Gazdaság

Toy Story

A pár hete hazánkban is bemutatott Toy Story (Játékháború) c. filmet minden bizonnyal nemcsak filmtörténeti, hanem számítástechnika-történeti érdekességként is számon tartja majd az utókor. Ez az első film ugyanis, amelyet kizárólag számítógépes animációval készítettek.

A digitális animáció úttörőjeként számon tartott Pixar Animation Studios 117 Sun gyártmányú számítógépből hozta létre azt a hálózatot, amellyel a 77 perces, 114 ezer képkockából álló film úgynevezett renderelési munkáit elvégezték. A renderelés az a folyamat, amikor a háromdimenziós számítógépes modellekhez illesztik a megfelelő megvilágítást, textúrát, így kialakítva a végső színes, éles, fotóhűségű képeket. Ehhez a feladathoz másodpercenként 16 milliárd műveletet kellett a számítógépnek elvégeznie, több mint 300 processzorral. (Mellékelt képünkön láthatják ezt a számítóközpontot, a pizzatálcákhoz hasonlító gépek sokaságával.) Egy összehasonlító adat: egy darab egyprocesszoros számítógéppel a munka 43 évig tartott volna. A renderelés összesen 800 ezer számítógépórát vett igénybe, egy-egy képhez 300 megabájtnyi tárkapacitás kellett.

A Jurassic Park-ban, a Forrest Gump-ban is alkalmaztak már digitális effektusokat – gondolnák-e, hogy digitális módon lehet embertömeget varázsolni egy üres térre? – , a Toy Story azonban teljes egészében számítógépes animációval készült.

117 Sun számítógépből áll a renderelő hálózat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik