Először 1967-ben volt Budatranspack kiállítás. Az idei a tizenötödik lesz a sorban: november 5. és 9. között, több mint 130 kiállítóval, 4400 négyzetméteren. Az anyagmozgatás és csomagolás szakterületeit felölelő szakmai bemutatót két konferencia is kíséri. A Vállalati logisztikai rendszerek című előadássorozat egy napjainkban hazánkban is a figyelem középpontjába került témával foglalkozik. A logisztikai ráfordítások ugyanis ma már az áruk költségeiből nagyobb arányban részesednek, mint a gyártási költségek, s elemzők azt is kimutatták, hogy egységnyi költségcsökkentés a logisztikában kisebb beruházással érhető el, mint a gyártásban. Sikeres eladás – jó csomagolás: ez a címe a másik szakmai tanácskozásnak. Hagyományosan minden páros évben, így az idén is kiosztják a Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny díjait. A nemzetközi szabályoknak megfelelően a hazai versenyre is csak a bizonyítottan forgalomban lévő csomagolások nevezhetők. Röviden néhány – hazai fejlesztésű illetve külföldi – újdonságról, amellyel a Budatranspack kiállításon találkozhatnak az érdeklődők. Az egri Multipack Kft. saját fejlesztése egy vízszintes lapostasakos csomagológép, amely műanyag-papír társítású tekercsekbe csomagol por állagú darabos anyagokat. Kooperációban dolgoztak ki egy ellenőrző mérleget, amellyel az adagolási pontosság javítható. A nagykőrösi Kőröspack feszítettfóliás egységrakomány-rögzítő gépcsaládjának új tagját állítja ki. Az olasz Ilapack függőleges tömlős csomagológépét hazai képviselője, az Amsy International mutatja be először Magyarországon. Az angol Willett cég képviselete egy szabadon programozható, lézeres jelölőberendezést mutat be, amely sem festéket, sem más segédanyagot nem igényel, ezért működtetése olcsó és környezetkímélő. Másodpercenként 2000 karaktert nyomtat.
- 13:54 Liptai Claudia szó szerint köldökig kivágott ruhában zsűrizett a Sztárban Sztár új adásában
- 13:34 Ezek a kígyók 13 kilométer/órával tudnak gurulni
- 13:32 Moszkva az új szerb vezetésről: A tangót ketten járják
- 13:29 Zsákolás után lábtörést szenvedett az Oklahoma City Thunder kosarasa
- 13:06 Bangó Margit: Újra súlyos betegséggel kellett szembenéznem
- 13:02 Visszatért Venezuelába az ellenzéki vezető, aki Trump elől vitte el a Nobel-békedíjat
- 12:54 Átlagsebességet mértek egy napig az M6-oson – Vitézy Dávid beszédes adatokat közölt
- 12:45 Két szoba, saját világ: ennyit számít a plusz tér az első otthonnál
- 12:25 Donald Trump arra kérte Nicki Minajt egy kampánygyűlésen, hogy álljon fel, miután megdicsérte a fenekét
- 12:21 Halálra gázoltak egy gyalogost Kiskunhalason
- 12:20 Mankóval és partvisnyéllel verte félholtra a beteg anyját egy férfi Budakeszin
- 12:14 Akár három napig bírja egy töltéssel, és a pocsolyát is túléli a REDMI új csúcsmodellje
- 12:12 „Sokfélén lehet enni csokoládét, de szexin biztosan!” – crushukról kérdeztük az utca emberét
- 12:11 Orbán Anita az amerikai külügyminiszterrel tárgyal Washingtonban
- 12:55 Szokatlan négylábú szolgál a spanyol csendőrségnél
- 07:26 Szalay-Bobrovniczkyék jóval több katonáról jelentettek a NATO-nak, mint amennyi a valóságban volt
- 07:00 Barátok közt-kvíz: emlékszel még a sorozat legdurvább fordulataira?
- 11:00 „Orbán meg Vucic olyan, mint két tojás. Mindkét populistát a saját népe zavarta el”
- 06:32 Hamar drágává válhat a használt lakásra felvehető Wekerle Plusz hitel
- 12:02 „Megöltem a Szapulát, meghalt a nagy király!” – megszólalt a lemészárolt önkormányzati képviselő fia
- 07:00 A Fehér Denevérnél landolt a kis borsodi cég, amelyiknek eltűnt a lőszertöltő gépsora
- 12:54 Átlagsebességet mértek egy napig az M6-oson – Vitézy Dávid beszédes adatokat közölt
- 11:09 Kaáli Géza: Orbánék államosítása kudarc volt, kész vagyok új lombikintézetet alapítani
- 06:01 Brazil elnökválasztás: Lula fordított és nyert
- 08:30 „Minden jel arra utal, hogy különösen súlyos szexuális bűnelkövetőről van szó” – nagy bajban Meghan Markle apja
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
