Szégyenlősek a kormányzó pártok vezetői. Éppen arról a témáról beszélnek a legkevesebbet, amiről a legtöbb mondanivalójuk lenne egymásnak és a külvilágnak: a társadalombiztosítás két alrendszeréről.
Szakértői és politikai körökben untig taglalt probléma, hogy a gazdasági társaságok béklyói közül talán a tb-járulékok a legszorosabbak; az egészség- és a nyugdíjbiztosítás igazgatási és finanszírozási rendszere csődveszélyes helyzetben van, átalakításuk elkerülhetetlen.
Első megközelítésben világosnak látszik a koalíciós kormány álláspontja: még az ősszel törvényeket kell hozni az államháztartási reformról, azon belül is először a tb-rendszerekről. A kormány által az őszre kiadott jogalkotási tervben novemberre ütemezve szerepel a két ágazatról szóló javaslat parlamenti megvitatása. Ennek alapján akár biztosra is vehetnénk, hogy Horn Gyula kormánya korszakos feladatokat teljesítő reformkormányként kíván nyomot hagyni maga után, s ennek megfelelően is cselekszik. Második megközelítésben azonban legfeljebb homályosan látszanak a kormány tervei, s reformkormány helyett inkább a közelgő parlamenti választás előkészítésére koncentráló kormányról kell beszélni.
A kormányzó pártok mélyen hallgatnak a tb-önkormányzatok ügyében kialakult konfliktusukról. Pető Iván két hónapja világosan közölte pártja álláspontját: a tb-alapok önkormányzati igazgatása sikertelen, a költségvetési felelősség rendszeres megszegése miatt indokolt a tb-önkormányzatok megszüntetése. Az MSZP vezérkarának több tagja nyilatkozatsorozatban ítélte lehetetlennek ezt az elképzelést. A témában kitüntetett szerepet játszó népjóléti miniszter óvatos kísérletként bedobta: talán a kormány képviselőinek is helyet kellene szorítani a tb-önkormányzatokban. Az egészségbiztosítási önkormányzat vezetőinek replikája az volt: így akár a “betegek képviselői” is beférhetnének a tb-testületekbe… Az érdemi vita mindenesetre elmaradt: a szabaddemokraták nem forszírozták a kérdést, hogy az MSZP vezető testületei mennyiben hajlandók konfliktust vállalni a tb-alapok igazgatásában hegemón MSZOSZ-elittel, cserébe a szocialisták sem forszírozták, hogy az SZDSZ milyen parlamenti aktussal és mikor képzeli el a tb-front megnyitását. A kormánypártok az idő múlásától várják a megoldást.
Novemberben azonban színt kellene vallani. Mire várnak a Pénzügyminisztériumban? Hónapok óta készen vannak azok a vázak, amelyekre pillanatok alatt felépíthetők az egészségügy és a nyugdíjrendszer finanszírozásának törvényjavaslatai. Láthatólag politikai akadályok állnak az előterjesztések útjában. A kormány különböző körei nem csupán egymással viselkednek kitérően, de ugyanígy halogatják a legkeményebb vitákat a reformokkal szemben ellenérdekelt tb-bürokráciával, az azt irányító szakszervezeti lovagrenddel, a kiváló politikai lobbyt fenntartó és látványosan forgatható tömegkommunikációs fegyvereit fel-felvillantó orvostársadalommal.
Több tényező utal arra, hogy a miniszterelnök és környezete nem az említett viták lefolytatására készül, hanem az azokkal szükségképpen együtt járó fagyos hangulattól tartva inkább a nagyobb ütemű gazdasági növekedés esélyeit fürkészi. Kritika nélkül szemléli népjóléti miniszterének a reform dolgában nem is két-, de húszértelmű közszereplését, fenntartás nélkül egyengeti a kormányban Suchman Tamás karrierjét, s elégedett azzal a már-már túlzott óvatossággal, ahogyan Medgyessy Péter egyensúlyoz a kormányon belüli nézetkülönbségek között. Ma már az a képlet sem igaz, hogy a szabaddemokraták kikényszerítik a legszükségesebb döntéseket. A jelek szerint Pető Ivánt nem feszélyezi, hogy nem kap érdemi választ a tb-önkormányzatok megszüntetéséről szóló álláspontjára, Magyar Bálint nem kampányol azért, hogy elfogadtasson egy új köz- és felsőoktatási finanszírozási modellt, s Kuncze Gábor sem látszik türelmetlennek az önkormányzatok finanszírozási modelljének átalakítása miatt. Egyáltalán: nem látszik zavar a kormányférfiak arcán azért, mert a dérrel-dúrral beharangozott államháztartási reformból csupán a kincstári szervezetig sikerült eljutni, a folyamat minden más tárgyban (más-más szinten) megtorpant.
Mintha nem a reformok szükségességében és hasznosságában való teljes meggyőződés vezetné a kormányférfiakat. Mintha ismét fenyegető makrogazdasági mutatókra vagy diplomáciai kényszerekre lenne szükség a holtpontról való elmozduláshoz. Mintha teljesülhetne az óhaj: nagyobb baj nélkül kihúzni 1998 tavaszáig, aztán majd kezdhetjük elölről.
