Gazdaság

Bíznak benne

KAMATOT EMELT A MAGYAR NEMZETI BANK. A pénzpiaci várakozásokkal ellentétben a jegybank negyed százalékkal felsrófolta a bankok számára kínált 6 hónapos betétjének kamatát, ami így évi 21 százalékra nőtt (lásd grafikonunkat). A rövid lejáratú irányadó kamatok változatlanok maradtak, a hitelintézetek számára viszont bevezettek egy új egyesztendős konstrukciót, évi 20 százalékos kamattal. Az MNB hivatalos közleménye a lépéseket a belföldi pénzügyi megtakarítások ösztönzésével indokolta. A jelenlegi kamatszint vagy annak csökkenése mindezen túl az “inflációs és makroegyensúlyi folyamatok kedvező alakulását” is veszélyeztetné.

INFLÁCIÓS VÁRAKOZÁSOK. A gazdasági kabinet szerint hazánkban jövőre az év egészében 13 százalékos infláció várható, 1998 decemberében pedig csak 10 százalék lesz az árnövekedés az egy évvel azelőttihez viszonyítva. Az idei évről Surányi György jegybankelnök úgy vélte: az első két hónap biztató adatai, a 18-19 százalékos infláció alapján remény van arra, hogy idén decemberben a mutató már csak 17 százalék legyen az 1996. decemberihez képest. Az MNB elnöke 3-5 éven belül egy számjegyű, bár az EU-átlagot (2-3 százalékot) még mindig meghaladó inflációt vár.

TÁNTORÍTHATATLAN GAZDÁK. Miközben a különféle agrárszervezetek elítélik a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének (Metész) lapzártánk utánra meghirdetett demonstrációját, a gazdák folytatják a felkészülést a határállomások és a főváros bevezető forgalmának lassítására. Ezzel egy időben szavaz az Országgyűlés a kistermelőket érintő adó- és tb-jogszabályok módosításáról. A Parlament egyébként nem a kormány által előterjesztett javaslatról, hanem a költségvetési bizottság által kiegészített változatról dönt.

SZLOVÁK ÉRVEK. A hágai Nemzetközi Bíróságon a szlovák fél meghallgatásával folytatódott a bősi erőmű miatt fennálló magyar-szlovák jogvita. A szlovák küldöttség előadói az 1977-es szerződés megalapozottságát hangsúlyozták, s az bizonygatták: Magyarország kellő indokok nélkül állt el az abban foglaltak teljesítésétől.

BIZOTTSÁG AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ÖNKORMÁNYZATNÁL. A testület közgyűlése az országos vényellenőrzési rendszer (Over) ügye miatt választotta meg az új grémiumot. Az egészségbiztosító elnöksége három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy szerződést köt az Over elkészítésére, s bár ez eleddig negyedmilliárd forintot emésztett fel, a szoftver máig nincs kész. Az OEP és az önkormányzat közötti feszült viszonyt mutatja, hogy Cser Ágnes főigazgatónak, helyettesének s a korábbi helyettesnek a közgyűlés tagjai nem szavazták meg a múlt évi munkájuk után javasolt jutalmat.

POSTABANK-ÜGYEK. A bankbotrány nyomán felmerült kérdések egy részére az április elejére ígért könyvvizsgálói jelentésben foglaltak adhatnak választ. Horn Gyula miniszterelnök egyébiránt úgy nyilatkozott: a kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy a Postabanknál helyreálljon a konszolidált helyzet. Medgyessy Péter pénzügyminiszter pedig azt mondta: meg kell erősíteni a hitelintézet tőkeerejét, s ki kell alakítani ennek módját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik