A gazdag Európa politikai vezetőire forró ősz vár. A kormányfők Spanyolországtól Skandináviáig a pénzügyi szigor injekcióinak beadására készülnek, ami számos érdeket sért, és rettegésben tartja a befektetőket. A dilemma súlyos, alakulnak a frontvonalak.
Ha a kormányok végrehajtják megszorítási programjukat, a kiadások csökkenése veszélyeztetheti a gazdasági fellendülést. Ha viszont a társadalmi nyugtalanság és a parlamenti ellenzék megakadályozza a szigorítást, a legtöbb ország nem fogja tudni teljesíteni az európai monetáris unió (EMU) Maastrichtban meghatározott keretszámait. Márpedig a kudarc súlyos bizalomvesztést okozna az európai tőzsdéken és kötvénypiacokon.
A kormányoknak mindössze egy évük van annak bizonyítására, hogy országuk kellő fiskális önuralommal rendelkezik az EMU-csatlakozáshoz. A Salomon Brothers Inc. becslése szerint a szeptemberben nyilvánosságra kerülő 1997-es pénzügyi tervek átlagosan a GDP 1 százalékával, azaz körülbelül 72 milliárd dollárral fogják csökkenteni az uniós költségvetéseket.
Történik mindez azután, hogy a költségvetési szorítás már az elmúlt négy év mindegyikében megközelítette a GDP 0,75 százalékát. Mivel a költségvetési kiadások Európában a gazdasági tevékenység viszonylag nagy részét teszik ki, a fiskális elszántságnak bizonyosan konjunktúra-tompító hatása lesz. A kiadások csökkentése az egészségügyet és az egészségbiztosítást, valamint a lakásépítési és munkahely-támogatási programokat érinti. “Az európai költségvetések deflációsak, nagyon fájdalmas időszak előtt állunk” – mondotta Christopher Potts, a Cheuvreux De Virieu francia brókercég vezető közgazdásza a Business Week tudósítójának.
Hiába ígérnek azonban az európai költségvetésgyártók kíméletlenséget, minden oldalon figyelmeztető jelek mutatják, hogy nem mehetnek túl messzire. A nyár elején az OECD arra intett, hogy az egységes valuta kritériumainak való megfelelés miatti fiskális szigor visszaránthatja Európát a recesszióba. Augusztus végén például, szakítva azzal az olasz üzleti reflexszel, amely minden európai integrációs aktust támogat, a Fiat elnöke, Cesare Romiti kijelentette: a 12,3 százalékos munkanélküliség megoldását a monetáris unió keretszámainak teljesítése elé kell helyezni. Walter Veltroni miniszterelnök-helyettes egyenesen azt javasolta, hogy a monetáris uniót halasszák el azutánra, hogy Olaszország kilábal a recesszióból.
Ez a fajta kétértelműség pedig felkelti a piacok bizalmatlanságát. Így például, amikor a Bundesbank augusztus 22-én emlékezetes módon 30 bázisponttal, 3 százalékos történelmi mélypontra csökkentette a legfontosabb rövid lejáratú kamatlábat, a befektetők szinte tudomást sem vettek az amúgy igen kedvező hírről. Manapság a szeszélyes költségvetési politikának a piacokra gyakorolt hatása miatti aggodalom sokkal nagyobb, mint a kamatlábcsökkentés okozta megkönnyebbülés.
A költségvetési dráma Franciaországban lesz a legsúlyosabb. Juppé kormányfő 12 milliárd dollárral kívánja csökkenteni a kormánykiadásokat (Figyelő, 1996/37. szám), ez lenne a háború utáni francia kormányok legújabb kori történelmében az első reálértékben vett csökkentés. A szakszervezetek azt ígérik, hogy megismétlik azt a sztrájkot, amely tavaly ősszel megbénította az országot, amikor Juppé először támadta meg a jóléti kiadásokat. “Minden alkotóelem együtt van a robbanáshoz” – figyelmeztetett Marc Blondel, a Force Ouviére szakszervezet főtitkára, a tavalyi sztrájkok egyik vezetője. A felzúdulás esélyeit latolgatva számos külföldi befektető menekülésre készül, 24 milliárd dollárnyi francia államkötvényt adtak el az év első öt hónapjában. “A sugárutakon tüntető munkások nem fogják üdvözölni azokat a lépéseket, amelyeket Juppé azért tesz, hogy megerősítse pénzügyi szavahihetőségét a piacok szemében” – mondja George Magnus, a Union Bank of Switzerland közgazdásza.
A Rajna innenső oldalán is szilárd az elhatározás az állami kiadások csökkentésére. A szerkezeti változtatások, valamint az adó- és kiadáscsökkentések jövőre a GDP 2 százalékával kurtítják meg a kiadásokat. Mivel a német gazdaság idei eredményei meghaladják a várakozásokat, és 1997-re 2,5 százalékos GDP-növekedést várnak, jó esély van arra, hogy Németország teljesítse uniós célkitűzéseit. Ha viszont Franciaország nem tud lépést tartani legfontosabb szövetségesével, a német siker nem lesz elég ahhoz, hogy megakadályozza a francia frank ellen meg-megújuló éles támadásokat. A francia gazdaság a második negyedévben nem nőtt, és a máris 12,5 százalékos munkanélküliségi arány is emelkedőben van. Ha jövőre netán 2,3 százalék körülire is emelkedne a gazdasági növekedés, akkor sem várható, hogy a francia költségvetési hiány a GDP 4 százaléka alá csökken. (Juppének viszont 3 százalékos deficitre lenne szüksége a monetáris unió kritériumainak teljesítéséhez.)
Az Európai Unió többi – elsősorban déli – tagállamaiban a francia forgatókönyv enyhébb változatai várhatók. Spanyolországban José Maria Aznar miniszterelnök a jelenlegi 4,4 százalék helyett a GDP 3 százalékát kitevő költségvetési hiányt célzott meg. Ehhez viszont a költségvetést mintegy 7 milliárd dollárral, azaz a GDP 1,25 százalékával kellene megszorítani, amit a legtöbben lehetetlennek tartanak. Aznar már felemelte az alkohol és a dohánytermékek adóját, csökkentette az állami egészségügyi kiadásokat. Mostani célját, a közalkalmazotti bérek befagyasztását megvalósítva összeütközésbe kerülne a szakszervezetekkel, amelyek az inflációhoz igazodó béremelést akarnak.
Olaszország is viharos ősz elé néz. Romano Prodi miniszterelnök az 1997-es 88 milliárd dolláros költségvetési hiányt 21 milliárddal szeretné lefaragni. Viszont a 2 százalékos növekedés és az inflációcsökkentés együttes megvalósításához nem engedhet az alkalmazottak béremelési követeléseinek, véli Ottavio Ricchi, a milánói DRI/McGraw-Hill közgazdásza.
A Business Week mindebből azt a következtetést vonja le, hogy az erőteljes fellendülés az EU gazdag országaiban ellensúlyozhatja a pénzügyi szigor hatásait, és teremthet annyi munkahelyet, amivel enyhíthető a szakszervezetek haragja. Ez a fellendülés azonban valószínűleg túl későn jön ahhoz, hogy elkerülhetőek legyenek a mindenki által várt költségvetési összeütközések. Európa gazdasági jövőjének kitisztulásáig még további viharok várhatók.
| Ország | Költségvetési cél | Mi várható? |
| Franciaország | 12 milliárd dolláros kiadásés 4 milliárd adócsökkentés | A piacok örülnek a csökkentésnek, de társadalmi feszültség várható |
| Németország | 1997-ig 46 milliárd dollár lefaragása különböző költségvetési fejezetekből | Az alacsonyabb adóbevétel növeli a deficitet, és Kelet-Németországnak még több milliárdnyi támogatásra van szüksége |
| Olaszország | A költségvetési hiánynak a GDP 6,4 százalékáról annak 4,4 százalékára való csökkentése | Komoly kiadáscsökkentésekre van szükség, ám ezeket ellenzik a szakszervezetek |
| Spanyolország | A kiadásoknak a GDP 1,2 százalékával való csökkentése | A munkások elégedetlenségére lehet számítani, ha a kormány nem tudja teljesíteni a megígért béremeléseket |
