határozza meg, ám bizonyos, hogy a komolyabb alapok és társaságok ennél jóval nagyobb összeggel indulnak majd útnak.
További előírás, hogy – megosztandó a kockázatokat – az egy befektetésre jutó tőke értéke nem haladhatja majd meg az alap, illetve a társaság saját tőkéjének 15 százalékát. A befektetési tevékenység ösztönzése érdekében mindkét formánál néhány éven belül a tőke meghatározott részét – várhatóan legalább a felét – ténylegesen ki kell helyezni.
A már létező kockázatitőke-társaságokat talán az a passzus érinti a legérzékenyebben, amely szigorú korlátok közé szorítja hitelezési tevékenységüket. Ezzel ugyanis egy alternatív finanszírozási lehetőségtől esnek el a társaságok – vélte Csoknyai László -, s ez növeli kockázatukat. A tervezet kidolgozói viszont nyilván attól tartottak, hogy a korlátlan hitelezési tevékenység éppen a tényleges kockázatitőke-befektetésektől vonná el pénzt, miközben hosszú távú tőkebefektetések helyett visszafizetendő kölcsönökkel látná el a finanszírozott cégeket.
A koncepció ezzel együtt sem mondható túlságosan rigorózusnak, hiszen a befektetők és az általuk finanszírozott vállalkozás együttműködését az érdekeltekre bízza. A miniszteri biztos ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kockázati tőke nem jelenthet valamennyi tőkeszegény magyar vállalkozás számára gyógyírt. Erre csak a valóban ígéretes, növekedés előtt álló cégek számíthatnak, és az esetleges állami tőke-invesztícióknak is szigorúan piaci megfontolások alapján kell történniük. Az állam persze ily módon is részt vállalhat egy-egy régió vagy gazdasági ágazat fejlesztésének segítésében, ám részesedésének – Székács Anna szerint – a kockázatitőke-társaságokban, illetve -alapokban lehetőség szerint kisebbségi jellegűnek kell lennie.
A kormány elé kerülő határozattervezet várhatóan kitér majd a Hitelgarancia Rt. szerepvállalására is, amely a kockázatitőke-befektetések legérzékenyebb pontján, a vállalkozásokból való kiszálláskor kíván segítséget nyújtani a befektetőknek. A konstrukcióban részt vevő, a finanszírozott vállalkozásban “bennragadó” befektető eszerint tőkéjének ötven százalékáig kaphatna garanciát a kifizetésre. Ez utóbbi kitétel a kis-, illetve kezdő vállalkozások tőkeellátásának javítását hívatott segíteni, ezekbe ugyanis még az egyébként “kalandos kedvű” kockázatitőke-befektetők sem szívesen invesztálnak.
A kisvállalkozások döntő része persze mindettől függetlenül ezután is alapítóinak szakmai és anyagi tőkéjére támaszkodik majd, és a kockázati tőke által finanszírozott cégek a magyar gazdaság egészének csupán elenyésző kisebbségét fogják adni. Az így növekedési pályára állított vállalkozások viszont gyorsan növelhetik teljesítményüket. Példájukat látva pedig újabb cégek kaphatnak kedvet a pénzüket szigorú gazdaságossági számítások szerint kihelyező, gyakran kellemetlenül rámenős kockázatitőke-befektetőkkel való együttműködésre.
