Nagyvállalati sztorik és makrogazdasági viharok mellett ritkán kerülnek az újságokba kisvállalkozásokról szóló hírek. A hallgató mélyben pedig néha a semmiből is várat építhet magának egy vállalkozó kedvű ötletgazda. Ezt tette Angyal János is, aki Salgótarjánban a magasugrólécekben látott fantáziát, és ma már piaca az egész világ.
Angyal János, Nógrád megye egyik legkisebb és egyben legsikeresebb cégének, az AP Rekord Kft.-nek az ügyvezető tulajdonosa eredeti szakképzettségét tekintve atlétikai edző, aki a gépipari technikum elvégzése után felvételizett a testnevelési főiskolára. Nehéz lenne eldönteni, hogy a salgótarjáni ugrógálának vagy inkább a cége által gyártott, üvegszál-erősítésű magasugróléceknek köszönheti-e országos, sőt világhírét.
A salgótarjáni kohászstadionból hosszú volt az út a dél-afrikai megrendelésig.
Az első ugrás
Salgótarjánt korábban a legnagyobb jóindulattal sem lehetett az ugrósport központjának nevezni. Ezért nagy optimizmusra vallott, amikor 10 éve Angyalék felnyalábolták a sportszereket, kivonultak a megyeszékhely főterére, és ott megrendezték az első ugrógálát. A Karancs Kupát a helyi “karancsosok”: a szálloda, a termelőszövetkezet és a tűzhelygyár támogatták. Az első rendezvény 30 ezer forintba került. “Világos volt: pénzügyi okokból csak egy fokozatosan építkező versenyről gondolkodhatunk. Ma már lehet úgy indítani, hogy van egy nagy ötletem és szerzek hozzá szponzorokat, de 1986-ban még más idők jártak” – mondja Angyal János. A legutóbbi ugrógála mezőnyét már egy nemzetközi atlétikai gála szervezői is megirigyelhették volna.
Az AP Rekord Kft. üvegszál erősítésű léceinek története azonban az ugrógálánál jóval korábbra nyúlik vissza. Azokra az időkre, amikor a cégtulajdonos még maga is aktív versenyző volt a salgótarjáni sportegyesületben, és társaival együtt gyakorta törték a háromszögletű alumínium léceket. Egy barátjával, Pozsik Jánossal közösen kezdtek el gondolkodni egy erősebb, tartósabb lécen. Az új magasugró-technika térhódítása is ösztönözte őket, a különböző stílusok ugyanis más-más léceket kívántak.
Az első kétszáz darabot ketten csinálták meg, saját kezűleg, manufakturális módszerekkel. A nemzetközi szabadalom bejegyzéséhez 30 ezer forintra lett volna szükségük, azonban ennyi tőkéjük sem volt. Attól nem nagyon tartottak, hogy valamelyik nagy cég ellopja ötletüket, vannak ugyanis olyan technológiai fogások, amelyeket nagyüzemileg nem lehet megcsinálni. Amerikai és francia sportszergyártók is kísérleteztek ezzel, de nem sikerült nekik.
Manufaktúra
A nyolcvanas években, cégalapítási lehetőség híján, a szabadalom hasznosítását eladták egy-egy évre különböző kisszövetkezeteknek vagy állami cégeknek. A partnerek csak a gyártással foglalkoztak, a lécekkel kapcsolatos minden egyéb feladat Angyal Jánosra maradt, a haszon java viszont nem az ő zsebébe került.
Éppen öt évvel ezelőtt következett el az a pillanat, amikor az Angyal házaspár saját vállalkozás alapítására szánta el magát. Az azóta sokat szidott 400 ezer forintos újrakezdési kölcsönnel indultak el, minden pénzüket a termékre költötték. A hitelből egy száz négyzetméteres műhely épült, ahol saját maguk folytatták a gyártást és a fejlesztést is, mert “a léc soha nincs készen”. A tavalyi ugrógálán már egy teljesen új szerkezetű és anyagú termékkel rukkoltak elő, amit hivatalosan az 1998-as budapesti Európa-bajnokságon mutatnak majd be.
Az AP Rekord lécek ma is jellemzően kézimunkával készülnek. Angyal János nem tartja kizártnak, hogy egyszer más sportszereket is gyártanak majd, bár az eredeti cél az volt, hogy a magasugró lécek kategóriájában a legjobbak legyenek. Szerinte már az első három között vannak.
A kisvállalkozásnak azonban átka is van: a nagy rendezvények gazdái együtt, többnyire egy szállítótól vásárolják az összes sporteszközt. A salgótarjáni vállalkozás túl kicsi ahhoz, hogy vele kizárólag a magasugrólécek szállításáról tárgyaljanak. Ettől függetlenül a világ majdnem minden sportpályáján találni AP Rekord lécet. Eddig több mint ötvenezer darabot adtak el Afrikától Anglián és Amerikán át egészen Ausztráliáig.
Lécből áramszedő
A magasugró léceikről készült egyik híradás alapján megkereste őket a BKV üzemzavar-elhárítási osztályvezetője azzal, hogy érdekelné őket a műanyag rúd. Mint később kiderült, a trolik áramszedőit szerették volna jobbra, üzembiztosabbra cserélni. Az Angyal-Pozsik páros mellé ebbe a fejlesztésbe a BKV emberei is betársultak. Két évbe telt, mire bejegyezték négyük szabadalmát, amely lényegesen könnyebb a hagyományos áramszedőknél, az üzemi feszültség tízszeresét is elviseli, gyakorlatilag semmilyen karbantartást nem igényel, és mindezek mellett olcsó.
Most a trolibusz áramszedőkre kíván koncentrálni Angyal János, hiszen a világ 354 városában futnak ilyen járművek, s ez óriási piacot jelent. Az egyik fejlődési lehetőséget abban látja, hogy ha sikerül állami támogatást szerezni, akkor profi módon megszervezheti a piackutatást és a marketing-munkát. Ehhez ugyanis az AP Rekord Kft.-nek egyelőre nincs ereje. “Kinőttük a kereteinket. Nemcsak magunknak, az országnak is akkor tudunk több hasznot hozni, ha léptéket tudunk váltani” – mondja Angyal János. Nem a gyárat akarja fejleszteni, hanem inkább a szellemi részt. Ehhez keres partnereket és pályázati lehetőségeket az időközben a megyei kereskedelmi és ipar kamara elnökévé választott tulajdonos, akinek a növekedéshez feljebb kell tennie a lécet.
