Amennyiben a hárompilléres nyugdíjkoncepcióra térnénk át, adódik a kérdés: ki kezelje azt a pénzt, amely a középső, várományfedezeti pillér működése révén halmozódik fel, s nagyságrendjét tekintve a “legszebb” privatizációs évek bevételének felel majd meg. Az egyik lehetőség, hogy a vagyon kezelését üzleti biztosítótársaságokra bízzák. Ez a megoldás Vágó János szerint kedvezőtlen következménnyel járna: a többnyire és többségében külföldi tulajdonosok számára megteremtené a tőkekivonás lehetőségét. Ezzel szemben megfelelő kezekben ez az alap a tőkehiányos magyar gazdaság finanszírozásának legjobb forrása lehetne. Az elnök tehát úgy látja: a legszerencsésebb az volna, ha ezt a pénzt is a tb önkormányzatok kezelnék – a harmadik alternatívát az állam jelenthetné, amelyről azonban már többször is bebizonyosodott, hogy nem jó tulajdonos.
Vágó János 39 éves, végzettségét tekintve jogász. Első munkahelyén, egy külkereskedelmi vállalatnál előbb áruforgalmi, majd munkaügyi területen dolgozik – ez utóbbi révén kerül kapcsolatba az érdekvédelemmel. Egyik főnöke tanácsára hamarosan már a “partvonalon belülről” próbál szólni, s belép a szakszervezetbe. Ezután – mint fogalmaz – a “lejtőn, úgy tűnik, nincs megállás”: ágazati szakszervezeti karriert követően lesz az MSZOSZ alelnöke. Miután a szövetség elnöki posztjáért folyó versengésben alulmarad Sándor Lászlóval szemben, szakszervezeti pozíciójának megtartásával őt jelölik a lemondott Mészáros Tamás helyére, a nyugdíjbiztosítási önkormányzat elnöki tisztére.
