Az év elejével szemben, amikor az úgynevezett “kosár-eladásokban” utazott a nagyérdemű, az utóbbi hetekben az olasz líra vétele és a japán jen eladása vezeti a népszerűségi listát az OTP-Forex ötletének köszönhetően.
A határidős devizapiacokon a különböző terminusok árfolyamait elsősorban a forint és az adott valuta kamatai közötti különbség határozza meg. A magyarázat lényege abban rejlik, hogy a deviza ellenében vásárolt forint az idő múlásával kamatoztatható, és a határidő végén a kamattal növelt értékének azonosnak kell lennie azzal, mintha pénzünket az adott devizában kamatoztattuk volna. Amennyiben az így számított értékek között eltérés van, vagy a deviza vagy a forint eladásával kockázatmentesen extraprofitra tehetünk szert, ami egyben azt is jelenti, hogy a piac szereplői által teremtett többletkereslet hatására rövid időn belül beáll a kamatparitáson alapuló egyensúlyi ár. A spekulánsoknak viszont ezáltal kiváló lehetőségük nyílik arra, hogy saját leértékelési várakozásaiknak megfelelően eladóként vagy vevőként lépjenek fel a piacon, attól függően, hogy az adott deviza árfolyamát a kamatkülönbözet által meghatározott árfolyam alá vagy fölé várják. A keresztárfolyamok változásából fakadó kockázatot viszont ki lehet szűrni, ha a forint valutakosarával azonos összetételében (70 százalék ecu, 30 százalék dollár) köt üzletet a befektető. (Amíg a befektetőknek nem állt módjukban ecu-re üzleteket kötni, azt német márkával helyettesítették, miután az ecu árfolyamát döntően a márka alakulása határozza meg.)
A leértékelési várakozások mellett a kamatok alakulásába vetett hit is meghatározója a spekuláns befektető magatartásának. A forintkamatok év eleji esése egyben azt is eredményezte, hogy a kamatparitáson nyugvó elszámolóárak a későbbi terminusokra napról napra csökkentek, és így alakult ki folyamatosan az egyensúlyi ár. Tehát a kamatok csökkenését időben megérző spekuláns eladási pozíciót nyitva néhány nap alatt tisztes nyereséget könyvelhetett el. Ez esetben is előszeretettel választották a befektetők a forint valutakosarával megegyező összetételű pozíciókat, mert ez védelmet kínált az egyes valuták nemzetközi keresztárfolyamának változásai ellen.
A minimális kockázatú és kimagasló hozamot biztosító üzletek másik oldalán bankok álltak, amelyek ebből az ügyletből látszólag veszteségesen szálltak ki. A bankok számára is előre látható volt, hogy ezt a pozíciójukat negatív egyenleggel zárják, ám az üzletekkel az azonnali bankközi piacon nyitott egyéb pozíciójukat fedezték, és összességében ők is nyereséget könyvelhettek el. A forint iránt megnőtt bizalom miatt a bankok eladták a tulajdonukban lévő devizákat a bankközi piacon, és az ellenértékként kapott forintért állampapírokat vásároltak. Ezzel nyitott pozíciójuk keletkezett, mivel egy későbbi időpontban szükségük van erre a devizára. A határidős piacon kiváló lehetőségük nyílott arra, hogy a kívánt határidőre visszavásárolják a devizákat. Mivel a határidős piac spekulánsai tartós hozamesésben bíztak, a bankok megtehették, hogy a devizát a vásárolt állampapír hozamainál alacsonyabb kamattartalmú árfolyamon vásárolják vissza. Ezek a kamatkülönbözetek tisztes, kockázatmentes nyereséget jelentettek a bankoknak az ügyletek végén.
Mivel az utóbbi időszakban a kamatok zuhanása megtorpant, az ilyen jellegű üzletek száma megcsappant a határidős piacokon.
A befektetők forint-leértékelési várakozásai alapján meghatározott jen-árfolyamok a japán fizetőeszköz alacsony – egy százalék körüli – kamata miatt elmaradnak az ez idő tájt jellemző határidős áraktól. Hasonlóképpen az olasz líra közel tízszázalékos kamatai miatt a leértékeléssel kalkulált árak magasabbak, mint a kamatparitással számolt határidős ár. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben egy befektető jent ad el és egyben lírát vásárol, a csúszó-leértékelés havi 1,2 százalékos mértékének változatlansága esetén is tisztes nyereséget könyvelhet el. (A piac szereplőinek várakozásai szerint a későbbiekben csökkenhet a leértékelés mértéke, ami csak tovább növeli a nyereségüket.) A konstrukció sajátossága, hogy mivel egy eladási és egy vételi pozícióról van szó, a befektető lényegében kiküszöbölte azt a kockázatot, amit a forint árfolyamának az intervenciós sáv aljáról való elmozdulása okozhat. A befektetők kockázata csupán a keresztárfolyamok változásából fakad. Az ügyletek másik oldalán álló bankok kicsiny kamatmarzzsal zárják az azonnali piacon nyitott pozíciójukat. Az ügyleteket minél távolabbi határidőre kötik, ami annak tudható be, hogy a kamatkülönbözeten alapuló árfolyam és a leértékelési várakozásokkal kalkulált árfolyam között itt mutatkozik akkora különbség, ami már tisztes nyereséggel kecsegtet. Mivel az utóbbi időben egyre kevésbé kaphatóak arra a bankok, hogy a jen-üzletek másik oldalára álljanak, az ugyancsak alacsony kamatozású ecu került az előtérbe.
