A BÁT brókercégei között leginkább a parketten elért forgalom alapján lehet sorrendet felállítani. A BÉT-tel szemben itt a külföldi multinacionális vagy hazai nagybankok tulajdonában lévő brókercégek nem uralják egyértelműen a piacot, még ha a piacvezető a pénzügyi szekcióban elért kiemelkedő forgalmának köszönhetően itt az OTP-csoporthoz tartozó OTP-Forex Kft. is. Az utána következő hármas, a pénzügyi szekcióban árjegyző szerepet is betöltő LaSalle Rt., a Swap Ügynöki Kft. és az Order Rt. sorolható még egyértelműen a széles ügyfélkörű, nagy brókercégek közé. E cégek tulajdonosai azonban már nem bankok, hanem belföldi – illetve a LaSalle esetében részben külföldi – magánszemélyek és cégek. A társaságok egymás közötti sorrendjére a BÁT-nak a forgalom arányában fizetett jutalék alapján lehet következtetni. 1996-ban és 1997 első negyedévében a tőzsde összforgalmából több mint 90 százalékkal részesedő pénzügyi szekcióban egyaránt az OTP-Forex végzett az első, a LaSalle a második, a Swap a harmadik helyen, míg az Order a hatodik lett. A gabonaszekcióban 1996-ban és az idei első negyedévben mindkét alkalommal a külföldi multinacionális megbízókkal is rendelkező Order volt a piacvezető, a Swap pedig a második. Az erős középcégnek számító Agrouniker Kft. tavaly kivívott harmadik pozícióját az idén átvette az OTP-Forex, a LaSalle pedig a hatodikról feljött a negyedik helyre. A BÁT másik érdekessége a BÉT-tel szemben, hogy a határidős devizapiacot uraló kereskedelmi bankok közvetlenül a parketten csak ritkán jelennek meg. Az OTP-Forex révén piacvezető OTP mellett a pénzügyi szekcióban a CIB Hungária Bank Rt. fejt ki komolyabb üzleti tevékenységet, és a Magyar Hitel Bank, az Általános Értékforgalmi Bank, valamint a Mezőbank rendelkezik – egyelőre úgymond alvó – tőzsdetagsággal. A hitelintézetek többsége azonban – az aktív szereplők közé tartozik például az Inter-Európa Bank, a Magyar Külkereskedelmi Bank és a BNP-Dresdner Bank – a nagyobb brókercégeken keresztül üzletel, áttételesen az ő forgalmukat növelve.
- 22:25 Debreceni ultrák: Élhető várost az akkugyárak helyett
- 22:08 Az izraeli média szerint megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vallási vezetőjét
- 21:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 28.
- 21:30 Hektikus adok-kapok végén két védőn is megpattanó lövéssel verte az ETO az Újpestet
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 20:51 Harry Kane olyat tett, amire évtizedek óta nem volt példa, Dortmundban nyert a Bayern
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 18:42 Yamal-varázslat Barcelonában: fiatalabban triplázott, mint Messi
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 11:49 Vox Populi: Deák Dániel rágalma súlytalan
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 10:28 A Tisza-videó után vizsgálatot indított a CATL
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
