Gazdaság

SZABVÁNYOSÍTÁSI KÉRDÉSEK – Egységességben az erő

Zárt körben, egy-egy üzemen, áruházon, hálózaton belül, bármilyen azonosítási szimbológia használható, amihez van megfelelő nyomtató és olvasókészülék. A fantázia szárnyalásának legfeljebb anyagi korlátai vannak. A nyílt rendszerekben – például az árukereskedelemben -, ahol a lánc minden résztvevőjének képesnek kell lennie a leolvasásra, az értelmezésre, csakis az előzetesen nemzetközileg egyeztetett, szabványos megoldások használhatók, amikor is a kódrendszer, az adattartalom, a szimbólumok felépítése egységes. Egy ilyen egyeztetési, szabványosítási folyamat többnyire rendkívül nehézkes, idő- és munkaigényes folyamat. Éppen nemzetközi egységessége, elfogadottsága az, ami töretlenül életben tartja a hagyományos vonalkódos rendszereket. (Vonalkódból is többféle van, a legszélesebb körben az EAN elvű kódok terjedtek el. Lásd még Figyelő, 1994. febr. 10.)

Az áruk csomagolásán lévő, kereskedelmi azonosításra szolgáló EAN vonalkódok feltüntetése hatóságilag ma sem kötelező, de alkalmazásukat nem is a hatóság, hanem a piaci elterjedtség kényszeríti ki a termelőktől. A klasszikus EAN-vonalkód bevezetéséhez hasonló horderejű az EAN-128 szerinti számozás és vonalkódos ábrázolás. E kettő között az a lényeges különbség, hogy míg az EAN csak termékazonosító kódszámot tartalmaz, az EAN-128 közel 80-féle jellemző nemzetközileg egységes, vonalkóddal is ábrázolható feltüntetésére ad lehetőséget. Tartalmazhatja a gyártás napját, a szavatossági határidőt, az ISO országazonosítót, postai irányítószámot, különböző mennyiségeket metrikus és angolszász mértékegységekben, és így tovább. Az EAN 128-as vonalkódot a kilencvenes évek elején szabványosították, széles körű elterjedését az 1994-ben szabványosított egységrakomány címke hozta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik