Újra kiadná a kormány a munkakönyvet, amit a szakszervezetek és a munkáltatók egyaránt szívesen olvasnának, bár a kívánt tartalomról megoszlik a véleményük. Hasonlóan a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvénytervezethez, amely azonban az ellentétek ellenére hamarabb juthat a parlamentbe, mint a foglalkoztatási könyv bevezetésének terve.
A munkaerő-piaci dzsungelben szükség van egy iránytűre – erre az egyre egyértelműbb igényre keresik a választ a kormányzati szervek, amikor az 1992-ben egyetlen tollvonással megszüntetett munkakönyv visszaállítását tervezik. Az e célt szolgáló foglalkoztatási napló ötletét az érdekeltek lesöpörték az asztalról, így újra előkerült a talonból a munkakönyv. Ennek prototípusát be is mutatták már, a róla szóló vita azonban még korántsem zárult le.
Wittich Tamás, az MSZOSZ alelnöke úgy látja: a munkavállalók számára a foglalkoztatási könyv bevezetésének a munkaviszony igazolása az igazi értelme. A jelenlegi rendszerben nyugdíjbavonuláskor – vitás esetben – akár kilónyi, évtizedekkel korábbi igazolással jelenhet meg a dolgozó a biztosító előtt.
A munkakönyv újbóli bevezetésével olyan közokirathoz jutna a munkavállaló, amely egyértelműen bizonyítaná munkaviszonyának és tb-járulékfizetésének időtartamát. Ezt a célt a szakszervezeti álláspont szerint a személyiségi jogok sérelme nélkül kell elérni. Ezért egyértelműen elutasítják, hogy a leendő munkakönyvbe bejegyezzék a dolgozó bérét, beosztását és munkaviszony megszüntetésének módját. Ezek ugyanis egy állástárgyalásnál – legalábbis Wittich Tamás szerint – jelentősen rontanák a munkavállaló pozícióit. Dávid Ferenc, a munkaadói oldal szakértője ugyan szükségesnek tartaná ezeket az információkat, azonban azt is hangsúlyozta, hogy a vitás kérdések nem gátolják meg az egyezséget, hiszen a munkáltatók nem ragaszkodnak ezekhez az adatokhoz, ám a szakmai előmenetel bejegyzésére igényt tartanak.
Abban egyetért a két oldal szakértője, hogy a leendő munkakönyv a foglalkoztatás feltétele legyen, és azt egyszerre, teljes körűen vezessék be. A kormány erre a megoldásra alapjavaslatában csak akkor hajlott volna, ha a munkakönyvet a munkaadók pénzéből fizetik. Ezt a megoldást még a szakszervezetek sem tartják jónak, a munkáltatókról nem is beszélve. Mindkét fél jól emlékszik még arra, hogy a munkakönyvet tiltakozásuk ellenére szüntette meg a kormányzat, ezért barátságtalan lépésnek tartanák, ha az újbóli bevezetés költségeihez az állam nem járulna hozzá. Dávid Ferenc elfogadhatónak tartaná, ha a foglalkoztatási könyv költségeit a döntően az alkalmazottak és munkaadók befizetéséből táplálkozó Munkaerőpiaci Alapból finanszíroznák. Ettől a megoldástól Wittich Tamás sem idegenkedik, az államtól azonban nagyobb tehervállalást vár. A munkakönyv bevezetésének hárommilliárd forintnyira becsült terheit azonban nem a közeljövőben kell vállalnia annak, akire végül testálják, hiszen az Érdekegyeztető Tanácsban továbbgörgették a könyvecske sorsáról szóló vitát – így szakértők szerint legjobb esetben is csak 1997 elejétől találkozhatunk újra ezzel az igazolvánnyal. Annál is inkább, mivel Dávid Ferenc egy alkotmánybírósági normakontrollt is szükségesnek tartana, mielőtt egy csomó pénzt ráköltenének a munkakönyvek kinyomtatására.
Akad olyan munkaadói szervezet is, amely egy fillért sem áldozna erre. A Magyar Munkaadói Szövetség szerint a munkakönyv bevezetésével elérendő célt más, olcsóbb megoldással is meg lehetne valósítani. A foglalkoztatottak létszámát tekintve legnagyobb és ezért a leginkább érintett szervezet véleményével egyedül van a munkaadói oldalon, érvei azonban megfontolandóak. Rolek Ferenc, a szövetség ÉT-képviselője szerint a munkáltatóknál vezetett kötelező nyilvántartás is elegendő lenne. Feltéve, ha a dolgozókról a tb- és munkanélküli-ellátáshoz szükséges adatokat egy központi rendszerben összesítenék, amivel megbízható módon rögzíthetnék a munkavállalók életpályáját. A szövetség azzal sem ért egyet, hogy a cégek ellássák dolgozóikat egy formalizált igazolvánnyal, amivel azok egy munkaügyi ellenőrzés során igazolhatnák magukat. Rolek Ferenc úgy véli: ilyen igazolvány sok társaságnál már most is létezik, ezért elegendő lenne a tartalmi kellékeket meghatározni, ezzel ugyanis elkerülhetnék az ilyen cégek szükségtelen kiadásait. Ezzel szemben a többi munkaadói szervezet és a szakszervezetek a munkakönyvhöz tartozó betétlappal megoldhatónak tartják ezt a problémát, ami Wittich Tamás szerint nem okozhat jelentős költségeket a munkáltatóknak.
Ő egyébként jelentősebb gondnak érzi azt, hogy a foglalkoztatási könyv előkészületei a munkaügyi ellenőrzésről szóló jogszabály egyeztetése után kullognak. Márpedig ez az okirat éppen a hatékonyabb és egyszerűbb ellenőrzés egyik bázisa lehetne.
Arról persze, hogy mit is kellene leginkább ellenőrizni a munkaügyben, megoszlanak a vélemények. Dávid Ferenc Rolek Ferenccel egyetért abban: az ellenőrzés fő céljává a feketefoglalkoztatás és -munkavállalás feltárását és szankcionálását kell tenni, amit a törvényben kiemelt helyen kell rögzíteni. A jelenlegi tervezetben szerintük csak egy a sok közül ez a tevékenység, és a törvényszöveg túlnyomó részében iratellenőrzési feladatokat kap a munkaügyi szervezet. Ez szerintük azzal a veszéllyel járhat, hogy az ellenőrök nagyrészt a legális foglalkoztatóknál tevékenykednek majd, ahol könnyebb hibákat feltárni, mint a feketefoglalkoztatást leleplezni.
A munkáltatók képviselői úgy vélik: vannak ugyan a legális foglalkoztatásban is szabálytalanságok, de nem ez a jelenlegi munkaügyi helyzet fő problémája. A munkaadók ugyan egyetértenek a kiszabható bírság összegének hárommillió forintra emelésével, azonban ezen belül rögzítenének belső határokat, tartván attól, hogy enélkül csekély szabálytalanság esetén is nagy bírságot sóznának egy-egy nagyobb cég nyakába. Wittich Tamás ezt nem látja komoly veszélynek, hiszen a munkavédelmi bírságok eddigi tapasztalatai nem igazolják az aránytalan büntetéstől tartó munkaadókat.
Az MSZOSZ alelnöke ezzel szemben nem támogatja azt, hogy a munkaügyi ellenőrzésben a feketefoglalkoztatás feltárása kapjon döntő szerepet. Szerinte ugyanis a legális foglakoztatásra is ráfér az ellenőrzés, hiszen a szakszervezetek naponta kapnak jelzéseket a szabálytalanságokról. Ezért a két terület egyaránt fontos a munkaügyi ellenőrzésben. Wittich Tamás ugyan a törvénytervezet több pontjában (például a kollektív szerződések, a szakszervezeti jogok ellenőrzésében, a munkavállalókra kiszabható bírság kérdésében) komoly vitákat vár még, azonban reményt lát arra, hogy a jogszabályt néhány hónapon belül elfogadja a parlament.
Foglalkoztatási könyv ide, ellenőrzés oda, a munkaügyeket döntően meghatározó Munka Törvénykönyvének átfogó reformja egyre késik. A legutóbbi módosítócsomag-javaslatok a minimumra olvadva kerültek a parlament elé, és az akkor ígért kodifikációs munka elhalt. Érdemi változtatásokra komoly esélyt egyik fél sem lát, sőt akad, aki úgy véli: jobb, ha ennek neki sem kezdenek, mert akkor a szakmai érveket lesöpörve a politikai szempontok győznek, ettől viszont nem lesz jobb a törvénykönyv.
A bíróságok és a munkaügyi szakemberek tapasztalata azt mutatja, az érdekeltek még a mostani munkaügyi szabályozást sem ismerik; a viták többségében nemcsak a munkavállalók, de még a munkáltatók sincsenek tisztában jogaikkal és kötelezettségeikkel. Földényi Gyuláné, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnökhelyettese elmondta: nem várható a munkajogi szabályok betartása olyan piaci környezetben, ahol gyakran szerződés nélkül foglalkoztatnak embereket. A törvényhozás viszonylag gyorsan reagált, hiszen ma már az egy napig tartó munkavégzést is írásba kell foglalni. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy sokan nem törődnek ezzel az előírással. Ha azonban a felek ilyen esetben munkajogi vita miatt bírósághoz fordulnak, akkor a bíróság úgy kezeli az adott ügyet, mint ha szerződéses viszonyban állna az alkalmazott és a munkáltató. Sokak bánatára tehát nem lehet kikerülni a szabályokat pusztán azzal, hogy úgymond “elfelejtenek” szerződést kötni.
Gyakran fordul elő, hogy a cég alkalmazottja – akár a cégnek, akár kívülállónak – gondatlanságból kárt okoz. Ilyen esetekben – mutatott rá Hagelmayer Istvánné munkajogász – gyakran bíróságra kerül az ügy, jóllehet a vitás kérdéseket sokszor azzal is el lehetne kerülni, ha a munkaszerződéseket pontosan és részletesen kidolgoznák.
A per senkinek sem igazán jó. Már csak azért sem, mivel a havi 150-180 folyamatban lévő üggyel bajlódó bírók annyira leterheltek, hogy egy bonyolultabb esetben akár 2 évig is várni kell a jogerős ítéletre.
