Imponáló vállalkozás – ezzel a kissé elhasznált kifejezéssel szokták illetni az efféle, sarkos, súlyos könyvek formájában materializálódó munkákat. S valóban: több mint ezer év gazdaságtörténetének összefoglalása öt- és félszáz oldalon – már maga a feladat, az elképzelés is várakozásokat ébreszt az olvasóban. A gazdaság története iránt érdeklődők, illetve az erre “kényszerített” történelem szakos és közgazdász-hallgatók korábban is olvashattak összefoglaló munkákat; ezek azonban részben csak a szokásos papírfedeles jegyzet formájában léteztek, a könyv formában is kiadott monográfiák pedig érthető módon csupán meghatározott részkorszakok elemzésére vállalkoztak.
A győri Széchenyi István Főiskola közgazdasági fakultása számára készített, rendeltetése szerint jegyzetként szolgáló kézikönyv öt szerző (Draskóczi István, Buza János, Kaposi Zoltán, Kövér György, Honvári János) kollektív munkájaként íródott. Nem is lehetett ez másként – ahogy a szerző-szerkesztő Honvári János megjegyzi: elképzelhetetlen, hogy bárki otthonosan mozogjon a magyar gazdaság több mint ezeréves történetében, s hogy nagyjából azonos színvonalon ismerje annak minden egyes korszakát. A munka óriási: csak a források könyvtárakat töltenek meg, s akkor nem is szóltunk a kiterjedt szakirodalomról, az egymással is polemizáló megközelítésekről – no meg arról, hogy még az egyes kulcsfontosságú periódusok megítélésében sem egységes a gazdaságtörténet-írás. S ez így jó – más kérdés, hogy nálunk (hadd ne részletezzük az okokat) számos témában sok évtizedes késéssel indult meg a vita.
A tanulhatóság szempontjait is figyelembe véve a szerkesztő maga is problematikusnak ítélte az egyes fejezetek közti stiláris és szemléleti különbségeket; ez a tény azonban az “érdek nélküli” olvasó számára, ha lehet, csak még izgalmasabbá teheti a könyv tanulmányozását – különös tekintettel arra, hogy tartalmi felépítés és szerkezet szempontjából a hat fejezet nagyjából egységes, s így könnyed lehetőség nyílik például az egyes szektorok állapotának összevetésére.
A kötet által tárgyalt problémák közül több olyat is megnevezhetünk, amely a magyar, illetve a közép-európai fejlődési utakról folytatott, sokszor a napisajtóig “leszivárgó” polémiák során is felbukkant. Így azután talán nem érdektelen áttekinteni, miként látják a kutatók például a magyar gazdaságfejlődés – a feltételezett nyugat-európai modellhez mért – esetleges elkanyarodásának kérdését; a magyarországi kapitalizmus létrejötte szükséges és elégséges feltételeinek problémáját; azt a – Leopold Lajos által még a századelőn felvetett – kérdést, hogy mennyire volt “színlelt”, imitált a létrejött magyar kapitalizmus; vagy azt, hogy milyen (kényszer)pályákra került a hirtelen magára maradt magyar gazdaság a Monarchia összeomlása után. Hozzátehetjük, hogy a kötet – lévén oktatási célokra készült összefoglaló munka – nem tartja feladatának, hogy alaposan kitárgyalja a “céhen belüli” polémiákat, s hogy sarkítva tárja elénk az egymásnak ellentmondó vélekedéseket – adott szöveghelyeken (legyen szó mondjuk az allodiális birtoktípus kiterjesztéséről vagy például a neoabszolutizmus üdvös történeti szerepéről), de a szerzők gondosan kicövekelik a maguk álláspontját. Aki azonban mélyebbre akarna merülni az egyes témákban, annak bőséges bibliográfia áll rendelkezésére.
A kötet a ’45 utáni bő évtized gazdaságtörténetének feltérképezésére is kísérletet tesz. Erről az időszakról kevés kivételt leszámítva úgyszólván csak apologikus, a tényeket a politikai lojalitás szempontjából értelmező, illetve elhallgatásoktól terhes művek jelentek meg; az elmúlt évtized történelmi irodalma pedig eleddig – a hosszú elhallgatás után érthető módon – inkább a politikai fejleményekre s a történelmi “mutatványosbódé” borzalmaira (perek, kivégzések, kitelepítések, retorziók stb.) koncentrált. Nos, ez az utolsó fejezet – a tárgyalt korszak finoman fogalmazva voluntarisztikus gazdaságirányítását tekintve meglehet, érthető módon – sokkal inkább a gazdaságpolitika, sőt a (nagy)politika folklorisztikus történeteként tárul elénk, ahol Rákosi és társai Moszkvába rendelése, egy-egy Gerő- vagy Nagy Imre-beszéd, netalántán egy Sepilov- vagy Darvas József-cikk, kívülről nézve mindenképpen furcsa módon, kulcsszerepet kaphat egy gazdaságtörténeti értekezésben. Mindez persze alapvetően csak egy dolgot bizonyítana: még előttünk áll a szocializmus korának mikroelemzésekre és forráskutatásokra is épülő részletes gazdaságtörténetének megírása. Könnyed s kissé komolytalan zárásként elmondhatjuk, hogy mű s eme végső fejezet revolutív erejét bizonyítja könyvünk legeslegutolsó mondata is: “Mindez logikusan vezetett az 1956. évi felkeléshez”.
(Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig Aula Kiadó, 1996.)
