Az idén már csak egyetlen hazai pénzintézet nem tudja teljesíteni az év végéig még hatályos pénzintézeti törvényben előírt 8 százalékos tőkemegfelelési mutatót. A január elsejétől életbe lépő hitelintézeti törvény ugyanennyiben határozza meg az elvárt mértéket. Ám csupán az év végi, már könyvvizsgáló által jóváhagyott adatok alapján – az adó- és osztalékfizetés mértékének pontosítása után – számítható a tőkemegfelelési mutató a nyereség hozzáadásával.
Magyarországon, az 1991 decemberében életbe lépett pénzintézeti törvény szerint, 1993. január elsejére minden hazai pénzintézetnek el kellett volna érnie – s attól kezdve fenntartania – a legalább 8 százalékos tőkemegfelelési szintet. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy azt a pénzintézetet, amelynél a megadott időpont után ez a súlyozott eszközkockázati arány 8 százalék alá esik, az Állami Bankfelügyeletnek (Baf) köteleznie kell, hogy megfelelő intézkedéseket hozzon az előírt szint meghatározott időn belül történő helyreállítására. Ennek ellenére jó néhány kisbank tőkemegfelelési mutatója (tmm) még 1995 nyarán sem érte el a minimális szintet. (Mára ezek már megszűntek, szétdarabolódtak vagy beolvadtak nagyobb társaikba.)
A hazai pénzintézetek biztonságosabb és korszerűbb működése, valamint az európai uniós normákhoz való közeledés szellemében a Baf 1996. szeptember 30-tól lehetőségként, majd december 31-től kötelező jelleggel változtatásokat ír elő a tőkemegfelelési mutató számításában. Gyakorlati tapasztalatokra hivatkozva, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló, múlt héten elfogadott törvény a mutató számítását kormányrendeletben javasolja szabályozni. A Pénzügyminisztériumból származó információink szerint e jogszabály már születőben van, s – egyebek mellett a tmm új számítási módszeréről – decemberben napvilágot lát egy rendelet.
A tmm számításában 1996. december 31-től kötelezővé váló módosítások első csoportja a határidős ügyletekhez kapcsolódik – tudtuk meg Seregdi Lászlótól, a Baf főosztályvezető-helyettesétől. Eddig az e körbe tartozó tételek a korrekciónál 100 százalékos súlyt kaptak, holott a valóságos kockázat ennél már lényegesen alacsonyabb. A most meghatározott súlyok még mindig a nemzetközileg megszokottnak a két-háromszorosát teszik ki – jegyzi meg Seregdi László -, amit egyrészt a hazai piac zsenge kora, másrészt a nyugat-európainál féktelenebb kamatláb- és árfolyam-ingadozások magyaráznak. Az új rendelet ma ezt a súlyt átlagosan 1,5-10 százalék között határozza meg.
A számítási mód változásainak második csoportja két alpontot tartalmaz. Az egyik az Európai Unióban (EU) eddig használatos két (A és B) kategóriát ülteti át a magyar gyakorlatba. Eddig az “A” kategóriába tartoztak az OECD-, illetve az EU-tagországok, a “B”-be a – végül ki nem adott – jegybanki listán szereplő országok, a “C”-be pedig a többiek. Az új rendeletben már csak az “A” és “B” kategória szerepel, ahol a “B” eddigi funkciója megszűnik, s a korábbi “C” helyébe lép.
A változtatások ezen csoportjának második alpontja az úgynevezett hitelhelyettesítő garancia súlyozásához kapcsolódik. E tétel eddig éven belül 50 százalékos súllyal szerepelt, szeptember 30-tól azonban 100 százalékra emelkedett a mértéke.
A változtatások harmadik csoportja több technikai jellegű módosítást tartalmaz. Így a mutató számításakor, a korrigált szavatolótőkéből levonandó befektetések csoportjában nulla százalékos súlyozást írnak elő például a biztosítóintézetekbe való befektetések esetére. Ugyanakkor a szavatolótőke korrigálása nyomán levonandó immateriális javaknál ezentúl nem szerepeltethető nulla súlyozással a pénzintézet elhelyezését szolgáló bérleti jog.
Seregdi László a szeptemberi változtatásokat alapvetően az eltelt négy év során megváltozott körülményekkel indokolja, s nem a jövő év elején életbe lépő hitelintézeti törvénnyel. Ám szintén januártól tér át a magyar pénzügyi szabályozás arra a gyakorlatra, amikor az összes Baf-rendelkezést folyamatosan kormány- vagy pénzügyminisztériumi rendeletek váltják fel. 1992 óta elkezdett felnőni a magyar bankrendszer, a technikák kifinomultak, a szolgáltatások köre bővült – magyarázza a főosztályvezető-helyettes -, ezért a tmm számításakor a cél ma már sokkal inkább a tényleges kockázatok felmérése.
Ami a pénzintézeti csoportokat illeti, azoknak – az önálló egységekhez hasonlóan – együttesen is meg kell felelniük a 8 százalékos eszközkockázati aránynak, s ez a jövőben sem lesz másképpen. A pénzintézeti csoport tőkemegfeleléséért pedig mindenkor az irányító pénzintézet felel. Ugyanakkor a hitelintézeti törvénnyel megcélzott univerzális bankok számára már létezik a nemzetközi szabályozásban egy másfajta tmm-számítás is. E módszert azok a hitelintézetek és befektetési cégek alkalmazhatják, amelyek tevékenységében jelentős az értékpapírok forgalmazásából származó árbevétel. Ezeknél, a jövő évtől hitelintézetre keresztelt társaságoknál már nemcsak hitelezési, hanem például úgynevezett deviza nyitott pozíciós vagy piaci kockázattal is számolni kell. Az univerzális bankoknál ilyenkor nem csupán egy hányados dönti el a tőkemegfelelés szintjét, hanem összesíteni kell a kockázatokat, s azok mögé kell állítani a tőkét.
A jövőben, várhatóan az EU-direktívához hasonlóan, azoknál a hitelintézeteknél kell majd – a hányados eddigi számítását változatlanul hagyva – a tőkemegfelelést e módszerrel is kalkulálni, amelyek árbevételének legalább 6 százaléka értékpapírok forgalmazásából származik – fogalmaz Seregdi László. Az új számítási mód azonban egyelőre még várat magára; azt majd a szintén 1997 januárjától érvényes értékpapírtörvényhez igazodva kell bevezetni, immár az egységes, pénz- és tőkepiaci felügyelet javaslata alapján.
