Az egészségügyi ellátás mérésére felállított statisztikai mutatók közül talán a leglátványosabb az egy kórházi ágyra jutó költség, amely egy átlagos nyugati kórházban 4000 dollár körül mozog. (Franciaországban eléri a tízezret, az intenzív osztályon pedig a huszonötezret is.) Nálunk azonban messze ezer dollár alatt marad. Az orvosiműszer-gyártók pedig úgy látják, miközben a hazai egészségügy komoly problémákkal küzd, az intézmények nagy részében a szegénység és a pazarlás egyaránt tetten érhető.
Egyes források szerint egy év alatt 35 százalékkal csökkent a magyar egészségügyi ágazat vásárlóereje, amely ebben az évben körülbelül százmilliárdos piacot jelent. A közbeszerzési törvény tavaly novemberben lépett életbe. A jogszabály értelmében az évi 10 millió forintot meghaladó árubeszerzés és 5 millió forintnál magasabb értékű szolgáltatás esetén kötelező a pályázat kiírása. A törvényben előírt eljárás gyakorlatilag a pályázat minden lépését meghatározza, a közzétételtől kezdve a beérkezett ajánlatok elbírálásáig, így azután a törvényes út betartása három-hat hónapos eljárást igényel.
A korrupció megakadályozására hivatott jogszabályt több egészségügyi intézmény is fenntartásokkal fogadta. A pályázati rendszer korábban sem volt ismeretlen a kórházak, klinikák és a rendelők gazdasági vezetői előtt, hiszen a nagy értékű műszereket évek óta – az 1987-ben megjelent törvényerejű rendelet szerint – versenytárgyalások útján vásárolták meg.
A törvény megjelenését követő hónapokban úgy tűnt, a jogszabályt az egészségügyben egyszerűen lehetetlenség végrehajtani – hiszen hogyan várhatnának akár csak 3 hónapot is a gyógyszerek megvásárlásával? Az ráadásul tisztázatlannak tűnt, hogy a 10 milliós értékhatár a gyógykészítmények esetében mire vonatkozik. Egy konkrét gyógyszerre? Egy adott “hatástani csoportra”: például a fájdalomcsillapítókra? Vagy egy gyártó készítményeire? Esetleg egy adott szakterületre: például a belgyógyászati osztályon alkalmazott készítményekre? Miután egy megyei kórház évi többszáz millió forintot költ orvosságokra, a kérdést nem lehet megkerülni.
A gyógyszervásárlás mellett az év elején felvetődött másik hangsúlyos probléma a mentőautók alkatrészeinek beszerzése volt. Az Országos Mentőszolgálat több mint ezer Toyota és 170 Mercedes-Benz roham- és esetkocsija fokozott igénybevételnek van kitéve, az autók legfeljebb akkor számíthatnak kíméletes vezetésre, ha a garázs felé tartanak, az alkatrészekkel és a szervizköltséggel mindenesetre aligha takarékoskodhat a szolgálat. Ismerve az OMSZ anyagi problémáit, az sem tűnhet reális javaslatnak, hogy a leggyakrabban szükséges alkatrészekből jókora készletet halmozzanak fel a raktárban. Marad a gyors beszerzés és javítás. Azt ugyanis senki nem gondolhatja komolyan, hogy a mentőautók a beszerzés 3-6 hónapja alatt szétszedve állhatnak a garázsban.
(Az év elején egy ehhez súlyában nem mérhető problémát is felvetett a mentőszolgálat gazdasági vezetése, amely évente 7 millió forintért mosatja a lepedőket és a szolgálat ruháit – a 187 kirendeltség textíliáit értelemszerűen majdnem ugyanennyi szolgáltatónál. A 7 millió forint 2 millióval meghaladja a törvényben meghatározott határértéket, tehát ebben az esetben is kötelező érvényű a pályáztatás. Csakhogy olyan mosodahálózat nincs az országban, amely mind a 187 kirendeltséget elláthatná.)
A törvény hatálybalépését követő hónapokban több kórházban az volt az első kérdés: hogyan is várhatnának három vagy akár hat hónapot, ha olyan gyógyszerre van szükség, ami éppen nincs raktáron, vagy ha elromlik egy fontos műszer?
A gyógyszerbeszerzés kérdéseit ráadásul még egy speciális jelenség is bonyolítja. A nagyobb gyártó cégek ugyanis egy-egy új készítmény bevezetése előtt a szereket kipróbálásra felajánlják a kórházaknak. Ingyen természetesen. Miután Magyarországon már bejegyzett, a klinikai tesztsorozaton már túljutott készítményekről van szó, semmi akadálya sincs annak, hogy az intézmények köszönettel elfogadják az első szállítmányt, amire a gyártó cégek marketing-stratégiájukat alapozzák. Egy-egy új készítmény bevezetésében a kórházaknak jóval nagyobb szerep jut, mint a reklámkampánynak, hiszen a szakrendelők az utókezelés során már alkalmazkodnak a kórházban végzett terápiához. Az új gyógyszerek pedig drágák, ami érthető, hiszen a tetemes fejlesztési költségeket az első 5-10 évben kell kitermelniük, utána ugyanis lejár a gyártó szabadalmi bejegyzése. Az első 5-6 hónapra elég ingyenes adag után pedig a gyártó teljes árat számít az új gyógyszerekért. Az orvosok közben meggyőződhettek róla, hogy valóban jobb-e, hatásosabb-e az új szer. Ha igen, nos azzal máris kényszerpályára kerül(het) a közbeszerzés. Az új gyógyszer ugyanis nyilvánvalóan drágább – ugyanakkor jobb: például kevesebb a mellékhatása. Adott a dilemma: ilyen esetben vajon mi a teendő?
Az úgynevezett generikus (hasonló hatóanyagot tartalmazó, azonos tünetek enyhítésére kitalált) gyógyszerekkel kapcsolatban amúgy is számos vita dúlt a közelmúltban. Többen állították például, hogy az új (gyógyszer)fejlesztések csak a csomagolásban, a külcsínben különböznek, s a gyógyító hatásban mutatkozó különbség lemérhetetlen – mások viszont a különböző variánsokat alkalmazó országok egészségügyi statisztikáira mutogattak.
A közbeszerzési törvény kihirdetését követően egyre-másra alakultak a pályázatok lebonyolítását magukra vállaló cégek, amelyek jogászai az első hónapokban felvetődött problémákra kivétel nélkül megoldást ígértek. Közreműködésükért általában 10-15 százalékos díjat számítanak fel, amit az egészségügyi intézmények egy része megfizethetetlennek talál. A kórházigazgatók tavalyi siófoki konferenciáján azonban 26 intézmény vezetője gondolta úgy, hogy a közvetítő cég óriási terhet vehet le a vállukról. A 26 intézmény szerződést kötött az Euromedic Trading Kft.-vel, amely azt a lehetőséget kínálta, hogy a kórházaktól összegyűjtött nagyösszegű megrendelés esetén jelentős árkedvezményt érhet el. Ezzel azt is sikerülne elérni, hogy megforduljon az a több éve kialakult helyzet, amelyben a szállítók diktálták az árakat. Most végre a másik oldalnak kellene alkalmazkodnia. Az Euromedic Trading Kft. az év elején több pályázatot írt ki országos egészségügyi intézmények, megyei és városi kórházak megbízásából szállítók által keresett különféle orvosi műszerekre és olyan fogyóeszközökre, amelyek a mindennapos ellátás során használatosak. A pályázatok azonban – ellentétben a törvény előírásaival – nem a hivatalos értesítőben jelentek meg, ami miatt a Közbeszerzések Tanácsa eljárást indított a kft. ellen. A nyilvánvaló formai hiba mellett felvetődött a gyanú, hogy a cég a közbeszerzési törvény más előírásait is megsértette. A kft. képviselői azonban azt hangoztatták, ők az 1987-es a versenytárgyalásokról szóló törvényerejű rendelet paragrafusai szerint írták ki a pályázatot, mégpedig azért, mert az egyes kórházak megrendelése árucsoportonként nem érte el a közbeszerzési törvényben meghatározott 10 millió forintos határértéket. Az eljárás megindítását követően a 26 megbízó közül hárman visszaléptek.
A közbeszerzési törvény nagyívű, generális jogszabály, amely tavaly novemberi megjelenésével alaposan megbolygatta a vásárlások több éve kialakult rendszerét – mondta a Figyelő kérdésére Horváth László, a Népjóléti Minisztérium közgazdasági főosztályának vezetője. – Természetes, hogy heves ellenérzéseket váltott ki, és ez nemcsak az egészségügyi intézményekre igaz. A törvény rendelkezései rengeteg érdeket sértenek, igaz, erre előzetesen számítani is lehetett. S így van ez akkor is, ha nem feltételezünk semmi rosszat, csupán abból indulunk ki, hogy az új technika generálisan elmozdítja a beszerzések rendszerét. Ugyanakkor, mint minden ilyen nagyívű jogszabálynak, ennek is megvannak a maga gyermekbetegségei: éppen emiatt a Közbeszerzések Tanácsa utólagosan kénytelen volt kiadni egy állásfoglalást. Bizonyos kérdéseket még így is rendezni kell, s ezen a népjóléti tárca illetékes szervei már dolgoznak. Sokan várják még ma is, hogy a közbeszerzési törvényhez a népjóléti miniszter vagy a belügyminiszter végrehajtási rendeletet adjon ki. A jogban járatosak azonban tudhatják, hogy a kormány vagy az illetékes miniszterek csak akkor hozhatnak végrehajtási rendeletet, ha a törvény erre úgynevezett jogszabályi helyet határoz meg. Ilyen azonban nincs a közbeszerzési törvényben, tehát fölösleges a végrehajtási rendeletre várni.
A népjóléti tárca, érezve az egészségügyi intézmények bizonytalanságát, az év elején körkérdéssel fordult a kórházak, rendelőintézetek és a többi szervezet vezetőihez, hogy milyen problémák merülnek fel a beszerzések új rendjével kapcsolatban. A válaszok rengeteg kérdéses ügyet vetettek fel, a tárca főosztályvezetője azonban úgy látja, megválaszolatlan kérdések legfeljebb 4-5 speciális esetben maradtak. Az intézményvezetők több esetben is azt indítványozták: a népjóléti tárca járjon közben, hogy az egészségügyi beszerzések egy része kerüljön ki a törvény hatálya alól. Ez elől azonban a minisztérium elzárkózott.
20 kérdésből 19 azt firtatta, mi van akkor, ha a beszerzéseket sürgősen kell lebonyolítani – fejtegeti Horváth László. – Mi van akkor, ha leszakad a plafon a műtőben, ha elromlik a mentőautó, ha nincs életmentő gyógyszer raktáron és így tovább. Pedig ezekre az esetekre maga a közbeszerzési törvény adja meg a választ: a jogszabály figyelmes végigolvasása, helyes értelmezése után kiderül, hogy a törvényalkotók az ilyen lehetőségekre is gondoltak. Miután a jogszabály nem kizárólag az egészségügyi intézményekre vonatkozik, nem ebből indultak ki a képviselők. De meghatározták, hogy sürgős esetekben, amikor például életveszélyt kell elhárítani, az intézmények eltekinthetnek a pályázat kiírásától, s a beszerzést tárgyalásos úton is lebonyolíthatják. Ez az intézmények által felvetett problémák 90 százalékára választ ad. Vannak azonban olyan speciális áruk, például a vér, a vérkészítmények vagy az anyatej, amelyeket az intézményeknek mindenképpen be kell szerezniük, a pályázati kötelezettség azonban nehezen feloldható dilemmát jelent. Ez az egyik olyan kérdés, amire még választ kell találni. A másik jogos felvetésük az intézményeknek, hogy mi módon tegyenek különbséget az egyes termékek között. Különösen az emberi szervezetbe beépíthető inplantátumok és protézisek tekintetében vetődik fel ez a kérdés. Az orvos természetesen tudja, hogy melyik gyártó termékét miért részesíti előnyben. Ezt azonban borzasztó nehéz műszaki feltételek formájában a pályázati kiírásba belevenni. Hogy mi módon lehet ezt a dilemmát feloldani – többek között ezen dolgoznak most a népjóléti tárca illetékesei.
Egy másik, az egészségügyi intézmények által fölvetett probléma volt, hogy a közbeszerzési törvény nem határozza meg, mire is értendő a 10 millió forintos értékhatár. Erre a kérdésre azonban a paragrafusok többszöri, tüzetes átolvasása sem adott választ, végül a Közbeszerzések Tanácsa kiadott egy állásfoglalást. E szerint a 10 milliós értékhatár arra az egységre értendő, amelyet egy szállítótól egy szerződésben rendel meg az intézmény. Ami persze még mindig nem egészen egzakt meghatározás, a szakember szerint a későbbiekben még várhatók emiatt vitás ügyek. A Közbeszerzések Tanácsának egyébként a népjóléti tárca helyettes államtitkára mellett egy aktív kórházigazgató is tagja, az egészségügy tehát kellő módon reprezentált.
Az intézmények által elkészített hirdetményeket a Közbeszerzési Értesítő szerkesztője előzetesen megvizsgálja, és ha alaki, formai vagy azonnal megállapítható tartalmi hibát talál benne, átdolgozásra visszaadja. Erre már akadt néhány példa, a szabályok megszegéséért pedig egy alkalommal már büntetést is kiszabott a Közbeszerzési Döntőbizottság. Igaz, tekintettel a bevezetést követő türelmi időszakra, nem a félmillió forintos bírsággal kezdték.
Bár erről a népjóléti tárcának is elsősorban becsült adatai vannak, a magyar egészségügy beszerzései ebben az évben százmilliárd forintos piacot jelentenek. Ezen belül – és ez már az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium adataiból derül ki – tízmilliárdos szelet az orvosi műszerek piaca, ami még egyszer ennyivel egészül ki, ha hozzáértjük az egészségügyben használatos fogyasztási cikke-ket is.
