BANKPRIVATIZÁCIÓ ’97 – Sarckészültség

Nem várható politikai fordulat a bankprivatizációban, és legkésőbb az év második felében lezárulhat az állami tulajdonban lévő hitelintézetek magánosítása – nyilatkozta lapunknak Németh Gábor, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) újonnan kinevezett ügyvezető igazgatója. Becslések szerint az idén közel 15 milliárd forint névértékű banki részvény vár új gazdára, néhány ügylet esetében a Magyar Hitel Bankéhoz hasonló magas árfolyamra is számítani lehet.

A Magyar Hitel Bank sikeres értékesítését követően (Figyelő, 1996/46. szám) úgy tűnt, célegyenesbe fordult a magyar bankprivatizáció folyamata. Az ÁPV Rt. szakértői az ügylet után derűlátóan úgy vélekedtek, hogy legkésőbb az idei év elejéig az összes értékesítésre váró hitelintézetnél (Takarékbank, Corvinbank, Mezőbank, Kereskedelmi és Hitelbank) megindulhatnak a részletes tárgyalások a reménybeli vevőkkel. A tavalyi év utolsó napjaiban azonban némileg más fénybe kerültek ezek a kijelentések, sőt egyes megfigyelők a bankeladásokkal kapcsolatos politikai irányváltást sem tartják kizártnak.

A Takarékbank esetében például sokáig úgy tűnt, hogy a pályázati feltételek nyilvánosságra hozatalát követően még december közepén megtörténhet a tenderkiírás. A Pénzügyminisztérium (PM) azonban az “utolsó utáni” pillanatban megváltoztatta az ÁPV Rt. igazgatóságának döntését, és a korábbi elképzelésekkel ellentétben privatizációs tanácsadó segítségével kívánta lebonyolítani a magánosítását. Még érdekesebb a Corvinbank esete, amelynek már tavaly ősszel volt elfogadott privatizációs stratégiája. Az elképzelések arról szóltak, hogy a forráshiánnyal küszködő hitelintézetnél olyan tőkeerős stratégiai befektetőt kell találni, amely képes a bankot – akár profilváltással – új növekedési pályára állítani. Ennek tükrében igen meglepő fordulat, hogy a Corvinbank végül a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) körül szerveződő bankcsoporton belül kötött ki, a hitelintézetnél esedékes tőkeemelés “részeként”. Ezt követte Ábel Istvánnak, az ÁPV Rt. bankprivatizációért felelős ügyvezető igazgatójának múlt heti lemondása; helyére addigi helyettesét, Németh Gábort nevezték ki.

Megfigyelők szerint az események mögött elsősorban a bankprivatizációval kapcsolatos politikai “szélirány” változása, illetve a PM és az ÁPV Rt. között a folyamat vezényléséért folytatott harc húzódik meg. Ezt a vélekedést azonban Németh Gábor lapunknak nyilatkozva határozottan cáfolta; mint mondta, a bankprivatizáció a korábban meghatározott mederben folyik tovább. Tény, hogy az utóbbi időben felerősödtek a folyamattal kapcsolatos lobbyérdekek, ám ezeknek nemcsak politikai töltetük van. Sok esetben inkább a bankszektorban tapasztalható éles verseny, illetve az eladásra váró bankok vezetésének – gyakran a hivatalos döntéssel ellentétes – törekvései húzódnak meg mögöttük. Ezzel együtt a vagyonkezelő meggyőződése, hogy ezek az érdekek nem lesznek hatással a folyamatra, és a döntések szakmai érvek alapján születnek majd. A fő célok változatlanok: az állami bankoknak olyan tulajdonosokat kell találni, amelyek tőkeerejüknél és szakmai hátterüknél fogva képesek ezeket a hitelintézeteket az erősödő versenyben növekedési pályára állítani, egyszersmind hajlandók megfelelő árat fizetni az államnak. Szerencsére a magyar gazdaság megítélésének javulásával párhuzamosan a korábbiaknál jóval “szalonképesebb” befektetők jelennek meg az érdeklődők között, köztük világhírű multinacionális cégek is.

A folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatban Németh Gábor elmondta: a Takarékbank esetében legkésőbb január végéig kiírják a zárt, egyfordulós pályázatot az értékesítésre, így nem kizárt, hogy már az éves rendes közgyűlésen végbemehet a tulajdonosváltás, illetve a feltételül szabott – legalább 700 millió forintos – alaptőke-emelés. A korábbi döntésnek megfelelően a 66 százaléknyi, állami tulajdonban lévő részvényből mintegy 61 százalékot ajánlanak fel külföldi stratégiai befektetőnek, a fennmaradó 5 százalékot a banki dolgozók jegyezhetik le kedvezményesen. A pályázatra várhatóan öt befektetőt hívnak meg: a német Deutsche Genossenschaftsbankot (DG Bank), az osztrák GiroCreditet, az Österreichische Volksbankot, a francia Credit Agricole-t és a kanadai Desjardins-csoportot. Az elmúlt héten kiválasztották a privatizációs tanácsadót, így a bank jelenlegi könyvvizsgálójának, a Deloitte & Touche-nak a feladata lesz a vételár pontos megállapítása, illetve a befektetőkkel való kapcsolattartás. Az ügyvezető igazgató szerint jó esély van arra, hogy a részvények vételára “MHB-i magasságokba” emelkedjen, hiszen a Takarékbank megvásárlásával a külföldi befektető olyan piacra teheti be a lábát, amely óriási üzleti lehetőséget rejt magában. Az apex-bankként működő Takarékbankon keresztül vezet ugyanis az út a takarékszövetkezetek több mint 1600, zömében vidéken lévő fiókjához, amelyek révén a vidéki lakosságot is be lehet kapcsolni a pénzügyi szolgáltatások vérkeringésébe.

Jóval összetettebb folyamat a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) 87 százaléknyi, állami kézben lévő részvényének értékesítése, ráadásul itt az ügyvezető szerint hatványozottan jelennek meg a különféle lobbyérdekek is. Ennek alapvető oka az, hogy a hitelintézet egyike azon feltörekvő nagybankoknak, amelyek tevékenysége veszélyeztetheti a piacvezető nagy- és vegyes bankok részesedését is. Éppen ezért a K&H privatizációja kapcsán gyakran érezhető a versenytársak “elutasító magatartása”. Ugyanakkor kormányzati körökben is megoszlanak a vélemények a hitelintézet privatizációjának lebonyolításáról. Az egyik álláspont szerint a K&H-t az MHB-hoz hasonló úton, kizárólagosan stratégiai befektetőnek kellene értékesíteni, ám ez számos, előre nem látható buktatót rejt magában.

A másik – a PM és az ÁPV Rt. által elfogadott – elképzelés jóval árnyaltabb, az OTP és az MKB magánosításához hasonló technikát szorgalmaz (Figyelő, 1996/50. szám). Ennek értelmében a részvények legnagyobb (25 százaléknál több, de 51 százaléknál kevesebb) hányadát első lépcsőben stratégiai befektető szerezheti meg. A tervek szerint ugyanakkor a jelenlegi alaptőke 30 százaléka kerül át a társadalombiztosítási önkormányzatokhoz, s a fennmaradó mintegy 10-12 százalékos (3 milliárd forint névértékű) csomag lehet a kárpótlásijegy-tulajdonosok “jussa”. (Információnk szerint egyébként épp a napokban született megállapodás a tb-önkormányzatok és a PM között arról, hogy legkésőbb február 28-ig, piaci árfolyamon adják át a banki részvényeket. A tb-önkormányzatok azonban a stratégiai befektető bevonásáig nem gyakorolhatják szabadon szavazati jogukat, hanem kötelesek az állam képviselőivel együtt szavazni.)

A feltételek között szerepel egy legalább 60 millió dolláros (9 milliárd forintos) tőkeemelés vállalása is, amellyel a hitelintézet jegyzett tőkéje elérheti a 20-25 milliárd forintot. Ebben stratégiai befektető mellett pénzügyi befektetők is részt vesznek, akik így 15-30 százalékos tulajdoni hányadot szerezhetnek a bankban. A szakmai és pénzügyi befektetők kiválasztása várhatóan január végén, egy zártkörű pályázaton történik meg. Az előzetes jelzések alapján 6-8 külföldi befektetőnek (köztük például osztrák, angol, német, észak-amerikai, chilei, dél-koreai) van esélye arra, hogy a pénzintézet kérői közé kerüljön, és átvilágíthassa a bankot. Pénzügyi befektetőként az EBRD és az IFC mellett a svájci UBS, valamint a belga Credit Bank jelezte részvételi szándékát, de amerikai és kanadai befektetési alapok is mutattak érdeklődést.

Jóval göröngyösebb a Mezőbank magánosításának útja, miután ennél a hitelintézetnél még elfogadott privatizációs stratégia sincs. Korábban az eladás mellett felmerült az a lehetőség is, hogy bizonytalan tőkehelyzete miatt a hitelintézet szűkíti tevékenységét, vagy pedig beolvasztják egyik másik bankba, illetve vagyonkezelésbe adják. A napokban az ÁPV Rt. igazgatósága és azt követően a kormány elé kerülő tervezet azonban ezekkel a lehetőségekkel már nem számol, s a vagyonkezelő, illetve a PM szakértői egyértelműen a privatizáció mellett teszik le a voksot. Vita egyelőre abban van – tudtuk meg Németh Gábortól -, hogy hány lépcsőben történjen az eladás. Az egyik változat szerint a bankot különösebb “felhajtás” nélkül, mihamarább el kell adni az érte legtöbbet adó szakmai befektetőnek. A második lehetőség a többlépcsős privatizáció, amelynek során a lehetséges szakmai befektető először csupán 25-40 százaléknyi részesedést szerezne a bankban, majd a tőkeemelést követően, opciós szerződés keretében három éven belül dönthetne a bank további részvényeinek megvételéről vagy visszaadásáról. Ennek elsősorban az az oka, hogy a Mezőbank iránt érdeklődő külföldi befektetők (ilyen például az osztrák Raiffeisen-csoport) “házon belül” akarják a bankban lévő kockázatokat felmérni. Az ÁPV Rt. vezetése zöld jelzés esetén azzal számol, hogy a Mezőbank magánosítását is meg lehet kezdeni az év közepéig, kedvezőtlen esetben azonban a folyamat áttolódhat az év második felére.

Újdonság az ÁPV Rt. portfóliójában a december utolsó napjaiban visszaállamosított Polgári Bank, amelyet egyelőre vagyonkezelésre vesznek át. (Figyelő, 1997/1-2. szám) A tervek szerint a bank részvényeit teljes egészében értékesítik, a nyílt, egyfordulós pályázaton szakmai és pénzügyi befektetők egyaránt részt vehetnek. Németh Gábor szerint a magánosításra hat hónap áll rendelkezésre; esetleges kudarc esetén szóba jöhet a Dunabanknál sikerrel alkalmazott “feldarabolási” technika is, amelynek során nem a teljes banküzemet, hanem csak bizonyos üzletágakat értékesítenek majd. Ennek azonban egyelőre csekély a lehetősége, miután a hitelintézet iránt határozott érdeklődés nyilvánul meg, elsősorban dél-koreai befektetők részéről.

GAZDÁRA VÁRÓ BANKVAGYON