Gazdaság

PER A HUMAN RÉSZVÉNYESEI KÖZÖTT

Keresetet nyújtott be a Human Rt. fő tulajdonosa, a kanadai Novopharm az ÁPV Rt. ellen. A felperes cég kifogásolja, hogy nem élhetett a részvényesi megállapodásban kikötött elővásárlási jogával akkor, amikor a vagyonkezelő a 20 százalékot meghaladó Human-részesedését átadta a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatnak. Ezen felül a Novopharm sérelmezi az ÁPV Rt. tavalyi, zártkörű tőkeemelésben való részvételét is. Ezzel a kanadaiak szerint a holding megsértette a privatizációs törvényt (a Human ugyanis nem szerepel a tartós állami tulajdonban maradó társaságok listáján), és a részvényesi megállapodást is, hiszen abban az rt. azt vállalta, hogy a Novopharm tulajdonban lévő Humanrészvények számának növelésére törekszik. A felperes azt követeli, hogy az ÁPV Rt. tegyen eleget a részvényeladási kötelezettségének, vagy fizessen kártérítést, illetve a tőkeemelésből származó részvényeit a jegyzéskori árfolyamon adja át. Ha a választott bíróság az ügyben a Novopharm számára kedvező döntést hozna, akkor a Humanban már most is többségben lévő cég 75 százalék fölöttire növelhetné tulajdoni részesedését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik