Az integrációs államtitkárság létrehozásával bezárult a kör az e téren tevékenykedő intézmények között – véli Somogyi Ferenc, az államtitkárság vezetője. Az első nagy feladat az EU-kérdőív megválaszolása, illetve e munka koordinálása, de terítékre kerülnek majd a NATO-hoz fűződő kapcsolatok is.
A csatlakozási tárgyalások zöme, sőt esetleg még a taggá válás is a most kiépült integrációs intézményrendszer keretében történik majd – jósolja Somogyi Ferenc. Az EU tagállamok gyakorlata azt mutatja, hogy a felkészülés, a csatlakozási tárgyalások és a tagság fázisaiban, egymástól eltérő mértékben ugyan, de módosult az integrációs szervezeti rendszer, a tárgyalások végéhez közeledve tehát elképzelhető, hogy nálunk is megváltozik a struktúra. Annál is inkább, mert az Ipari Minisztériumból a múlt héten a külügybe “áttelepült” 27 fővel száz munkatársnál megállapodott államtitkárság – jóllehet európai integrációsként köznevesült – hivatalosan euro-atlanti integrációs államtitkárság névre kereszteltetett. Égisze alá tehát nem csupán az EU tartozik, hanem a Nyugat-Európai Unió (WEU), a NATO, mi több, az e szervezetek tagállamaival folytatott kétoldalú kapcsolatok is.
A külügyön belül ily módon kialakított egységes koordinációs intézmény példája az EU-tagok körében korántsem ismeretlen. A tagországok – azon kevés kivételtől eltekintve, ahol a miniszterelnöki hivatal hatáskörébe utalták a vonatkozó feladatokat – jórészt két modellt követnek, amelyből az egyik a magyarhoz nagyon is hasonló. A másik megoldás, noha önálló minisztérium nem “jár hozzá”, az integrációs koordináció legfőbb karmesterének miniszteri rangot ad (például Franciaországban és Belgiumban). A társult tagok közül egyébként Lengyelországban korábban is működött különálló államtitkárság e célra, Bulgáriában pedig éppen most szerveződik.
A koalíciós tárgyalásokon is felmerült integrációs minisztérium gondolata itt sem süllyedt el véglegesen. Jelenleg azonban felállítása olyan párhuzamosságot teremtene, amit az ez ügyekben jártas, meglehetősen szűk szakembergárda nem bírna el. Somogyi úgy véli: az EU-csatlakozással a közösségi politikák hatókörébe utalt, illetve az egyes szférákhoz tartozó kétoldalú kapcsolatok feltehetőleg szervezetileg különválnak. Ha a minisztériumról, miniszterről szóló döntés meg is születik, az valószínűleg ad hoc módon történik majd. Fölmerülhet az is – jegyzi meg -, hogy a tárgyalások bizonyos időszakában az integrációs ügyek kezelését esetleg politikusnak kell átvennie.
Az EU kérdőívének kitöltésében megmarad valamennyi tárca integrációs feladata, az államtitkárság “éppen csak” koordinálja, a nagy integrációs politikához igazítja azt. A kérdőív megválaszolásában ez úgy mutatkozik meg, hogy a 23 fejezetből a tárcák maguk írják a rájuk vonatkozókat (a magyartól eltérő EU-struktúrát követve egy kérdéskörnek egyetlen minisztérium a fő gazdája), az államtitkárság pedig – képviseltetve magát az összes munkacsoportban – arról gondoskodik, hogy a feleletek koherens egésszé forrjanak össze. Mindezek nyomán várhatóan egy hónap múlva az integrációs tárcaközi bizottság által többször is megtárgyalt, az integrációs kabinet által folyamatosan követett anyag a kormány elé kerülhet. Így közel két hónap áll majd rendelkezésre a változtatások átvezeté-sére, a végső csiszolgatásra.
A kérdéseket Somogyi Ferenc négy kategóriába sorolja. Az első és egyben legnagyobb kérdéscsoport adatsorokat, mutatókat kér válaszul. (E körbe tartozik az államtitkár egyik kedvenc kérdése is, amely azt firtatja, hány magyar hajó kapott technikai engedélyt rajnai hajózásra… ) A második kategóriában a brüsszeli Bizottság ugyancsak tényeket firtat: azt kéri “számon”, mennyiben sikerült eddig átvenni az egyes területeken az Unió jogszabályait. (E ponton a kérdőív valójában a Fehér Könyv megfelelője, még ha jóval bővebb formában is.) A harmadik kategóriában a Bizottság arra kérdez rá, hogy a már meghonosított jogszabályok milyen mértékben érvényesülnek, azaz melyek azok az intézményi keretek, amelyek hatásosságukat valóban garantálják. Negyed sorban a jövőre vonatkozó kérdések következnek. Ezen belül is egyrészt a már rendelkezésre álló adatok alapján nyújtandó reális jövőkép – ahogy Somogyi Ferenc fogalmaz, ez “stabil, objektív kategória”.
A válaszok a kérdőív visszaküldésével nem vésetnek kőbe, az EU – egészen a Bizottság 1997 második felében esedékes vélemény formálásáig – igényli a tájékoztatást az új lépésekről és folyamatokról. A kérdőív ugyanakkor a jövőt illetően a szándékok, egyfajta orientáció vázolását is kéri, és ez az pont, ahol Magyarország él majd a lehetőséggel, hogy a konkrétan fel nem tett kérdésekre is megfeleljen.
A Bizottság a társult tagokra vonatkozó véleményét nagy valószínűséggel egyazon időpontban, várhatóan szűk másfél év múlva fedi majd fel. Addigra talán abban a kérdésben is dűlőre jutnak, hogy valamennyi érdekelt féllel egyszerre kezdjék-e meg a tárgyalásokat, avagy ne csupán a tárgyalások menete, hanem kezdőpontja is tükrözze az integrációs érettség különböző stációit. Mindenesetre a kérdőív és más források (így az OECD- tanulmányok, illetve a felvett országok ottani megmérettetése alapján formált vélemény) megszabja a csatlakozási tárgyalások főbb csomópontjait, a vitatott témákat, és azokat a területeket is, ahol türelmi időre lesz szükség.
Somogyi Ferenc 51 éve Ausztriában született, s bár csak néhány hónapot töltött ott – mint mondja – nemzetközi érdeklődése talán innen datálódik. Közgazdász diplomával a zsebében a külügyi tárcánál kezdte pályafutását. Ezután a burmai, később a nigériai nagykövetségen dolgozott, majd újra a külügy következett. Időközben doktorált és elvégezte a Politikai Főiskolát. Négy évig New Yorkban az állandó ENSZ képviselő helyettese volt. Hazatérte után a nemzetközi szervezetek főosztályának vezetője lett, 1989-ben – amikor az államtitkári rang is következett – első diplomataként vette fel a kapcsolatot Dél-Afrikával. Ugyanezen időszakban ott volt a határnyitási, a szovjet csapatok kivonásáról és a varsói szerződés lebontásáról szóló tárgyalásokon. 1991-ben felmentését kérte és két évig a Külkereskedelmi Főiskolán tanított. Közigazgatási államtitkári posztját most címzetes államtitkári státuszra cserélte fel.
