A tavaly novemberben életbe lépett közbeszerzési törvény hiányosságait bőrükön érző gazdasági szereplők közül elsőként az építőipariak jelezték gondjaikat. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által összegyűjtött, s a napokban értékelt javaslatok közül néhányat a Közbeszerzések Tanácsa tagjaihoz is eljuttatnak.
A közbeszerzések értéke becslések szerint várhatóan meghaladja az évi 300 milliárd forintot, nem véletlen tehát, hogy nagy várakozás előzte meg a törvény megjelenését. A hatályba lépést követően azonban számos rendeletnek kellett volna napvilágot látnia, a végrehajtás esetenként nagyon is meghatározó részleteit szabályozandó – ezek azonban mindmáig nem készültek el. A szakmai javaslatcsomag azonban nemcsak e késedelemre, hanem a szükséges korrekciókra is felhívja a figyelmet. Horváth Sándor, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium osztályvezetője, egyben az ÉVOSZ szakértői csoportjának vezetője szerint a problémák egy része csak jogszabály-módosítással vagy új jogszabály életbe léptetésével orvosolható – a megoldások irányát és elveit a közeljövőben meghatározzák. A javaslatok másik része nincs ellentétben a törvénnyel, de más jogszabályokkal sem, ezért azokat az ÉVOSZ vagy a Közbeszerzések Tanácsa ajánlásaként célszerű megfogalmazni. A szakmai körökben folytatott felmérések alapján felvetődött problémák harmadik halmaza nem igényel intézkedést.
Ami a problémákat illeti, sok kivitelező panaszolta, hogy a 40 napos ajánlattételi határidő – különösen nagyobb létesítmények esetében – igen rövid, ennél még az ezt követő értékelési idő is hosszabb: 60 napos. A szakértők javaslata szerint, amennyiben az ajánlattételi összeg eléri vagy meghaladja a 200 millió forintot (ez a kötelező előminősítési eljárás értékhatára), célszerű lenne az ajánlattételi határidőt 60 napra növelni. Az ajánlattevők azt is sérelmezik, hogy miközben nekik – az Európai Unió szabályaival összhangban – mindenféle biztosítékot és biztosítást be kell szerezniök, az ajánlatkérők ülnek a babérjaikon, holott sokszor épp az ő helyzetük indokolná a garanciák felmutatását, – erre a szerződéskötés előtt sort lehet keríteni.
Gyakran előfordul, hogy az ajánlatkérők – eredménytelenségre hivatkozva – visszavonják ajánlati felhívásukat. Így ingyen jutnak műszaki és gazdasági megoldásokhoz, s a tervdokumentáció árát sem adják vissza. Az ajánlati felhívás visszavonására a közbeszerzési törvény lehetőséget ad ugyan, de erre csak az ajánlattételi határidő lejártáig van lehetősége az ajánlatkérőnek. Ebben az időszakban viszont még nem lehet eredménytelennek minősíteni az eljárást, mivel az ajánlatkérő még nem rendelkezik információval az ajánlatokról.
Igényként merült fel az 1987. évi versenytárgyalásról szóló törvényerejű rendelet újragondolása, a szabálytalanságok kiszűrése és az eredményes szankcionálhatóság érdekében. A szakértők egyetértenek ezzel, sőt szerintük minél előbb összhangba kellene hozni a versenytárgyalással kapcsolatos valamennyi jogszabályt. Horváth Sándor elutasítja azonban azokat a felvetéseket, amelyek az ajánlatok benyújtói között bármiféle különbséget tennének – például a pénzügyi háttérrel, a műszaki-technikai felszereltséggel, minőségbiztosítási rendszerrel és személyi felkészültséggel kapcsolatban. Többen szeretnék elérni azt is, hogy műszaki mérnöki szolgáltató ne lehessen fővállalkozó, mert szerintük az megengedhetetlen előnyt jelenthet. Az effajta kikötések azonban az ÉVOSZ szerint elfogadhatatlanok, mert épp a verseny szellemét csorbítanák.
Teljes az egyetértés ugyanakkor abban, hogy a közbeszerzési törvény értelmező részének egyes fogalmi meghatározásai nem elég egyértelműek. A törvény szava szerint például az építési műszaki terv címszó alatt csupán gyártási, szerelési, szervezési tervet kell érteni. E kategóriába tehát nem tartozik bele az engedélyezési tervet megelőző műszaki koncepcionális terv, maga a hatósági engedélyezési terv, de a kiviteli terv sem. Ebből fakadóan az utóbbi háromra – legalábbis önállóan – nem lehet közbeszerzési eljárást kiírni, gyártási, szerelési és szervezési tervre viszont igen. Ilyenek azonban önállóan szinte sosem készülnek, így ezekre vonatkozó közbeszerzési eljárás egyáltalán nem várható. Ami a többek által kifogásolt tervpályázatokat illeti, egy 1980-ban született és azóta alaposan elavult ÉVM-rendelet nagyon drágítja és időben is elnyújtja a folyamatot. E rendeletnek megfelelően jelenleg minden, a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó, 20 millió forint értékhatár feletti építési beruházásnál – annak jellegétől függetlenül – tervpályázatot kell kiírni. Emiatt ide értendő például a bűvös 20 milliós határt elérő, néhány lakásos önkormányzati lakóház vagy a hasonló értékű járda építése is.
Eltérő következtetésre lehet jutni amiatt, hogy a tevékenységek jegyzéke és a számviteli előírások eltérően értelmezik az épületek és építmények felújítását. Előbbi a szolgáltatások körébe, utóbbi viszont a beruházások körébe utalja ezt. A célszerűség azt diktálja, hogy az anyagköltséget alig, inkább élőmunkadíjat tartalmazó felújítási munkálatok meghirdetésének kötelezettségét a felújításoknál húsz- helyett ötmillió forintos határhoz kössék. Indokoltnak látszik az is, hogy versenyeztetés esetén a felújításoknál alkalmazható legyen a gyorsított eljárás, amire építési beruházásoknál nincs mód.
