A budapesti Fórum Szálloda Rt. 4,1 milliárd forint névértékű, 94,91 százalékos tulajdoni hányadát az Inter-Continental Corporation vásárolhatja meg. A társaságért a cég 49,4 millió dollárt fizet, ami több mint 7,5 milliárd forintos privatizációs bevételt jelent. A nyertes 11 millió dollárt fektet be a szállodába, azt három éven belül ötcsillagossá alakítja, és Inter-Continental néven működteti majd. A vevő egy évig kötelezettséget vállalt a dolgozói létszám és a kollektív szerződésben foglaltak megtartására. A másik fővárosi hotelre, a Royal Szállodára kiírt pályázat nyertese, a Körút 11. Kft. mögött egy svájci szakmai befektetői csoportot képviselő izraeli cég áll. A vevő 1 milliárd forintot fizet a szállodáért. A vételár 80 százalékát a szálloda, 20 százalékát pedig a hozzá tartozó Apolló mozi megvásárlására fordítják. A nyertes a szerződéskötést követően azonnal nekilát a szálloda felújításának, amely a tervek szerint legalább 60 millió dollárba kerül majd. A szálloda, illetve a hozzá csatolt szórakoztató centrum és a kereskedelmi létesítmények várhatóan 1998 végén nyílnak meg.
- 04:10 Ha ez nem működik, akkor nem lehet az Alföldön mezőgazdaságból megélni – a Homokhátság-sorozat utolsó része
- 03:33 A Vidi képtelen idegenben pontot szerezni, Feczkóval beindult a Diósgyőr
- 23:17 Borral öntötték le Magyar Pétert Szekszárdon
- 22:58 Történelem a szemünk láttára: még Messinek sem volt ilyen szezonrajtja a Barcában
- 22:15 Percekkel a beállása után lőtt pontot érő gólt a magyar csatár, Szalah triplával intézte el Sallaiékat
- 21:50 Hintóval elszabadult lovak sodortak el a gyalogosokat
- 21:30 Dzsudzsákék hiába ünnepeltek, kétgólos előnyből kapott ki otthon a Loki a Vasastól
- 21:08 Molnár Áron: Bayer Zsolt 3 millió forintot kapott az NKA-tól egy esszékötetre
- 20:47 Négymilliós büntetést szabtak ki egy nógrádi férfira, aki hevederrel verte a kutyáját
- 20:01 Oasis-mánia: miért gyógyította meg a világot, hogy két seggfej rockzenész kibékült?
- 20:00 Meghalt a kisfiú, akit augusztusban villamos gázolt el a Batthyány téren
- 19:58 Négygólos thriller az olasz csúcsrangadón: a padlóról felállva mentett pontot Rómában a címvédő
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 3,25 milliárd forint volt a tét
- 19:26 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.19.
- 19:01 9 kedves macskafajta, amiből igazi társ válhat
- 12:42 Ez lesz az atlétika jövője? – a britek sztárfutója szokatlan ruhában versenyzett
- 20:47 Négymilliós büntetést szabtak ki egy nógrádi férfira, aki hevederrel verte a kutyáját
- 12:38 Egy sör a resti teraszán és világűrben lebegő Magyarország – a rendszerváltás kora a Fortepan alapítója szemével
- 14:09 Ez a világ legjobb légitársasága 2026-ban
- 21:50 Hintóval elszabadult lovak sodortak el a gyalogosokat
- 18:34 Pert indít az M5 kirúgott csatornaigazgatója a közmédia ellen
- 18:02 Meglepetés a Premier League-ben: kiütötték a címvédőt
- 13:52 Iskolakezdési utalvány: új részleteket közölt a kormány
- 15:37 „Ezt nem tárgyaltuk még” – mondta Forsthoffer Ágnes az isztambuli egyezmény ratifikációjáról
- 17:32 Meginterjúvolták az MI generálta „színésznőt”, aki válasz közben megzavarodva kínaiul kezdett beszélni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
