Az eredménytartalék bővítésére fordítja tavalyi teljes, 1,85 milliárd forintos mérleg szerinti eredményét a Hitelgarancia Rt. – hagyták jóvá a társaság múlt heti közgyűlésén. A cég az idei üzletpolitikájában továbbra is az új vállalkozói igényeket tarja szem előtt. Januártól az üzletszabályzat is lehetőséget ad arra, hogy az egyes hitelintézetekkel külön konstrukciókat hozzon létre a társaság, mégpedig egyszerűbb eljárási rend alapján. Mostanság ilyeneket a mezőgazdasági kölcsön nyújtásban terveznek, valamint a takarékszövetkezetekkel igyekeznek kialakítani egy egymillió forint alatti kishitelekre szóló garanciavállalási konstrukciót. Amint elkészül a kockázati tőketársaságokról szóló törvény, az rt. e területen is elindítja tevékenységét. A másik új feladat a vállalkozók önszerveződésén alapuló garancia-intézményekkel kapcsolatos. Az ezek létrejöttéhez szükséges jogszabályok még kidolgozásra várnak, a koncepció várhatóan augusztusig készül el, az viszont már most bizonyosnak tetszik, hogy állami viszontgarancia nélkül e szervezetek nem lesznek életképesek. Minősítésükre és a viszontgarancia nyújtására a tervek szerint majd az rt. vállalkozik.
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 07:04 Még mindig nem telt meg élettel az iszkaszentgyörgyi kastély, amit egy Curtis-klipforgatás miatt vettek el a finn bérlőtől
- 06:20 Egy éve ilyenkor: bilincsben vitték el a katolikus iskola tanárát
- 06:12 Az iráni állami média megerősítette: meghalt Ali Hamenei, az ország legfőbb vezetője
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 04:40 Holtan találtak a leghíresebb gyerekrablás áldozatára
- 04:10 Ezért nem volt régen válogatós, finnyás gyerek
- 03:33 Elek Gábor a 11 gólos vereség után: Sajnos ezek is mi vagyunk
- 22:08 Az izraeli média szerint megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vallási vezetőjét
- 21:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 28.
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 06:12 Az iráni állami média megerősítette: meghalt Ali Hamenei, az ország legfőbb vezetője
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 04:40 Holtan találtak a leghíresebb gyerekrablás áldozatára
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 04:10 Ezért nem volt régen válogatós, finnyás gyerek
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 22:08 Az izraeli média szerint megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vallási vezetőjét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
