Ellentmondások: látványos exporteredmények, egyre szerényebb belső fogyasztás jellemzik az agrárgazdaság idei egy helyben topogását. Búzadrágulás, kukorica- és sertésárcsökkenés, burgonya- és almafelesleg “szegélyezte” a termelők piacgazdasági útját. Azt azonban még a kormány szakértői sem remélik, hogy ez a stagnálás már a stabilitás lenne.
Felemás eredménnyel zárja 1996-ot az élelmiszer-gazdaság. Az érintettek szerint – nagyrészt a rossz irányítás miatt – tovább tart az agrárválság, miközben a kormány az időjárást okolja, és büszkélkedik a kiváló ágazati exporteredményekkel. A termelés nagyon mély bázisról, alig – kincstári optimizmussal is legfeljebb 1,6-1,8 százalékkal – növekszik, és szédítő ingadozásokat mutat az egyes termékkörökben. A termelők a hozamok szinuszgörbeszerű változékonyságától, a kalászosok esetében a tragikusan alacsony átlagoktól, a burgonya- és az almatermesztők pedig éppen ellenkezőleg: a relatív túltermeléstől szenvednek, miközben folyamatosan aggódnak a baromfi- és sertéstenyésztők.
A belső fogyasztás tovább csökkent, így jobb híján az exportot igyekeztek fokozni a cégek. Ez “terven felül” sikerült is, mert a kiviteli támogatások kasszája először az őszre, majd (az átcsoportosítások, a költségvetési törvény módosításával kapott négymilliárd forint ellenére) november végére másodszor is kifogyott. Az ágazat, úgy tűnik, (túl)teljesíti a tavalyi, de még az 1996-ra előirányzott, hárommilliárd dolláros exporttervét is, és ezt akár a stabilizáció jeleként is értékelhetnénk.
Pedig az indítás, a növénytermesztés első féléves és nyári eredményei nem adtak okot a derűre. A tavalyi sikerágazatban, a kalászos gabonánál mintegy húsz százalék volt a hozamkiesés, amelyet azonban a szaktárca időszaki értékelése alapján ellensúlyozott az őszi betakarítású növények, a kukorica és a cukorrépa termése. Az állattenyésztés viszont jól rajtolt, az első negyedévben még állománynövekedést is regisztráltak. Az export által leginkább érintett két szektorban, a baromfi- és a sertéságazatban a termelés, a kiviteli támogatások mérséklése miatt, várhatóan mégis az előző évi közelébe süllyed.
A szántóföldi növénytermesztés szerkezete az idén sem változott a sokéves hagyományhoz képest. Az élelmiszer-gazdaság eredményességében ma is a gabona-húsvertikum a meghatározó. A kölcsönös érdekeltségen alapuló termelési egyensúlyt azonban alaposan felborította a búza tavalyi világpiaci árrobbanása és ennek a hazai piacon mutatkozó “utórengései”. A kalászosok 1,7 millió hektáros vetésterülete a rendkívüli árak ellenére alig változott, míg a búza területe növekedett. A 3,6 tonnás búzaátlaghozam és 3,8 millió tonnás országos termés azonban több százezer tonnával elmaradt a várakozástól. Ez nemcsak a kedvezőtlen időjárásról, hanem a gyenge termelési színvonalról is tanúskodik. A kényszerű költségtakarékosság miatt gyenge vetőmagot, kevés műtrágyát és növényvédő szert használtak a gazdák. Az eredmény tragikus: a búza olyan drága, hogy az exportpiacokon versenyképtelenné vált. Látványosan mutatja ezt, hogy egymillió tonna búza és száznegyvenezer tonna liszt kivitelére adtak ugyan engedélyt, azonban alig kétszázezer tonna árut szállítottak ki.
A szaktárca ezért hozzájárult ahhoz, hogy a búzaengedélyeket kukoricára (400 ezer tonna) és lisztre (300 ezer tonna) váltsák át a cégek. Kukoricából ugyanis, csaknem 1,1 millió hektáron, a tervezettnél több: mintegy 6-6,2 millió tonna termett. Az újtermésű megjelenése előtt 200 ezer tonna takarmánykukorica vámmentes importengedélyezésének tudható be, hogy az augusztusi, tonnánként 36-38 ezer forintról 16-20 ezer forintra zuhant az ára. Ám a környező országok szintén bő termése miatt legfeljebb 16 ezer forintos telephelyi áron lehet túladni rajta.
Az állattenyésztőket – a viszonylag sikeres 1995-ös esztendő után – a lendület még az idei első negyedévben is vitte. Az állatállomány is növekedésnek indult. A takarmány drágulása azonban megemelte a nagy abrakfogyasztó állattenyésztési ágazatok: főként a baromfi- és a sertéshizlalás költségeit, rontotta az export versenyképességét. Sok állattenyésztő számításait keresztülhúzta, hogy az idén csökkentették egyes termékeik exporttámogatását, a beruházási támogatások pályázatát leállították, miközben a belpiaci kereslet egyre szűkült. Olyannyira, hogy ismét zavar keletkezett a vágósertés-felvásárlásban. A felvásárlási ár esetenként még a termelési költségeket sem érte el, ezért többen levágták a tenyészállatokat.
A szakemberek mindebből arra következtetnek, hogy még az év végén – az ünnepek előtt – nagyobb áremelési hullám söpörhet végig a húspiacon, aminek csak az mond ellent, hogy a fogyasztás így is csökken. Ha emiatt netán felesleg halmozódik fel, olyan piaci sokk alakulhat ki, mint tavasszal a húsvétról megmaradt túlsúlyos sertések miatt. Komolyabb piaci beavatkozás – forrás híján – honnan is volna várható?!
A krízishelyzetet előrevetíti a zöldségek és gyümölcsök piacán már kialakult túltermelési zavar vontatott rendezése is. A tavaly is döcögős értékesítés után a burgonya kiváló terméssel hozta nehéz helyzetbe a gazdákat. A szükségesnél két-háromszázezerrel több, összesen 1,2 millió tonna krumplit takarítottak be. A háromszázezer tonnás felesleget külföldön is nehéz eladni, mert az alacsony termésátlagok miatt a magyar burgonya előállítása drágább, mint a konkurens hollandé és lengyelé. A bő termés miatt hasonló gondokkal küszködtek a hagymatermelők is.
A gyümölcskertészeknek sem volt felhőtlen évük. Nemcsak a futótűzként terjedő tűzelhalás, hanem a már leírtakhoz hasonló piaci baklövések miatt is. Különösen a barack- és az almapiacon okozott feszültséget a kiugróan jó termés. Ennek pedig világos az üzenete: a 71 ezer hektárnyi termő gyümölcsösben alapos fajtaszerkezet-váltást sürget a piac.
A mintegy százezer hektárnyi termő szőlőültetvényről is közepes mennyiségű, azonban nem túl jó minőségű szőlőt szüreteltek, ami valamelyest kiegyenlítheti a tavalyi szerény hozamok miatt apályos borpiacot.
Az alapanyag-termeléssel összhangban változik az élelmiszeripar teljesítménye is, amelytől egy-két százalékos termelés- és akár 15-20 százalékos exportnövekedést remélnek év végére a szaktárcánál. A cukor- és ehhez kapcsolódva a szesz- és az üdítőital-gyártás akár negyedével is növekedhet, minthogy e cikkek iránt egyre nagyobb a belső kereslet. Kisebb, de csaknem ötszázalékos növekedést érhet el az év végére a baromfi, illetve gyümölcs- és zöldségfeldolgozás, a tartósítóipar. A sütőipar a megcsappant kereslet és a növekvő költségek hatására jó esetben is csak szinten tartja termelését. A hús-, tej-, sör- és takarmányiparban egyre kisebb piaccal számolnak a szakemberek, az idén a termelés akár 3-7 százalékkal is csökkenhet.
Az év nagy eredménye, hogy az agrárexport bizonyosan eléri, talán meg is haladja a tavalyi magas értéket. A stabilizálódás mögött azonban alapos átrendeződés húzódik, hiszen a kivitel több mint 70 százalékát már az élelmiszerek adják. Szerencséjük volt tehát az agrárstratégáknak, hogy a búzakivitel adminisztratív leállításával kieső bevételt az év első felében pótolta az állati termékek, az élelmiszerek és a zsírok-olajok mintegy 20 százalékkal megnövekedett exportja. Az egyenleget javította az is, hogy eközben az élelmiszer-behozatal több mint tizedével csökkent.
Az 1996-os esztendő abban is rendhagyónak tűnik, hogy az idén nem az korlátozza az agrárkivitel szárnyalását, hogy kevés az eladható áru – sokkal inkább az elfogyott exporttámogatás és a drágulással versenyképtelenné vált magas árak jelentenek gátat.
Az export legnagyobb idei vesztese a gabonaipar. Mintegy háromszáz millió dollárral marad el a bevétele a tavalyi boomhoz képest. Az év végén még várható, hogy a gabonatermesztésre épülő ágazatokban, a hús-, a baromfi-, a tojástermelésben, a sütő- és malomiparban, a tésztagyártásban a megnövekedett költségek és a szerény fogyasztás, valamint a korlátozott exportlehetőség miatt feszültségek alakulnak ki. Ezek rendezésében aligha elegendő az eseti tűzoltómunka. A feszültségek egyre nyilvánvalóbbá teszik az átfogó agrárpiaci szabályozás és információs rendszer iránti igényt.
A piaci szereplők nem osztják az agrártárca kincstári optimizmusát – maguk a termelők kifejezetten ellentmondásosnak tartják az idei esztendőt. A Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének titkára, Máhr András szerint a hivatalos várakozásokkal szemben az idén nem stagnál, hanem akár csökkenhet is az agrártermelés. 1990-től folyamatos a visszaesés: egyes területeken a hetvenes évek, máshol a második világháború előtti szinten termelnek. Mindezt nemcsak a mezőgazdaság, hanem a nemzetgazdaság katasztrófájának is tartja, mert éppen akkor következik be, amikor a külpiacokon több terméket lehetne elhelyezni. Ezzel a lehetőséggel azonban a termelők képtelenek élni, minthogy nincs elegendő áru, és hiányzik a megfelelő szabályozás is.
Máhr megdöbbentőnek tartja, hogy egy átlagos időjárású évben hogyan alakulhatott ki ekkora értékesítési krízis. Pedig egy ilyen válság végzetes következményekkel járhat, hiszen a mezőgazdasági termelőknek nincs elegendő tőkéjük, nehezen jutnak hitelhez, gazdálkodási problémáik olyannyira halmozódnak, hogy sok esetben már az egyszerű újratermelés is kérdéses. Ahol pedig – mint például a gabonapiacon – az ágazatnak sikerül növelnie eladási árait, ott a kormány beavatkozik, mondván: a kenyér ára nem érheti el a száz forintot!
Az élelmiszerek ára az idén az átlagos pénzromlásnál kisebb mértékben, átlagosan 18 százalékkal növekedett – vagyis az ágazat jövedelmezősége tovább romlott. Ehhez a szabályozás késlekedése, gyengesége is hozzájárult. Máhr szerint mindennek az az oka, hogy lényegében hiányzik a piacszabályozás. A sertéspiaci idei áringadozása is ezt tükrözi. Az év elején még kétszáz forintot is megadtak a vágósertés kilogrammjáért, de a “szabályozás hatására” hetek alatt 130 forintra – a támogatáscsökkentést is meghaladó mértékben – zuhantak az árak. (A hivatalos statisztika ennél szerényebb árcsökkenést regisztrált.) Nagy nehézségek árán többlettámogatással tudták elfogadtató szintre hozni a felvásárlási árat, miközben a világpiaci ár meredeken emelkedett.
A burgonya- és hagymapiacon tapasztalható túltermelés ugyancsak a szabályozatlanságra vezethető vissza. Bár az agrárrendtartásról szóló törvény előírja, az információs hálózat nem alakult ki. Kellő adatok hiányában az országos termelés továbbra is tervezhetetlen. Ezt a hiányosságot nemcsak a piaci résztvevők, de a szaktárca illetékesei is elismerik – azonban különbözőképpen értelmezik. A szaktárcánál azzal indokolják a szabályozatlanságot, hogy a gazdák nem adnak információt termelésükről, és nem hajlandók hozzájárulni saját termékpiacuk kockázati, intervenciós alapjához. (A kollektív gondoskodás csak néhány esetben, így például a burgonya és a hagyma terméktanácsnál valósul meg.) Ez a vád alaptalan. A termelők kezdeményezésére a MOSZ évekkel ezelőtt elkészítette és benyújtotta a kockázati alapok létrehozására vonatkozó törvénytervezetet, amelyet azonban az országgyűlés azóta is “érlel”.
A döcögős egyeztetés okolható azért is, hogy a termékpiacok iránytűjét – a garantált és az irányárat – rendre késve és a termelők szerint túl alacsonyan határozza meg a miniszter. Ezzel olyan üzenetet küld a termelőknek, hogy túl nagy a kockázat, nem érdemes termelni. Következésképpen az áruelőállítás visszaesik. A szaktárcánál a “jól belőtt” garantált árat alkalmasnak tartják arra, hogy kiszűrje a nem hatékony termelőket.
A szabályozás gyengeségeinek egyik magyarázata az is, hogy a kormány – legalábbis a termelők szemével nézve – túlságosan szűkmarkúan méri az agártámogatást. Az elmúlt két esztendőről áthúzódó csaknem tizenötmilliárd forintos teher, elmaradt kifizetés tovább apasztotta ugyanis az idei, amúgy is szűkre szabott lehetőségeket. Mindez még bizonytalanabbá, tervezhetetlenebbé tette az agrárfolyamatokat, és előre látható volt, ami azután be is következett, hogy az exporttámogatás már a harmadik negyedévre elfogyott. Kevésnek bizonyult a fejlesztési-beruházási támogatás is, amelynek folyósítását le is állították, a támogatási mértékeket pedig utólag csökkentették – ezzel teljesen felborítva, olykor ellehetetlenítve a pályázók beruházásait.
Máhr arra figyelmeztetett: az idei, kiugróan magas mezőgazdasági beruházás – mintegy 35-40 milliárd forint értékben – nem egyetlen esztendő, hanem több év halmozott sikere, nem utolsósorban az időközben az államháztartási reformnak áldozatul esett Mezőgazdasági és Erdészeti Alap pályázatainak eredménye, hiszen sok támogatás kifizetése átcsúszott erre az évre. Mindemellett a jó beruházási teljesítmény is legfeljebb csak a pótlásra elegendő.
Termelői vélemények szerint azonban a szabályozatlanság fő oka az, hogy egy-egy termékkörre sincs kialakult szabályozási koncepció. A termékpiacok alakításának távlati terveihez a nemzeti agrárkoncepciót is ismerniük kellene a hivatalnokoknak. Ez azonban – két évvel a választások után – még mindig csak embrionális állapotban van. A Nemzeti Agrárprogram (NAP) és az ennek megvalósítását szolgáló távlatos jogszabály, az agrárorientációs törvény pedig csak ígéret. Az érintetteknek csak sovány vigasz, hogy a koncepció azért késik, mert arról sem lehet semmit tudni, amihez pedig illeszkednie kellene: nem tudni, merre tart az EU-bürokrácia keresztségében CAP nevet kapott távlatos agrárpolitika. Az agrárprogram hiánya mindenesetre jó ürügyül szolgált a kormányfő számára, hogy az agrárlobby nyomásának engedve megváljon Lakos Lászlótól, sikerekben nem dúskáló földművelési miniszterétől.
– Az élelmiszeripar számára sem számít sikerévnek 1996. – állítja Piros László, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének főtitkára. A várhatóan másfél-két százalékos termelésnövekedés a tavalyinak csak a fele, így aligha nevezhető sikernek. A stagnálásnak csak kisebb részben vannak piaci okai. A főtitkár a termelés növekedési ütemének csökkenését elsősorban a kormány piacszűkítő gazdaságpolitikájának tulajdonítja. A cégek az idei exportérdekeltség rontására a fejlesztések visszafogásával válaszoltak, így a több éve tartó beruházási boom megtört. Az elmúlt évben regisztrált 46 milliárd forintos beruházásnál legalább húszmilliárd forinttal kevesebbet invesztálnak az élelmiszer-feldolgozók – derül ki egy, a szövetség által készített felmérésből.
A minimális növekedés csak annak köszönhető, hogy az ágazatot az év első felében még vitte a tavalyi lendület. A kivitel nagy része “kényszerexport”, mert a belső piac tovább szűkült, és a cégek a támogatáscsökkentés ellenére a kisebb rosszat választották. Az exportnövekedés ezért az ősz végére kifullad, és 1997 első felére is kevesebb exportárualap áll rendelkezésre.
Szövetségi vélemények szerint a belső piac további csökkenése, a világpiaci ár- és támogatási verseny miatt megkerülhetetlen, hogy az agrártárca továbbra is segítse az agrárgazdaság termékeinek piacra jutását, annak érdekében, hogy azok exportárai megőrizzék jelenlegi pozíciójukat. A szövetség szerint azonban a támogatások szűkítése jövőre tovább rontja az agrártermékek külpiaci versenyképességét.
Szűkülő belső piac, romló exportérdekeltség – nem jó üzenetek a válságból kitörni igyekvő termelőknek. A csökkenő piac megkérdőjelezi az értékesítési szerződésekre nem ösztönző agrártámogatási módszerek hatékonyságát is.
Az év fiaskója a gabonatermesztés, ami Mészáros Gyula, a Magyar Agrárkamara főtitkára szerint jól tükrözi az ágazat egészének helyzetét. Az 1986-89-es évek átlagában hárommillió tonnával csökkent a termés. Csak emiatt az egyik évről a másikra hétszázmillió dollárral lett kisebb a gabona-exportárualap. A technológiai hibák, valamint az ésszerűtlen “megtakarítások” miatt szélsőségessé váltak, az idén drasztikusan lecsökkentek a terméseredmények. (A termelés mintegy 24 milliárd forint kényszerű megtakarítást mutat. A műtrágya-felhasználás a nyolcvanas évek elejének szintjére zsugorodott.) Az árualapra pedig nagy szükség volna az exporthoz. A jövő évi termelésre is rányomja a bélyegét, hogy az első negyedévi állatállomány-növekedés után a második félévben a tenyészkoca-állomány mintegy harmincezer darabbal, azaz 6-7 százalékkal csökkent. Mindez azt mutatja, hogy ha nem a szabályozás reagál a piaci zavarokra, akkor a piac megteszi azt helyette.
A kamara állítja: a jelenlegi feltételek alapján nem javulhat tovább az élelmiszer-gazdaság exportszaldója, amely az idén mintegy 2,2 milliárd dolláros pozitív egyenleget mutatott. (1995-ben a 2,8 milliárd dolláros exportbevétel és 910 millió dolláros import után 1,9 milliárd dollár volt az aktívum.) A növekvő ráfordítások miatt – a jövedelmezőség jelentős javítása nélkül – akár egymilliárd dollárral csökkenő, alacsonyabb szintű agrár-külkereskedelmi egyenleg várható a következő években. A főtitkár számításai szerint az export-import mérleg az 1992-1993-as 1,1-1,3 milliárd dolláros szintre áll be. (Miközben a kamarai felmérés szerint a gabona-, a sertés-, a szőlő- és a gyümölcsszektorban mintegy 800 millió dolláros többletexport-lehetőség kínálkozna a hazai termékeknek.)
A főtitkár szerint a változatlanul leszálló ágban lévő élelmiszer-gazdaság és a kormány életszínvonal-emelkedést jósoló prognózisa ellentmondásban áll egymással. Ha az élelmiszer-fogyasztás az ezredfordulóra valóban visszaáll az 1989-es szintre, lesz meg az árufedezet a fogyasztáshoz nem. Tehát vagy az exportot kell csökkenteni a belső ellátás érdekében – ezzel egyre nagyobb részt átadva uniós piacainkon az EU agrártermelőinek -, vagy pedig 1,2-1,3 milliárd dollár értékű importélelmiszert kell behozni, rontva ezzel a folyó fizetési mérleget. Ha a reálbér, a fogyasztás nem csökken tovább, jövőre már csak úgy lehet szinten tartani, esetleg növelni egyes élelmiszer-gazdasági termékcsoportok (így például a húsipar) kivitelét, ha ehhez a magyar termelők importálják a nyersanyagot.
Az ágazat helyzetének stabilizálásához, az ágazati növekedéshez Mészáros Gyula szerint fel kell számolni a jövedelemhiányt. Ehhez a következő három esztendőben évente mintegy 300 millió dolláros hitelt kellene adni a szektornak, legalább 20 százalékos kamattámogatással. Az eszköz tehát 140 milliárd forintos tőkejuttatás, középlejáratú célhitel formájában. Ezt öt év alatt a jövedelméből vissza is fizetné az ágazat, amennyiben az agrárpiacot sikerülne stabilizálni.
A másik, a főtitkár szerint nehezebben járható út, ha az ágazat áremeléssel jut hozzá elmaradt jövedelméhez. Egy-két év alatt 30-30 százalékos árolló-csökkenés azonban az infláció további négyszázalékos növekedését jelentené.
A szakma tehát méltánytalannak érzi az ágazat kezelését, az idén is tapasztalt visszafogását. Annál is inkább, mivel – kamarai kalkulációk szerint – minden forint ágazati támogatás 2,5 forint államháztartási bevételt eredményez.
