Újabb, 2,1 milliárd forintos alaptőke-emelést hajtott végre a Stollwerck Budapest Kft.-ben a Stollwerck AG Köln, amely eddig 97,64 százalékos tulajdonosa volt a fővárosi székhelyű, korábban 2,786 milliárdos jegyzett tőkéjű társaságnak. A fennmaradó részt eddig a belterületi földek révén hat önkormányzat jegyezte. Információink szerint a települések az alaptőke-emelést követően megállapodást kötnek a társasággal, és ennek keretében átruházzák a gyakorlatilag elenyészővé vált tulajdoni hányadukat. A Stollwerck öt évvel ezelőtt, egyebek mellett a Budapesti Csokoládégyár megvásárlásával tért vissza Magyarországra, s azóta újabb gyárat épített Székesfehérváron. A Stollwerck Budapest eddig mintegy 100 millió német márkát fektetett be hazánkban, s az idén 16 milliárd forint nettó árbevételt kíván elérni, kétötöd részben exportból. A kölni székhelyű Stollwerck AG-t 1939-ben alapították, s a társaságnak ma négy németországi és hat külföldi gyára van. A cég – profiljában – a legrégebbi manufaktúra, s ma a hetedik legnagyobb a világon: tavaly 1,4 milliárd márkáért adott el termékeket. Keleti terjeszkedését folytatandó, május végén termelni kezd az oroszországi Pokrovban jelentős magyar szellemi segítséggel, 51 millió márkáért épített, évi 20 ezer tonna kapacitású gyára is.
- 21:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 28.
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 17:19 Magyar úszók rekedtek Ománban a légtérzár miatt
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 16:51 Pofon a javából: Elek Gábor csapata 11 góllal kapott ki az NB I-es rangadón
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 11:49 Vox Populi: Deák Dániel rágalma súlytalan
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 10:28 A Tisza-videó után vizsgálatot indított a CATL
- 09:44 Martin Short öngyilkosságba menekülő lánya mellett egy búcsúlevelet találtak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
